Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-17 / 16. szám

népünk ép oly szívesen viselné az egyház terheit, mint a hogy azokat századokon át viselte. A mily mértékben növekedik rajtuk az anyagi terhek súlya, olyan és annál nagyobb mértékben kell gondoskodnunk arról, hogy olyan erőt nyerjenek, a mely képessé teszi őket azoknak zúgolódás nélküli viselésére. S mi, emberek, ilyen erővel nem rendelkezünk. Erőt csak az Isten és a Jézus Krisztusban való hit adhat. 0 hozzá kell vezetnünk az embereket, ő hozzá, a ki megnyugtat és kibékít még a szegénységben és nyomorúsággal is, felemel és megerősít erőtlenségünkben is. O hozzá kell vezetnünk gyermekeinket, hogy korán magukba vegyék, s állandóan magukkal hordozzák az ő lelkét. És az ünnepekben is épen az volt, a mi fájdalmasan érinteti, hogy sok ezer gyermekünkből a különböző helyeken, a hol isteni tiszteleten jelen voltam, alig láttam egy-egy templomban néhányat. Kik a hibásak? A szőlők vagy a gyermekek? Én azt hiszem, a szülők. Hiszen az ő szent kötelességük az, hogy gyermekeikben a nemes érzelmeket felébresszék és ápolják, hogy ez érzelmekből fakadjanak az erény boldogító virágai. S hol nyerhetnénk erre nézve jobb tápot, mint a templomban, a hol a gyenge és gyarló ember szája szól bár, de abból mindig Isten szavai hangzanak? Már vidéken is sok helyen tapasztaltam, hogy elmaradt az őseinkről ránk szállott azon szép szokás, hogy az iskolás gyermekek vasárnap ós köznapokon is a templomba menjenek. Pedig én azt hiszem, hogy az iskolát azért építették majdnem mindenütt a templom tövébe, hogy a kis gyermekek minél közelebb legyenek az Isten házához, hogy annál könnyebben eljuthassanak abba. Ugy szeretném, ha megelevenednének, és ismétlődnének előttem naponként azok a képek, melyek az ünnepek alatt tűntek fel előttem, ha látnám az Istenhez való ragaszkodás bizonyságait, a melyek arról győztek meg, hogy a mi egyházunknak vannak élő tagjai, a kik részt vesznek annak minden bajában, a kik elmerik mondani most is, hogy nem szégyenlik a Krisztus evangéliumát. Ila az Istennek minden napját úgy tekintjük, mint ünnepnapot, s ha híveinkben fel tudjuk ébreszteni, de aztán meg is tartani azt a hangulatot, a mely Krisztus váltságtényeinek szemlélésekor eltölti szivünket: az az ünnepi felmagasztosultság állandóan összeköt bennünket Istennel, s tetteink bizonyságul szolgálnak arra, hogy érdemesek vagyunk az életre. Keresztesi Samu. ISKOLAÜGY. A vallás- és közoktatásügyi miniszter jelentése a közoktatás állapotáról az 1897. évről. (Folytatás és vége.) A jelentés továbbmenőleg a tulajdonképeni népoktatásról szól, felölelve annak minden ágát. Igen érdekesek a jelentésnek a néptanítók magyar nyelvi ismeretére és oktatására vonatkozó adatai, melyekből a következő elszomorító, részben megdöbbentő tények derülnek ki: 1. A kath. iskoláknál 12 olyan tanító volt, a ki tökéletesen tudott magyarul, s nem tudott vagy nemakart törvényes kötelezettségének eleget tenni, 230 pedig olyan, a ki keveset tudott magyarul, s nem tett eleget kötelességének; 2. a gör. kath. iskolák közül 673-ban nem tanították a magyar nyelvet sikerrel, holott csak 374 volt a magyarul keveset, vagy semmit nem tudó tanítók száma; 302 gör. kath. tanító tehát tökéletesen tudott magyarul, de a magyar nyelvet >törvényes kötelessége nyilt megszegésével* nem tanította sikerrel; 3. a görögkeleti iskolák közül 910-ben nem tanították sikerrel a magyar nyelvet, holott a magyarul keveset, vagy semmit nem tudó tanítók száma 704 volt; 206 magyarul tökéletesen tudó tanító tehát »nyilván megszegte az 1879: XVIII. t.-c.-ben kimondott kötelességét«. Kívánatos ezek szerint, mondja a jelentés, hogy a népoktatásügyi törvény revíziója megadja a közoktatási kormánynak a módot arra, hogy teljes szigorral léphessen fel minden oly esetben, midőn »a magyar nyelv oktatásának sikertelen voltát nem a tanítók hiányos nyelvismerete, hanem a tanítók, s iskolaföntartók, illetve egyházi főhatóságok törvényszegése, kötelességmulasztása s lanyha ellenőrzése okozza. A néptanítók száma az előző évhez képest, 500-zal vagyis 26,650-ről 27,150-re szaporodott. Az állami iskolákban 1896/97-ben volt 2991; községiekben 4744; róm. kath.-ban 8666; gör. kath. 2083; gör. kel. 2193; ág. hitv. ev. 2097 ; ev. ref. 2877 ; unitárius 45 ; izraelita 995 ; magán enged. 279; egyesületi 180; összesen 27,150. Az utóbbi tanévben a tanítók száma az ev. ref. egyházban 91. az ág. ev. egyházban 42, az unitáriushan 6, összesen 139 apadást mutat, a mi abban találja magyarázatát, »hogy sok ev. ref. iskola államosíttatván, tanítóik az állami iskolákhoz átvétettek.» A 27,150 tanító közül okleveles volt 24,615, nem okleveles 2535; a 2147 ev. ref. iskolában volt 2877 tanító közül okleveles 2575,' oklevele nem volt 302 tanítónak. A 27,150 tanító között volt férfi: 22,535; nő 4615. Az 1889/90-ik tanév végén 21,604 állás férfi, és 3304 állás nőtanítóval volt betöltve, ekkép a tanítónővel betöltött állások száma ezen idő óta 1311-gyel szaporodott. A kisdedóvókról a miniszter azt mondja, hogy az intézmény mindinkább népszerűvé kezd válni, azonban nagy baj az, hogy anyagi eszközök hiányában csak lassyn fejleszthető. Az elemi oktatásra vonatkozólag megtudjuk, hogy a miniszter az elmúlt évben 100-nál több elemi iskolát szervezett. A tanítói .fizetések dolgában a miniszter az 1893: XXVI. t-c. alapján 2903 tanító- fizetését egészítette ki 676.888 frt erejéig; 1897-ben e célra 358,352 frt kellett. Örömmel látjuk, hogy a jelentés szerint jelenleg 339 gazdasági ismétlő iskola működik. Óvóköteles. (3—5 éves) gyermek volt: 1.036,415; a fennálló 1147 kisdedóvóban, 185 állandó gyermek me-