Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-09 / 2. szám

tehát, e tevékenységében e téren is az lesz a feladata, hogy a tanítványok lelkét az ó-szövetség tökéletlen felfogásáról a Jézus Krisztus által megmutatott magaslatra emelje. íme ez az, a mit mi a tanítóképzői vallásoktatás feladatául tüztünk ki akkor, midőn azt a követelményt állítottuk fel, hogy elsőben is a keresztyénség erkölcsi lényegét emelje ki. Összefoglalva az e tekintetben mondottakat, a vallásoktatás, e feladatának megvalósításában mindenelőtt arra irányul, hogy a keresztyénséggel szemben annak intellectualistikus s institutionális felfogásával, mint a Jézus által az emberiségbe hozott új életet emelje tudatra; továbbá, hogy ez életet, szemben a vallásnélkül való erkölcsiséggel, mint teljesen és általában vallásos alapon nyugvó jelenséget értékesítse s végül, hogy azt szemben úgy a heteronomistikus, mint az eudaemonistikus felfogásokkal, a maga benső szabadságában s tisztaságában megvédelmezze. E feladat a tanítóképzői vallásoktatás keretén belül két időrend s tárgy szempontjából egymástól különböző fokozaton át fog megoldásra jutni; egyik az empirikái fokozat, az üdvtörténeti anyag s minden előtt a Jézus életének megfigyelése alapján; másik a systematizáló fokozat, a tapasztalatilag szerzett ismereteknek egységes rendszerbe való összefoglalásával, a vélt ellentéteknek, mint tévedéseknek kizárása mellett. (Vége köv.) Stromp László. TÁRCA. V a n n a k-e csodák? (Folytatás és vége.) De hát annak a szónak, a mely olyan becses volt ezred éveken keresztül az emberiség jelentékeny része előtt, annak a szónak »csoda« ma már semmi értelme sem volna az újkor embere előtt? Azon fordul meg az egész kérdés, ha vájjon ezt a szót igazi értelmére vezetjük-e vissza vagy sem? Ha igen, akkor aztán mi is azt fogjuk mondani, hogy vannak csodák. Mondottuk imént, hogy csodáknak az oly eseményeket nevezzük, a miket az ismeretes okokból kimagyarázni nem tudunk, a melyek tehát közvetlenül emlékeztetnek minket Istennek teremtő, segítő erejére. A csodák tapasztalása sokkalta megelőzte a felbonthatlan természeti rend fogalmát felállító tudományt. Nem theologusi találékonyság, hanem a vallásos érzület teremtette meg a »csoda« kifejezést. Az ámulat borzalmától megragadott kegyes érzület nevezte a megfoghatatlan eseményt csodának, a nélkül, hogy foglalkozott volna a ^kérdéssel: vájjon az az esemény a világmozgás örök rendjének áttörését jelenti-e vagy sem ? Ám keresse a kutató ész az indító okokat, az isten utáni vágyódás örömmel köszönti azon eseményeket, a melyek mindenható erővel emelik felül a lelket a kérdések, aggodalmak és kétségeken a végső és legmagasabb okfőig. így lesz érthetővé a költő nyilatkozata: a csoda a hit kedvenc gyermeke . . . így azonban hát nincsenek csodák? Ha mindennapi eseteket vizsgálunk és azok okai után kutatunk, mennél mélyebre hatolunk, annál inkább be fogjuk látni, hogy egy mindennapi eseménynél ezer meg ezerféle ok játszik közre és hogy mindezen ismeretes és felismerhető okok mögött valami kinyomozhatatlan isteni titok működik. Mi még mindennapi eseményeket sem vagyunk képesek egész mélységükben kifürkészni. De hát nincsenek-e rendkívüli események. Emitt megbetegszik egy kedves emberünk; az orvosok feladjak a megmenthetés minden reményét; imádságunk hasztalannak látszik, és íme a látszólag elveszett élet, minden emberi várakozás ellenére talpra áll. A beteg meggyógyul; a betegség megtörik, az életet újra visszakapjuk ajándékul; micsoda okokból? Nem bírunk rájönni. És van-e olyan kegyes lélek, a ki ha ezt megérte, ne érezné magát arra kényszerítve, hogy így szóljon: Istennek hála, az Úr visszaadta nekünk a drága életet! Vagy mikor egy jóságos anya rémséges aggodalmakat áll ki a romlás útjára tért fia miatt, a ki nem hallgat anyja könyeire, esdekléseire, a hív és nemes barátok komoly figyelmeztetéseire; úrrá lesz felette a szenvedély úgy, hogy teljesen és egészen elveszettnek látszik; egyszer azonban minden emberi várakozás ellenére magához tér az elveszettnek hit fiú, mint a ki mély álomból ébredt fel; felküzdi magát a gyalázatos életből az emberi méltóság érzetére, megharcolja a nemes harcot, visszatér az apai házba és Istennek szeretetét ismét tapasztalni tanulja. A jóságos anya nem fogja-e az ily eseményt lelke mélyében csodának minősíteni, oly értelemben, hogy egyedül Istennek adja érette a dicsőséget? Ha beletekintünk a nagyvilág forgatagába, meg új

ból azt tapasztaljuk, hogy vannak események, a melyek'bár Isten örök rendjébe vannak befoglalva, de a mi tudásunk előtt megfoghatatlanok. A természetvizsgálók általános véleménye szerint volt oly idő, a midőn még semmi élet nem vala a földön. Egyszer aztán megjelenik az élet, szerény, nyomorúságos növényi élet. Az élettelen világ álláspontjára helyezkedve már nem bírjuk felfogni az életet, a halálból semmiféle híd nem vezet át az életbe. Egy átláthatlan titok előtt állunk. Azt hitték a természetvizsgálók, hogy a növények parányi sejtjei mind kinyomozhatok. De szorosabb kutatás után rájöttek, hogy még a legegyszerűbb növénysejt is végtelen komplikált képződmény és hogy ha mi az élettelen természetből indulunk ki, nem vagyunk képesek felfogni, hogy ez a sejt miként működik belőlről kifelé, miként osztja magát részekre, miként fejlik és miként megy tervszerűleg előre. És ha már honosakká lettünk a növényvilágban, akkor meg az állati életet fogjuk kimagyarázbatlan titoknak tekinteni. Hogyan érezhet az állat örömet és fájdalmat? Magok a természetvizsgálók vetik fel a kérdést, hogy mért nem mindegy az ci nyagrészecskéknek, ha ezt vagy amazt az utat teszik meg? És ha az állati életről az emberi élethez emelkedünk, egy teljesen megoldhatatlan rejtélyre bukkanunk. Megkisérlették már az állati életnek az emberi életbe való átmenetének felkutatását, de a komoly vizsgálat, mely nem akarja a tudományos lélekismeretet képzelgésekkel ámítani el, kénytelen bevallani, hogy ilyen átmenet nincsen. A szellemi tulajdonságok csirái megvoltak a legrégibb emberekben is, így megvolt az előretörekvés ösztöne, a szent nyugtalanság, a felelősség érzete. A jelen földképletet megelőző glacial korszakban már találunk csontokat, melyekbe természetim rajzokat metszettek, tehát már abban a legrégibb korban is hódoltak annak az eszményileg művészi szükségletnek, mely magasan felette áll a tisztán állati életnek. Az emberiség történetében is kimagyarázhatlan titok, tehát csoda számba megy egyes népeknek bizonyos irányban páratlanul álló szellemi adománya. Az Izrael népe mért volt az ó-kor népei között a legmagasabb fokon álló nemzet, vallási tekintetben? Mi az oka annak, hogy csak ennek a népnek kebeléből támadtak próféták, mint Ézsaiás Jeremiás és a többiek? A művészi képesség tekintetében meg az ó-kór népei között a görögök álltak legelső helyen. Mi okon? A hazai talaj okozza ezt? Óh nem! Mert midőn más népek települtek ugyanazon völgyekre és halmokra, semmi tanújelét nem adták művészi hajlamuknak.