Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-05 / 23. szám

alatt, nem egyházukat elhagyni, vallásukat megtagadni, hanem csak az a céljuk, hogy az elviselhetlen tehertől menekülhessenek ; s hogy híveinket, több helyen, az utolsó lépés megtételétől csak az tartotta vissza még, — s állításuk szerint csak addig, hogy az adózás* rendezését remélik, melylyel a szegényebb osztály leroskadásig sujtoló terhe könnyülni fog, s minő gyorsan vitetik az keresztül még ez évben, illetve, hogy az egyházmegye mily komoly lépéseket teend ez ügyben; tekintve, hogy a tömeges kitérések — ha tovább is terjednek — a fizetés-rendezést nem hogy siettetnék, de terjedésök arányában akadályozzák, nehezítik, késleltetik, és ha ez így van, úgy ez ok elhárítására rendkívüli eszközökkel is erélyesen intézkedni az egyházmegyei hatóságnak a vallás-erkölcsiség s vele egybekapcsolt nemzeti és hazafiúi érdekek által parancsolt sürgős kötelessége; tekintve végül, hogy a lukma-fizetés, mint azt évtizedes sikertelen kísérletek kétségbevonhatatlanul bebizonyították, teljesen alkalmatlan arra, hogy valamely egyházban a lelkész fizetése bizonyos meghatározott összegben hivatalosan legyen megállapítható, mert az, évről-évre, sőt évközben is, nemcsak értékben, hanem a mi fő, mennyiségére nézve is folytonos ingadozásnak, néha nagymérvű változásnak van kitéve s így a lelkészi fizetések kiegészítéséről alkotandó országos törvény életbeléptetésére, kedvezményeinek igénybe vételére, — valamint az országos lelkészi gyámpénztárba kötelezett befizetések kiszámításának céljára is egyáltalában alkalmatlan; valamint arra is, hogy az egyházi törvény 241. §. ának 2. a) pontja helyesen betölthető és hogy a 244. §.-ban előírt évi költségvetésbe a lelkészi s tanítói fizetés beilleszthető, s így a megkívánt költségvetés maga, helyesen kiállítható legyen; tekintve végül azt, hogy a lukma-fizetés egyszerűen a párok és gazdák száma után levén teljesítendő, a természetbeli járandóságok teljes megfizetésére azok is köteleztetnek, kik ilynemű természetieket nemcsak hogy a sajátjukból elő nem állíthatnak, hanem azokat, mint életfentartására nélkülözhetetleneket, a mennyiben arra képesek, a maguk számára is kézi munkájuk béréből kell beszerezniük, s nem hagyva figyelmen kivül a szőlőt és sertéseket ért elemi csapást, veszedelmet, mely az e nemű természetbeliek teljesítésének alapját semmisítette meg: végeredményül megállapítottnak látszik az, hogy a fizetés rendszerének rendezése, teljesen új, méltányos alapra fektetése elodázhatatlan, sürgős szükséggé vált, s oly kötelesség gyanánt zörget ajtónkon, melyet elutasítani, avagy csak késleltetni is nagy és helyrehozhatatlan veszedelem nélkül már csak azért sem lehet, mivel apró gyülekezeteink feltűnően aránytalan, s a birtoktalan munkás népet az elhordozhatatlanságig sújtó egyházi adóterhe az egyes községek teljes egyenes állami adóját rendszerint eléri, sok helyt meghaladja; azzal a különbséggel, hogy — míg az állami adó súlya a birtokra, amazé a vagyontalan munkás-osztályra nehezedik, melynek az egyházunk ból való — kárhoztatandó menekülése az egyházi hivatalok jövőre való fentartását kétessé, sőt többnyire lehetetlenné teszi. Mindezek alapján, folytatásául s befejezéseül az egyházak csoportosításával tervezett —- s a közgyűlés asztaláról nem, csak a mult gyűlés napirendjéről levett — a fizetés rendezését célzó évtizedes törekvéseknek, e kérdésben való megállapodását mondja ki, s ennek sürgős foganatosítására célzó intézkedéseit egyházmegyei közgyűlésünk tegye meg a következőkben: a) Adjunk határozott kifejezést annak az elvnek, hogy a lukma-fizetés, mint a kezdetleges szervezkedés igazságtalan, aránytalan s így méltánytalan maradványa többé fenn nem tartható s ezért megszüntetendő, s helyette az egyházak és egyháztagok anyagi erejéhez mért, állandó összegben meghatározandó, készpénzfizetés állapítandó meg. b) Ne engedtessék meg semmi szín alatt az, hogy új egyházi hivatali állások a hívek teherviselő képességét meghaladó s nem aránylagos adóalapra fektetett díjlevélre szerveztessenek. A mennyiben pedig ilyenek vannak, azok a csoportosításról életbeléptetendő szabályrendelet értelmében csoportosítandók. c) A lelkészi fizetés teljesítésére a leány egyházak, sőt szórványban élő híveink is kötelezendők, bizonyos — a kiküldendő bizottság által megállapítandó arány szerint. A leányegyházakban az előkönyörgők, nevüknek megfelelőleg érvényesüljenek, t. i. azok csakis és csupán könyörgés tartásra jogosíttassanak. Az igehirdetést az anyaegyház lelkésze, meghatározott időszakokban, maga teljesítse és ehhez arányuljon a hívek fizetése is. Szórványban élő híveink egyházi adója a gyülekezeti adózás 25% án túl ne terjedhessen. d) Keresztelés, esketés és temetés teljesen ingyenes. Ez utóbbi úgy értetvén, hogy a lelkész minden halott felett imát mondani, azt az énekvezérrel egvüt temetőbe kisérni s — lehetőleg általános formula szerint — rövid fohászszal tartozzék örök nyugalmára elbocsátani. Ezt meghaladó tisztességtételek (oráció, prédikáció, sírbeszéd, búcsúztató) kívánása esetén az egyházi hivatalnokok illő tiszteletdíjat igényelhetnek. Nem konfirmált gyermekek fölött halotti prédikáció tartásának nincs helye. A gyülekezet körén kivül lakó híveink temetése alkalmával az egyházi emberek oda és visszaszállításáról a felek tartoznak gondoskodni. e) Az őröltetés és a meghatározandó mennyiségű tűzifa meghozatalon kivül eső minden, eddig teljesített szolgálmányok, mint a melyek ellenértéke a készpénz fizetésbe már felvitetett, teljesen töröltessenek el; ide nem értvén ama fuvar- és napidíj teljesítményeket, melyek a lelkészt, mint e megyei közgyűlés tagját, vagy általában mint az egyház képviselőjét a lelkészt törvény, egyházkerületi, vagy egyházmegyei szabályrendelet alapján megilletik. f) A fizetés rendezésénél főelv legyen az, hogy a hivatalnokok fizetése a híveket teherviselő képességük arányában, s azon túl ne terhelje, még pedig bizonyos részben a konfirmált lelkek száma, más részében az egyenes állami adó meghatározandó °/0

