Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-24 / 17. szám

260 »Apám! pénzt, pénzt, pénzt: mert különben nagy dolgot követek el!* Mire az apa visszaválaszolta: »Fiam! nincs, nincs, nincs: épen ezért kövess el nagy dolgot a jó tanulással és a jó magaviselettel!« S nem volt-e mégis az akkori időkben a tanítóknak s az alsóbb és felsőbb tanfolyamon levő tanároknak tekintélyük ? Ebből folyólag merjem-e javasolni, hogy talán jó volna a calculus elbírálására nézve egy második fórumról is gondoskodni s nem csupán csak a lelkiismeretre bízni ezt az életbevágó dolgot? Vagv eshetőleg meg lehetne adni a jogot a tanuló szülőjének, hogy egy más hasonintézet tanárkaránál új vizsgálatot tehessen le gyermeke. Azt pedig minden esetre nemcsak meg kellene engedni, hanem el kellene rendelni felülről, hogy a tanulónak joga lehessen akármelyik szaktanáránál, az igazgató jelenlétében magát kikérdeztetní; az igazgatónak pedig esetleg a kikérdezésre s illetőleg a calculus-adásra más szaktanárt delegálni. Addig pedig szintén elrendelni, hogy Wlassics Gyula vall. és közokt. miniszter úrnak a tanulók osztályozása ügyében 1896. decz. 6 án 64,996. sz. a. rendelete minden tanári tanácskozóteremben kinyomatva kifüggesztessék, illetve minden tanárnak az osztályzat megállapítása előtt ahhoz alkalmazkodásul kézbesíttessék. Mert nálunk a tanügyi téren is megvan az a sokak által felpanaszolt magyar betegség, mely részint a törvény nem tudásában, részint az ahhoz alkalmazkodni nem akarásban, részint a felsőbb rendeleteknek az irattárba örökre eltemetésében nyilvánul. Ezzel kapcsolatban el lehetne törülni az évközi (karácsonyi és húsvéti) calculus adást, s esetleg visszaállítani — főleg az alsó osztályokra — a féléves rendszert. Igen helyeselni lehet a. Magyar Paedagogiában a fennebbi rendelet interpretálásánál nyilvánult azon nézetet is, hogy a tanár óra alatt calculus-könyvet (notes-t) ne használjon; így a tanári hivatás és a birói szerep összezavarása némileg ki lenne zárva. Végezetül, a mit még a czím alatti tárgyhoz kellene mondani, részint az egyházi neveléshez, részint az egészségügyi törvényekhez, részint a tanrendszer és tanterv megváltoztatásához, részint a tanárképzéshez, részint a jó tankönyvekhez, s mindenek fölött pedig ahhoz tartozik, hogy adjuk vissza a gyermeket a gyermeki kornak, az ifjút az ő ifjúságának az által, hogy túlterheléssel szellemi csömört ne okozzunk nekik. Ellenben mondhassuk el, ő rájuk egyfelől a szentíróval: »Örvendezzél ifjú, a te ifjúságodnak idején* ; másfelől Pál apostollal: »Mikor gyermek voltam, úgy szóltam mint gyermek, úgy gondolkodtam mint gyermek, úgy értettem mint gyermek; minekutánna pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illendő dolgokat.* (1. Kor. XIII. 11.) Sepsi-Szent-György. Benke István, ev. ref. kollégiumi tanár. TÁRCA. Reformáeió és revolueió. »Reformáció és revolueió« címmel igen szép előadást tartott minap Pfleiderer Ottó, a berlini egyetem nagyhírű theol. professzora. Apologétikai szellemben védelmezi Luther egyéniségét s az általa a történelembe beoltott prot. princípiumot a Canisius-féle római bulla szidalmazásaival, s általában a reformációnak a forradalommal való pápás azonosításával szemben. A mint a mai római főpap Lutherről és művéről ítél, úgy ítéltek már Luther korában is az ő ellenei. A római egyház alapelveinél fogva a protestantismus megítélésére egyszerűen képtelen. Róma mindenekelőtt a vallás és az erkölcsiség megrontásával vádolja a protestantismust. Az elfogulatlan történetírásnak azonban azt kell kérdezni, hát csakugyan olyan keresztyén volt-e a reformáció korában a pápás vallás és erkölcsiség, mint Janssenék állítják? Épen nem. Luther érdemét Pfleiderer épen abban látja, hogy a vallásosság és az erkölcsiség alapjait megújította, a vallást a vak tekintélyhittől felszabadította s a lelkiismeret személyes tapasztalatához kötötte, az erkölcsiséget a személyes vallásos hitélet szabad nyilvánulásának mondotta, s ezáltal a világi életnek összes köreit az erkölcsiség megvalósulásának talajává avaita. Luther gondolataiban forradalmi elemek nem találhatók, sőt épen ő volt az, ki a hitnek a bibliai kijelentés, a vallásos meggyőződésnek a lelkiismeret s az erkölcsi életnek a felsőbbség iránti engedelmesség által való meg kötésével elvileg szakított minden forradalommal. A jelen -kori kulturának egész szellemi világa: a modern állam; a nemzeti egység, a szabad tudomány, az ipar és kereskedelem a protestantismus alapelveiből él és táplálkozik, a miért is érettebb és intensivebb a prot.. mint a pápás népek kulturája. Lavcleye művei megnyithatnák sok politikus szemeit, a midőn a protestantismus kulturális jelentőségének megítéléséről van szó. Legfeljebb Luther »impraktikus idealismusa« volna az, mely ma már más megítélés alá esik, mint a reformáció korában. A prole-itantismus tehát nem revolueió, hauem igenis evolúció, azaz nem vezet az isteni igazság megtagadására, hanem annak tisztább kifejtésére az egész vonalon. A vallás és az erkölcsiség megrontásának pápás vádját tehát a történelem tanúbizonyságai alapján magára a katholicismusra kell visszahárítanunk! Eddig Pfleiderer. Fűzzük csak tovább e gondolatokat. A »tulsó táborból« gyakran halljuk, hogy a protestantismus a római »egyházon« elkövetett jogtalansággal azonos. Már Bellarmin szennyezi be így a reformációt, őt követte számos pápai bulla, a szelídlelkű Möhler is abban a nézetben van, hogy a reformációnak szülő oka a revolueió, a melynek tehát, mint a gnosticismus megújulásának nincsen létjogosultsága. A]

zog és Janssen csak tovább fejtette ki e gondolatot. A legmerészebb volt XIII. Leó pápa, ki a Luther-jubileumi évben s azóta több ízben * nyílt lázadásnak« jelezte a protestantismust a katholicismus ellen. De kérdezzük csak meg az egyházhistóriát. Annak tanulságai szerint a revolueió fŐfészkci épen a pápás országokban keresendők. Páris és Róma csakúgy zsibongott a háborgó elemektől, míg Wittenberg máig is egy csendes városnak a képét mutatja. »Revolució* pápás felfogás szerint »szakítás a tekintély elvével«, »minden positivumnak felforgatása* s »a subjectivismus elvének érvényre emelése*. Forradalmi jellegű mindaz, a mi csak távolról is »modern vagy