Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-22 / 21. szám

s igyekezzék a Társulat vezetősége arra, hogy Társulatunk minél élénkebb és folytonos érintkezésben álljon a nagyközönséggel. S mi lenne ennek helyes és célravezető módja? A vidéki kisebb körök vagy fiókok megteremtése és ezeknek, valamint a központnak élénk szellemi és társadalmi működése. Láthatjuk itt a fővárosban, hogy az igazán életrevaló irodalmi társulatok évenként nemcsak egyszer lépnek a nagyközönség elé, hogy működésükről hivatalosan elszámoljanak, hanem évközben többször is, különösen pedig a téli hónapokban, a nagyközönség számára élvezetes felolvasó üléseket tartanak s a közönség szivesen sereglik össze ezekre. Ilyen felolvasó, nem annyira tudományos, mint inkább szórakoztatva ismeretet terjesztő és építő felolvasásokkal kellene a Prot. írod. Társaságnak is a közönség szivéhez férkőzni s magát előtte népszerűsítenie és megkedveltetnie. S ilyen felolvasásokat nemcsak a központban kellene minél sűrűbben rendeznie, hanem a vidéki nagyobb városokban is. Debrecen, Kolozsvár, Pápa, Komárom, Pozsony, Eperjes, Kassa s az Alföldnek nagyobb, felsőbb iskolákat fentartó városai, a minők Hódmező-Vásárhely, Szentes, Kecskemét, Kőrös, Cegléd, Ilalas stb. annyi intelligens elemet s tanult férfiakat foglalnak magukban, hogy mind egy-egy vidéki segítő társa lehetne az Irodalmi Társaságnak. Ezeken a helyeken kisebb irodalmi köröket kellene szervezni, a melyek, mint a központ szórványai ós segítő társai évenként többször rendezhetnének felolvasó üléseket és estélyeket a nagy közönség számára. S ha mindez a Magyar Prot. Irodalmi Társaság aegise alatt történnék, lehetetlen, hogy annak üdvös eredménye kimaradjon. Látná a nagy közönség, hogy élünk s élni ós használni akarunk s akkor anyagi támogatását ós pártolását sem vonná meg tőlünk. Ne hagyják hát magára a Társaság fővárosi központját az egyes vidéki központok és nagy protestáns helyek, hanem siessenek támogatására, erősítésére. Lehetetlen, hogy intelligens vidéki városainkban, a hol annyi a tanult és tanár ember, ne akadna egy-egy kicsiny, de lelkes sereg, a mely ne tudna segédkezet nyújtani ahhoz, hogy Irodalmi Társaságunk társadalmilag is mindinkább összeforjon a nagy közönséggel s nemes feladatát e tekintetben is megvalósíthassa. Eletforrásunk nekünk a nagy közönség; abból meríthetjük szellemi ós anyagi erőinket: ne zárjuk hát el magunkat tőle, de igyekezzünk belőle minél többet meríteni. Ha Irodalmi Társaságunk a vidéki központok támogatásával ezt megvalósítja, akkor irodalmilag is, társadalmilag is meg fogja tenni kötelességét; a ki pedig kötelességének ós hivatásának híven megfelel, annak jutalma ki nem maradhat soha! Üdvözöljük a kolozsvári köz- és felolvasó gyűlést s kívánjuk, hogy már ott megvalósuljon javaslatunk: az első fiók-egyesület. Hamar István. ISKOLAÜGY. Vandrák András emlékeiből. 1858. december 5-ikén ülte meg az eperjesi kollégium tanárkara, ifjúsága, felügyelősége és pártfogósága Vandrák Andrásnak, az akkoriban már országos hírű koll. rector professzornak 25 évi tanárkodása jubileumát. A gyülekezési szabadság még akkor fel volt függesztve vagy legalább is megszorítva, s így hát Vandrák jubileuma kedvező alkalomnak bizonyult protestáns és hazafias szempontból egyaránt az eszmék kölcsönös kicserélésére. Az együttérzés s a passiv ellentállás ünnepe volt ez is, mint sok más az elnyomott hazában. Az ünnepély fényesen sikerült. A >Prot Egyházi és Iskolai Lap« 1858. évfolyamának 50-ik száma írja le annak lélekemelő lefolyását. Jól mondja Vécsey Tamás a Vandrákról 1885. december 21-ikén tartott akadémiai emlékbeszédében, hogy »a Vandrák század-negyedes tanári működésének megünneplése 1858-ban többet jelentett, mint jelentenek 1867 óta az efféle ovátiók*. ^Megültük e napot* — írja továbbá a »Prot. Egyházi és Iskolai Lap* id. tudósítása — »elismeréséül Vandrák számtalan érdemeinek, melyeket szerzett 25 évi munkálkodásának ideje alatt, nemcsak kollégiumunk, de az összes protestantismus, sőt egész magyar hazánk irányában is«. Hisz ő volt egyike az elsőknek, ki magyar nyelven írt és tanított philosopMát, s évek során át ő volt a lelkes vezetője »azon magyar nyelvművelő társulatnak, mely sok évekig virágzott helybeli főiskolánknál, s melyben nem egy hazai irodalmi capacitás kezdte meg működését az irodalom terén, oly általánosan ismert dolog, hogy azt említeni is felesleges*. Sajnos, hogy a forrásunk által is említett s az ünnepélyen a felügyelőség, tanári-kar és ifjúság által tartott üdvözlő beszédek — mint Flórián Jakab könyvtárostól, egyik legidősebb szeretve tisztelt collegámtól tudom — nyomtatásban meg nem jelentek. Malatinszky, a felügyelő, az örök ifjú Linberger és a szelídlelkű és alapos képzettségű Krayzell A. üdvözlő beszédei tűntek ki a többiek között. Az ünnepelt tanárhoz az alkalommal számos üdvözlő irat érkezett s a jénai egyetem a doktori oklevéllel tüntette ki a kantiánus Fries J. legjelesebb magyar követőjét s egykori tanítványát. »E mellett* — mint forrásunk jelzi — »egy díszes album is szervestetett, melynek lapjai az ünnepeltnek közelebbi barátai, tisztelői és tiszttársai által megírattak*. Vandrák Gyula iglói professzor és nővére Vandrák Vilma eperjesi leánytanítónő ét*