-a arányában kivetve. g) Másik főelv legyen az, hogy ott, a hol erre elkerülhetetlen szükség nincs, vagyis hol a megállapítandó minimum megbírja, a közalap-bizottság által megállapított fizetés ne csonkuljon; ellenben ha ezt a közgyűlés által megállapítandó fizetésegység maximuma sem bírná meg, ez esetben már a fizetés leszállításának legyen helye, úgy azonban, hogy a lelkészi fizetés 1600 koronán, a tanítói pedig a már hatóságilag megállapított összegen alul ne maradjon. A hol e minimum elérhető nem volna, ott a már meghozott, illetve megalkotandó országos törvények alapján a fizetés-kiegészítés kérelmezésének lesz helye. Határoztassék meg azonban, hogy az egy konfirmált lélekre fejadó s az államadó °/0

-a a legkisebb egyházban is bizonyos korona-mennyiségét s az államadó bizonyos °/0

-át, mint maximumot, meg ne haladhassa. h) Azok a kis egyházak, melyek a 200 lélek számon, illetve 2000 korona egyenes adón alul maradnak, az első változás alkalmával feltétlenül csoportosítandók, a midőn azonban a lelkészi fizetés csakis 1800 koronán felül állapítható meg. Addig pedig rendkívüli intézkedésnek legyen helye.