Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

BELFÖLD. A kongrua-javaslat tárgyalása a képviselőházban. (Folytatás és vége.) Az április 16-iki ülésen Kiss Albert, Tisza Kálmán, Sághy Gyula és Radó Kálmán szóltak a javaslathoz Kiss Albert szerint a javaslatot úgy kellett volna készíteni, hogy az egyházi adózást is figyelembe vette volna. Pártja, a függetlenségi és 48 as párt nevében kijelentette. hogy a javaslatot a tárgyalás alapjául elfogadják ugyan, de a részleteknél több módosítást fognak beterjeszteni. Tisza Kálmán, miután a miniszter a ref. konvent óhajtásait legnagyobb részben figyelembe vette, a javaslatot úgy, a mint van elfogadja. Kifejti, hogy a javaslat nem az egyházpolitikai törvényeknek, hanem 1848: XX. törvénycikk 2. §-ában lefektetett elvek folyománya s tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy a javaslatban célzott segély a magyar prot. egyház politikai szavazatának ára lenne. A mi a törvényjavaslat véglegességének, vagy ideiglenességének kérdését illeti, erre nézve, de csak egyéni meggyőződése szerint, az a véleménye, hogy a javaslat annyiban, a mennyiben azt. a mit e javaslat megad, többé vissza venni nem lehet: végleges; annyiban azonban a mennyiben nem foglalja magában mindazt, a mi az 1848: XX. t.-c. 2. §-a alapján igényelhető: csak ideiglenesnek tekinthető. Elismeri ugyan, hogy e javaslat nem vette tekintetbe az'egyes egyházak önmegterhelésének nagyságát s tényleg kevesebb segélyben részesülnek a magokat már eddig megterhelt egyházak; de ezen azzal segíteni, hogy a javaslat ezek figyelembevételével dolgoztassék át, mint Apponyi kivánja, nem tartja célszerűnek, mert ezzel a dolog elodáztatnék, másfelől pedig az adókulcs és az adórendszer megállapítása teljesen autonomikus dolog, a melybe a kormánynak beleszólása nem lehet. Nézete szerint azonban, ha majd az egyházak belkörűleg rendezik az egyházi adózás kérdését s azután összeállítják az egyes egyházakra vonatkozólag az adatokat, hogy mennyi hárul a legszegényebb egyházi tagokra egyházi teherként az állami adók terheivel szemben, és még azt is, hogy az egyes egyházak összes terhei hogyan hárulnak az egyház összes híveire állami adóterheikkel: ezeknek az adatoknak összegyűjtése, összehasonlítása után lehet aztán szó arról, hogy egy bizonyos általános szabályul szolgáló kulcs kerestessék a felekezeti hatóságok által, a kik azután a kormánytól, az államtól, ha ezekkel kimutatták az igazi szükségletet, igenis jogosan kívánhatják, a mint a pénzügyi helyzet engedi, hogy a mi azután hiányzik, az az állam által pótoltassék. A miket ezenkívül a javaslat ellen felhoznak, azokban ő nem lát sem veszedelmet, sem autonomia elleni sérelmeket s a javaslatot, úgy a mint van, mint ezen tétel megkötésére nézve véglegest, de abból a szempontból, hogy az adózási viszonyok rendezése után okvetlenül további, nagyon fontos intézkedések szüksége fog előállani: mint ideiglenest elfogadja. Sághy Gyula kifogásolja a javaslatban, hogy bár a prot. egyházak a történeti fejlődés tekintetében épen oly szoros viszonyban vannak az állam életével, mint a kath egyház, a javaslat a katholikusokra nézve mégis kivételt tesz, a prot. egyházakat pedig együvé foglalja a nem államfentartó, sőt államellenes törekvésű nemzetiségi egyházakkal és teljesen szervezetlen zsidósággal. A nemzetiségi egyházak és a zsidóság jogosan csak akkor volnának államsegélyezésben részesíthetők, ha meghozták volna, vagy meghoznák azokat az áldozatokat, a