Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-17 / 16. szám

mel hallgatja, ha az énekkar tagjainak ajakán művésziesen meg-megzendül egy-egy hálaadó, fölemelő ének. Ez intézkedés közelebb hozná a vidék nagyobb városait a sárospataki főiskolához s mindkettő csak nyerhetne e szereplésekkel. A lelkészilitatásra vonatkozólag véleményünk az, hogy az egyházmegyék küldöttei okvetlen jelen legyenek a beiktatáson s működésük kezdődjék mindjárt a templomban oly módon, hogy az úrasztala mellől tartandó rövid beszédben — az egyik küldött — a megválasztott lelkészt ajánlja híveinek szeretetébe, jóindulatába. Az esperesiktatásra adott vélemény helyes. De kimondandónak véljük, hogy az esperes a hivatalos esküt nem mint ezelőtt a kerületen, hanem a megbízó egyházmegye előtt tegye le, úgyszintén az egyházmegyei gondnok is. E módosításokat értekezletünk elfogadja s fölterjeszti az egyházmegyei közgyűlés elé, mint az értekezlet határozatát. Indítvány folytán tárgyalás alá vétetett, a lelkészi kongrua törvényjavaslat. Miután azonban a most ülésezett egyetemes konvent e kérdésben már határozott, értekezletünk a törvényjavaslat érdemleges bírálatába nem bocsátkozott, azt mint nélkülözhetlen szükséges segítséget, a jelzett módosításokkal elfogadja. Az egijházi adózási rendszer megváltoztatása érdekében azonban felír értekezletünk a főt. egyházkerületi közgyűléshez, mert a .törvényjavaslat csak a lelkészeken segít úgy a hogy, az egyházak pedig tovább is roskadoznak a terhek miatt. Ez nem kevésbbé fontos kérdés, mint a lelkészek fizetés-javítása. A »Sárospataki Lapok* érdekében szintén történt indítvány. Értekezletünk szívvel-lélekkel óhajtja e hamisítatlan prot. szellemű lap fenmaradását, mert ez olyanynyira szükséges mindnyájunknak, mint a mindennapi kenyér. S azon fogunk munkálkodni helyzetünk jobbra fordultával, hogy ne legyen egyházmegyénkben (49 lelkész) egyetlen lelkész sem, a ki ne járatná kerületünk e fontos lapját. Balogh István indítványára felír értekezletünk egy kicsinyesnek látszó, de mégis fontos ügyben az egyházmegyei közgyűléshez. Ez indítvány így hangzik : »Miután az 1890 : I. t.-cikk 99 §. 12. pontja értelmében az egyházi hivatalnokok hivatalos működésükben vagy egyházi szolgál mányok teljesítése alkalmával a fuvarok az egész ország területén vámmentesek: tisztelettel kéressék fel az illető vármegyék alispánja, hogy e törvényt az illető vámbérlőkkel közölni méltóztassék, mihez tartás végett. Mert igazán tömérdek azon összeg, a mit vámért nagyobb építkezések alkalmából ekklézsiáink gondnokai elfizetnek — törvény nem tudásból. Atvizsgáltatván a pénztár, kitűnt, hogy az értekezletnek vagyoni állapota: 100 frt, mely összeg a tagsági díjakból folyt be. »Emlékkönyv« és »Érdemkönyv« készítése is határoztatott. Amabba iratnak az elhunyt lelkész társak felett tartandó emlékbeszédek kritika nélkül kegyeleti szempontból: emebbe az irodalmi becscsel bíró jutalmazott papi dolgozatok. Szuhay Benedek, ért. jegyző. RÉGISÉGEK. A pesti református egyház 101 éves története. Pest első lelkészeként Béllyei (Szilády Á. szerint Belléni) Tamást ismerjük, ki előbb Tolnán végezte iskoláit Szegedi Kis István vezetése alatt, 1558. körül Kálmáncsán (Somogymegye) volt tanító, hova ez időben Szegedi K. is lelkészül hívatott. Itt ennek 10 éves mostoha leányát eljegyezte, kivel, miután előbb a wittenbergi egyetemen (1560—61) egy évet töltött, majd Decsen, Tolnamegyében tanítóskodott, 1563-ban egybekelt, a mely évben egyszersmind Pestre hivatott lelkészül, innen pedig néhány év múlva, de mindenesetre 1567 előtt, a jászberényi egyházba költözött. Hogy a pesti egyház korábban szervezkedett s hogy már ekkor aránylag eléggé népes volt, abból gyaníthatjuk, mert 1563-ban, Béllyei lelkipásztorsága alatt már tanítója is volt, a később tudományos műveltségéről s iratairól annyira ismeretessé lett Skaricza Máté. Pestnek általunk ismert második lelkésze Csanádi János volt. a ki 1570-ben mint pesti lelkész egy tallért küldött a Wittenbergben volt magyar tanulók segélyezésére, 1576-ban pedig ugyancsak mint pesti lelkész volt jelen Lampe szerint a hercegszőllősi (Baranyamegye) zsinaton, a melyen a dunamelléki és az alsó dunántúli egyházak határozottan a kálvini reformációhoz csatlakoztak. Buda első protestáns lelkészéül Pesthi Anthemius Jánost említik krónikáink, ki a wittenbergi egyetemről hazatérte után (1569 ) ráckevei tanító lett Szegedi mellett, egy vagy két év múlva pedig Budára hivatott lelkészül. Az 1576-ik évről Lampe Szováthi Gáspárt, Szegedi K. István ifjúkori barátját említi budai lelkészül, a Hercegszőllősön zsinatozó atyák nevei között is Szováthi mint budai lelkész és senior (esperes) említtetik, mely utóbbi címe azt látszik mutatni, hogy a budai egyház már ekkor tekintélyes egyház — esperesi székhely. — volt. Itt azután fonalszálunk elszakad, s mintegy felszázadra nyúló időközből ismeretlenek a két város lelkészei. Nem csuda! Sok pusztuláson ment keresztül mindkét város, a mi idevonatkozó adatok netán voltak, eltűntek. A fentebb közöltek és a mindjárt említendők is nem Buda és Pest levéltáraiból, hanem más helyről, részben külföldi forrásból vétettek. így azon kérdésre, hogy az evangélium hívei hol tartották isteni tiszteletüket, főként külföldi utazók adnak némi útbaigazítást. Melius Péter debreczeni református lelkész és püspök egyik művéből is kiviláglik az igaz, hogy Budán a reformáció hívei és a katholikusok egy ugyanazon épületben tartották isteni tiszteletüket, így szólván »az Aran Tamás tévelygéseinek meghamisításáról* 1562-ben írt könyvében: «Hát Budán és Tolnán ebben vétkek vagyon a keresztyéneknek (vagyis a reformáció híveinek), hogy a parázna Babilon papjaival (vagyis a katholikusokkal) egyszersmind együtt kiáltsanak, az hitetlenek ördögnek, ezek pedig Istennek«* De hogy melyik hely volt az, ahol * Mélius e szavaiból az is kiviláglik, hogy Budán már 1562 •előtt is volt rendes protestáns isteni tisztelet s Pesthi Anthemius előtt is volt már ott protestáns lelkész.