Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-09 / 2. szám

tozatról reánk. Vájjon eme csillagok körében nem érvényesülhet-e valami más, magasabb rendje Istennek, mint a milyennel földi világunkban találkozunk ? Elmondhatjuk-e azt, hogy a végtelen gazdagságú Isten már nem jelenthet ki valami fenségesebbet és csodálatosabbat, mint a mit mi látunk és tapasztalunk ? Öh nem! Mi nem lehetünk olyanok, mint a futómadarak, a melyek gyorsan haladnak a földön, de nem tudnak felemelkedni a földről. Nekünk a kedély benső hajlamát kell követnünk, mi nem szeghetjük le lelkünknek szárnyait és nem téveszthetjük össze az örök fenséget a mindennapisággal; nekünk nyiltan és magasan kell gondolkoznunk Istennek örök gondolatai felől. Hiszszük, hogy az ő kijelentése felfelé tart és hogy annak gazdagsága a mi jelen világtapasztalatainkat messze felülmúlja. Eme merész nagy és határozott fenszárnyalás közben a tudománynyal találkozunk szembe. A tudomány ezer meg ezer csodálatos felfedezést tett napjainkban. Es mi az eredmény ? Az, hogy a legélesebb elméjű és legnagyobb kutatók is azt mondják : ha megfejtünk is valami rejtélyt, más tiz rejtélylyel találkozunk és ha emez újabb talányokból egyet megfejtettünk, száz új rejtélylyel és kérdéssel találkozunk, a melyekre elébb nem is gondoltunk. Igen, mennél tovább haladunk, annál inkább belátjuk: minden magyarázatunk csak előleges felelet. A világmindenség titka mind csodálatosabbá, nagyszerűbbé válik és a mit felfogtunk, a mit valóban tudunk csak parányi mécsvilág ama végtelen éjszakában, a mit még nem ismerünk. Tehát épen a komoly, valódi tudomány az, a mely megalázza az embert és mélységes áhítattal tölti el a nagy világforgás végtelen titkaival szemben. Tudomány és vallásos tapasztalat ebben a vallástételben olvadnak össze: a csodák legfőbbike az örök Isten maga; ezután második helyen az a tény következik, hogy mi szegény porszülöttek képesek vagyunk Istennek egyes számításait utánszámolni,- egyes gondolatait utángondolni és képesek vagyunk korlátoltságunk tudatára emelkedni és megtelve fájdalommal és örömmel, alázatossággal és fenköltséggel, képesek vagyunk felemelkedni az örök és mindenható Istenhez eme vallomással: Atyánk vagy te nekünk, mi pedig gyermekeid vagyunk. Dr. Furrer K. után Rúszkay Gyula, jánosi-i lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek. Irta Gulyás Benő 3-ik kötet. »Idvesség útja* Irta ifj. Csire István 1-ső kötet. Sajnálatos jelenség az a mi egyházi beszéd irodalmunkban, hogy a megjelent művek legnagyobb részét ifjú emberek írják, míg a választottak, pedig Istennek hála volnának elegen, vagy ritkán, vagy épenséggel nem lépnek a nyivánosság elé munkáikkal. Eszemágában sincs kárhoztatni a fiatal, munkálkodni törekvő ambíciót, de valahogy úgy érzem, hogy a dolog helyes rendje mégis az volna, ha a tanulságban és tapasztalatban vének mutatnák meg, miként kelljen az Urunk szőlőjét mívelni. Tudom én azt, hogy nem ok nélkül történik ez így, de nem tehetek róla, én már csak mégis jobb szeretném az öregeket hallani. Gulyás Benő talán nem fog megharagudni, hogy őt is az ifjak közé sorozom, annak dacára, hogy immár a 3-ik kötet beszédet adja ki. Az igazat megvallva, én a két első kötetet nem ismerem, a mit sajnálok, mert így alkalmam nyilván az összehasonlításra, haladásáról vagy maradásáról tehetnék tanúbizonyságot. Ez a harmadik kötet, melyet most ismertetendő vagyok, eltekintve irálya gördülékenységétől, csinosságától, bizony igen fiatalos kötet. Beismerem, hogy én a gondolatok minden áron retorikai formákba való bújtatásának barátja nem vagyok s ebben az érzelmemben Gulyás Benő kötete csak megerősített, mert ritkán láttam így bebizonyítva, hogy a sintetika prédikáció formája (főtétel, felosztás stb) még nem egyházi beszéd, mint ebben. Hanem még sem ez a legnagyobb hibája ennek a kötetnek, hanem az, hogy 22 beszéd közül 11-ben a főtétel gondolata nem egyszersmind a textusé is, vagyis a textus önkényesen van magyarázva. Nem akarom feltételezni a szerzőről, hogy textusait nem értette volna meg, azért csak azt hibáztatom így általánosságban, hogy textusait a legtöbbször a kontextusra való minden tekintet nélkül ragadja ki; azután pedig hajlandó azoknak főgondolatát saját retorikai és logikai formái kedvéért feláldozni. Pedig ez igen nagy hiba ; mert, ha nem a biblia gondolatát viszem át hallgatóim lelkébe, legyen az bár, a mit helyette adok a legfenségesebb világi gondolat: beszédem megszűnt igehirdetés lenni. Első beszédjében a textus adventi ugyan, de nem híven van idézve. A beszéd maga pedig épen nem adventi, mert a csemete megjelenéseinek eredményeiről, tehát nem az eljövendő, a várva várt, hanem a már megjelent Jézusról szól, a ki világosság, a ki élet. Ebben a hibában leledzik a második beszéd is, melynek textusa sem karácsonyi; de tárgyalása sem. Mert nem az épen megszületett, de a már meg is halt Krisztus hatásáról beszél, a mi nem volna baj, ha a beszéd címe nem lenne az, hogy »Karácsonyi beszédHogy mennyire nem adventi, nem karácsonyi ez a két beszéd, felhozhatnám bizonyítékul, hogy részeiket nyugodt lélekkel fel lehetne cserélni és akkor is olyan beszédek volnának, mint eredetileg. (Az elsőnek felosztása I. Világosság, II. Élet. A másodiké I. Hit. II. Szeretet). Az 5-ik beszéd textusa János lefejeztetésének története s ebből főtétel, hogy a »Kis szikrából lesz nagy tűz«. A kis szikra a tánc, a nagy tűz János halála. De hát mi szükség volt erre a pattogó közmondásra; nem sokkal kézenfekvőbb lett volna-e beszélni a mámor veszedelmes voltáról, a könnyelműen tett Ígéretek szörnyű következményeiről stb.? A 8-ik beszéd főtétele ez: »Az igazságnak három ellensége van«. A textusban sőt a jól induló bevezetésben is mindenütt Krisztusról van szó, tehát a főtételben sem lehetett volna másról. S ez a főtétel »a Krisztusnak ma is három ellensége van* szebb is, igazabb is lett