melyeket a prot. egyházak meghoztak úgy a saját önfentartásukra, mind az állam kulturális céljainak előmozdítására. Radó Kálmán szintén visszautasítja azt a vádat, hogy a lelkészi jövedelmek kiegészítése a prot. egyházak által tett, vagy teendő kortesszolgálatok jutalma volna, mert hiszen az evangélikus egyház már az egyházpolitikai törvények meghozatala előtt kérte a segítséget ez irányban. Miután a miniszter az evang. egyház kívánságait figyelembe vette, a javaslatot elfogadja. Jobban szerette volna ugyan, hogy ha a segélyzés az eddigi gyakorlat szerint történt volna, s ha a róm. katholikusok kongruája is együttesen rendeztetett volna, s elismeri, hogy a segélyzés aránya és alapja most igazságtalan, de megnyugtatja az a hit, hogy ezen a kormány segíteni fog. Az április 18-ki ülés szónokai Sima Ferenc, Fabinyi Theofil, Melfzl Oszkár, Csáky Albin és Polónyi Géza voltak. Sima Ferenc első sorban a viszonosság alapján a róm. kath. püspöki javaknak az iskoláztatás céljaira való szekularizációját követelte, azután pedig, Tisza Kálmánnak támadt, a ki szerinte tönkre tette a magyar ref. egyház autonómiáját. Miután a javaslat a prot. egyházakat az államhatalom szolgálatába hajtja, azt nem fogadja el. Fabinyi Theofünak voltak ugyan aggodalmai, de miután a javaslat törvényileg biztosítani akarja a prot. egyházaknak eddig adott állami segélyeket, a javaslatot elfogadja. Apponyi határozati javaslatában sok helyes dolgot lát ugyan, de miután a javaslatnak a szerint leendő átdolgozására már nincs idő, azt akkorára ajánlja a kormány figyelmébe, a mikor ezek a dolgok végleges rendezés alá kerülnek. Meltzl Oszkár, miután a javaslat ellenkezik az egyenlőség és viszonosság elvével s az állami omnipotenciát juttatja uralomra az eddigi autonom egyházak kebelében is, nem fogadja el s egy határozati javaslatot terjesztett be, a mely szerint a kiegészítés kérdése vétessék le a napirendről mindaddig, míg a kormány az összes felekezetekre szóló javaslatot nem terjeszthet be, addig pedig a lelkészi jövedelmek kiegészítésére adott állami segítség, a kellő kiegészítéssel a felekezetek rendelkezésére bocsáttassék. Csáky Albin védelmezi a javaslat intézkedéseit s szükségesnek tartja az állami ellenőrzés biztosítását. Hogy nem kvalifikált lelkészek is részesüljenek segélyben, azt a méltányosság és az emberbaráti érzelem is parancsolja. Polónyi Géza előre kijelentette, hogy a javaslatot nem fogadja el, mert az határozottan ellenkezik az 1848 : XX. t.-c.-ben lefektetett egyenlőségi és viszonossági elvvel. Hogy a viszonosság meglegyen, kivanja a róm. kath. egyházi vagyon iskolai részének szekularizációját. A javaslatba felvett segélyösszegeket megszavazza ugyan, de csak az eddigi rend és szokás szerint: költségvetésileg. Határozati javaslatot nyújt azonban be, hogy utasíttassék vissza a javaslat, azzal, hogy a kormány az 1848. XX. t.-c. rendelkezésenek, különösen pedig annak 2. és 3-ik §-ának megfelelő javaslatot terjeszszen be. Április 19-én első szónok György Elek volt, a ki Tisza Kálmánnak azon állításával szemben, hogy az 1848. XX. t.-c. az egyházak és lelkészek államosítását jelenti, azt vitatta, hogy ez nem úgy van, mert a törvény nem a lelkészek vagy tanítók állami javadalmazásáról szól, hanem az egyházaknak akarja a javadalmazást megadni, de úgy, hogy tiszteletben tartsa azok belső függetlenségét és önállóságát. Kifogásolja, hogy az államkormány erkölcsi kérdésekben is felülbirálati jogot kiván magának: