Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-12 / 24. szám
Imre ref. s.-lelkészt. és okleveles tanárt, a német-magyar tanszékre pedig Brassai Károly ref. lelkészt és végzett tanárjelöltet választotta meg. (J.) * Lelkészválasztás. Az átányi (Hevesm.) ref. egyház, f. hó 5-én, szavazattöbbséggel Gaál Ferencz poroszlói helyettes lelkészt választotta meg lelkipásztorává. * A közalap végrehajtó bizottsága e hó 8-án Budapesten, Dókus Ernő elnöklete alatt, délelőtt 9—1-ig, s délután 4—7-ig ülést tartott, melyben Szász Károly, Szász Domokos, Antal Gábor, Baksay Sándor, Szabó János, Széli Kálmán, Czike Lajos és Ragályi Béla biz. tagok, és Kenessey Béla előadó vettek részt. Az ülések tárgyát a kongrua törvény alkalmából szükségessé vált lelkészi fizetések összeírása képezte. Az összeírásnál követendő elveket először kimeritő utasításban összefoglalták, azután elkészítették a kérdő űrlapokat, melyeket a lelkészi fizetés kiegészítésére rászorult gyülekezetek elöljárósága az utasítás értelmében kitölt s melyeket az illetékes esperesi és püspöki hivatalok hitelesíteni fognak, a végrehajtó bizottság pedig törzsei. A végrehajtó bizottság, hogy az összeírás minél pontosabb és szabatosabb legyen, a földmívelésügyi minisztérium útján beszerzi az ország különböző részeiben szokásos munkabérek és földhaszonbérek statisztikáját s a kimutatások helyesbítésénél ezt is fel fogja használni. (F.) * A Baldácsy-bizottság, f hó 9-én tartott ülésében, az elhunyt gróf Tisza Lajos helyére, egyhangúlag Tisza Kálmánt választotta meg elnökévé, azután pedig az alapról szóló évi jelentést vizsgálta át. * A budapesti evang. egyház segedelme. A budapesti evangélikus magyar egyház küldöttsége tisztelgett a napokban Halmos János polgármesternél, Wagner Géza dr. vezetése mellett, kérve, hogy a főváros az ő egyházközség iskolai segitésdíját szintén emelje föl a mostani 3000 forintról nagyobb összegre. Az egyházközség ez idő szerint az anyagi erején fölül hoz áldozatokat az iskoláztatásra s most már, a főváros támogatása nélkül nem tud ennek a feladatának eleget tenni. A polgármester megígérte, hogy a kérelmet a méltányosság szerint fogják teljesíteni. * Veresné Szathmáry Terézt, a debreceni jótékony nőegylet érdemdús elnökét a király a koronás aranyérdemkereszttel tüntette ki. Ritka nőt ér ez a legmagasabb kegy, de Veresné 30 évi lankadatlan fáradozásával, sikereivel, szép alkotásaival teljes mértékben kiérdemelte azt. Pompás árvaházat, emelt, benne elemi iskolát* állított fel, nőipariskolát létesített s általán a humanismus minden terén nagyszabású munkásságot fejtett ki. S mindezt azzal az erős kálvinista hittel és szellemmel cselekedte, a mely őt szépen jellemzi s a mely szellem az általa létrehozott intézetekben is uralkodó. Isten tartsa meg őt sokáig! * »Metropolitan Tabernacle«-t. az egykori világhírű baptista szónoknak. Spurgeonnak nemrég leégett templomát rövid időn újra felépitik Londonban. Az új templom a réginek a mintájára épül és mintegy 5000 ember számára lesz hely benne. A templom újjáépítése körülbelő 40 ezer angoi fontba fog kerülni s ez összeg már legnagyobb részben együtt is van 1200. sz. Pályázat. A békés-bánáti ev. ref. egyházmegyébe kebelezett sztntesi ev. ref. egyház egyik lelkészi állomására. Díjazás: az egyházkerületi közgyűlés helybenhagyásával módosított díjlevél szerint,, szabadlakáson kívül: 1. készpénz 927 frt 21 kr.; 2. föld, összesen 74^ kat. hold, 3. az egyházkerület által megállapított palástdíjjak, kivételével a keresztelésnek, mely egyáltalában díjmentes, valamint a hétköznapokon istentiszteletek után közvetlenül végzendő esketéseknek ; 4. a vendégellátásért 16 frt 80 kr., melyet az ezen kötelezettséget teljesítő lelkész fog húzni az egyh. pénztárából. Az egyház I-ső osztályú. A megválasztott lelkész a békés-bánáti ev. ref. egyházmegye leik. nyugdíjintézetének kötelezett tagja, mely ez állomás után, az alapszabályok értelmében 1600 frt évi nyugdíjat biztosít. A megválasztott lelkész f. évi október 1-én tartozik hivatalát elfoglalni. Pályázati kérvények, szabályszerű minősítvénynyel és szolgálati bizonyítványnyal ellátva, f. évi június 30-ig Szabó János espereshez Hódmezővásárhelyre küldendők. Debrecen, 1898. május 31-én. Kiss Áron, püspök. 1201. sz. Pályázat. A békés-bánáti ev. ref. egyházmegyébe kebelezett mezöberénvi ev. ref. egyház lelkészi állomására. Díjazás, szabadlakáson kívül: 1. készpénz 54 frt 60 kr.; 2. búza 22 köböl; 3. árpa 22 köböl; 4. tűzifa 5-öl, vagy szabályszerű megváltása ; 5. só 50 font, faggyú 20 font, helyi kerti bor 2 akó; méz 2 itep, vaj 2 itce, vagy ezeknek szabályszerű megváltása; 6., őrletés helyett 8 frt; 7. egy telekföld legelőillelőséggel együtt; 8. stóla az egyházkerület határozata szerint. Az egyház Il-od osztályú. A megválasztott lelkész a békés-bánáti ev. ref. egyházmegye lelkészi nyugdíjintézetnek kötelezett tagja, mely ez állomás után, az alapszabályok értelmében 1000 frt évi nyugdíjat biztosít A megválasztott lelkész legkésőbb f. évi október 1 ig tartozik hivatalat elfoglalni Pályázati kérvények, szabályszerű minősítvénynyel és szolgálati bizonyítványnyal ellátva, f. évi június 30-ig Szabó János espereshez, Hódmezővásárhelyre küldendők. Debrecen, 1898. május 31-én. Kiss Aron, püspök.