Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-22 / 21. szám

rültek tárgyalás alá Csiky Lajos h. gondnok előadása mellett, kinek a gyűlés, fáradhatatlanságáért köszönetet szavazott. Valóban ő ez utóbbi időben elhanyagolt szépcélu nevelőintézetnek igazi reconstructora. Az intézeti bizottság a következőképen alakíttatott meg: hivatalból: Kiss Áron, Némethy Lajos, gr. Degenfeld József, Simonffy Imre, Márk Endre, Sinka Sándor; válásztás útján: Lengyel Imre, Kiss Albert; a család kebeléből: Nadányi Miklós, Fráter Barna és még két Debrecen városi képviselő. A város fölhivatik, hogy a gondnokot válaszsza meg. A negyedik és utolsó napon a debreceni gimnáziumi internátus ügye keltett nagyobb érdeklődést. A főiskolai gazdasági tanács úgy vélte, hogy legcélszerűbb lenne az internátus kérdését, a vele rokon célú Andaházy-Szilágyi intézettel kapcsolatban megoldani. E véleményt a kerület nem fogadta el, hanem sürgősen utasította a gazdasági tanácsot, hogy az internátus ügyét, az Andaházy-Szilágyi intézettől elválasztva, az őszi közgyűlésre haladéktalanul készítse elő. Több apróbb ügy elentézése után a gyűlés az elnökség éltetésével véget ért. Alföldi. KÜLFÖLD. A francia klerikálisok dühöngése. — Egy újabb szent Bertalan éj előkészítése. Örömmel és megelégedéssel vettük tudomásul, hogy néhány francia róm. katholikus lelkész felszabadította magát a szellemi rabságból. Azonban — fájdalom — e felvilágosult lelkészek mozgását még korántsem tekinthetjük a klerikalismus eltűnése előjelének. Sőt épen emelkedő félben van az. A francia nép nagy tömege nem hisz ugyan a r. katholicismusban s a papokban sem, de mégis úgy látszik melléjök sorakozik. Több oka van annak, hogy a félig leigázott és gyűlölt klerikalismus újabb erőre és hatalomra kap Franciaországban. Ilyen először is, az erkölcsök megromlása. A szülők megrettenve szemlélik gyermekeiken a szabad gondolkodás hatását. Nem hisznek az egyházban és a papokat sem szeretik, de mégis úgy vélik, hogy ezek jobban meg tudnák tartani gyermekeiket az erkölcsiség útján, mint a szabad gondolkozók. Csak nem rég írt valaki a Figaróban egy megrázó cikket »az öngyilkosságok epidémiájáról«, mely cikkében az író ama hitének adott kifejezést, hogy a gyakori öngyilkosságok legfőbb oka a vallástalanság. »Vallás* alatt, nem szabad felednünk, a közönséges francia a r. katholicismust érti. A dolgok ma már oda fejlődtek, hogy a párisi jobb módú családok gyermekei feles számmal tanulnak jezsuitáknál, a dominikánusoknál és más szerzetrendek iskoláiban. Továbbá a klérus Zola-ellenes és antisemita. Valósággal ők a lelke ennek az agitatiónak. A nép jól tudja ezt és helyesli. Az egész világ tudja, hogy Párisban miként vélekednek a Dreyfűs-ügyről, és hogy a párisi lapok mint dühöngnek Zola ellen. Ez a dühöngés nem szűnt meg, sőt a 'közelgő újabb tárgyalásról naponként írnak, hogy a közvéleményt fölizgassák. Ez az izgatottság is a klérus uralmára hajtja a vizet; az pedig nem is késik kihasználni az alkalmat. A klérus újabb elhatalmasodásának bizonysága az a tény, hogy Algírból több, a Kabylok és Arabok közt működő protestáns misszionáriust kiutasítottak a hatóságok. A hittérítőket politikai üzelmekkel vádolták, és azt állították róluk, hogy az igehirdetés csak köpenyül szolgál aljas tetteik elfödésére. Hiába bizonyítgatták ártatlanságukat, kiűzték őket. Egy esetben egész ridegen, csak azt válaszolták: »itt csak egy vallást, a katholikust szabad terjeszteni«. A klerikálisoknak a protestantismus ellen való szándékát és törekvését a legleplezetlenebbül és legbrutálisabban fejtette ki egy uri ember a La Gezatte de Francé folyó évi március 23-ki számában. Ez a lap 1631-ben alapíttatott és a monarchikus párt közlönye és a papok szócsöve. Mondják, nincsen sok olvasója és a befolyása is igen csekély. Mindamellett is majdnem hihetetlen, hogy egy civilizált városban ilyen cikk megjelenhetett. Csak alig néhány lap merészkedett ezt a cikket helyeselni, ámde ugyanez a szellem lengi át az országot s csak az alkalmas pillanatra vár, hogy kitörjön. Ebből az új szent Bertalan éjet követelő cikkből ízelítőül itt közlünk néhány passust. Mauras Károly La Querre Religieuse (a vallásháború) című cikkét így kezdi el: Nem értem azt az éretlen tartózkodását sok anti-protestáns és antisemita barátunknak, melylyel egy vallásháború megindításának szemrehányásától visszariadnak. Hisz nem hitetlenek azok a mi ellenfeleink, hanem rosz franciák, a kik nemzeti hanyatlásunk igazi okai. Ezek után az író beszél »a közöttünk tanyázó hugenották rettenetes csapatáról*, a kiknek vallásos elveire és eszméire ügyet sem vet, hanem úgy ítéli meg őket, mint »a kik az idegenekkel egyesülve, szokásaink, intézményeink és nemzeti hagyományaink ellen törnek*. Imé, a protestánsok, mivel protestánsok »rosz franciák«, »idegenek*. Ez a beszéd a pápista papok észjárására vall. Ők nem törődnek vele, ha valaki hitetlen, csak protestáns ne legyen. Szemükben ez a legnagyobb bűn. Majd így folytatja: »Ha a zsidók és a protestánsok nem alkotnának az államban egy befolyásos és veszedelmes csoportot, nem is kellene velők törődni. De nincs-e bebizonyítva, hogy e két csoport által támasztott veszedelem nem az ő tanaik következménye?* Miután a zsidók javára némi engedményeket tesz, így folytatja tovább: »Másrészről tagadhatatlan, hogy van protestáns szellem. A ki valaha ismerte és tanulmányozta ezt a szellemet, nem titkolhatja el félelmét. Ez nemcsak egyedül a francia szellemet fenyegeti, hanem minden nép és minden állam szellemét, eszméjét, és ma sokkal inkább mint Bossuet idejében. Bizonyos protestáns országok virágzása ne téveszszen meg bennünket, mert annak ezerféle más oka van. A protestantismus eszménye az a tökéletes individualismus, melyet leghelyesebben anarchismusnak lehet nevezni. Fölbomlasztja á társadalmat; méltán alkalmazhatjuk rá Comte Ágoston szép meghatározását, hogy nem egyéb az, mint az egyén fellázadása a faj ellen.«