Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-06 / 10. szám

A falusi pap legtöbbet társadalmi úton tehet és hathat egyházában. Itt aztán tág mező áll számára nyitva. Ha a lelkész szivén viseli hívei minden gondját, ügyesbajos dolgaikban mind hozzá fordulnak tanácsért az emberek s tőle várják az okos és döntő szót, a mit másutt nem tudnak megkapni. Tőle várják községi ügyekben, társadalmi mozgalmakban a vezérlő szerepet. És méltán. Mert a körjegyző, a falusbiró, a kereskedő, az árendás zsidó mind csak kurtán és furcsán végeznek vele, sőt meg is fizettetik minden szavukat; a pap pedig azért van, hogy legyen a nyájnak pásztora és a nép érdekeinek védelmezője. S ezzel a pap tartozik is a népnek, már csak annál a bizalomnál fogva is, melylyel az emberek hozzá fordulnak. De tartozik különösen azért, mert csaknem minden községben ő a legmíveltebb ember, a ki tanultságánál fogva sok olyan okos tervet és tanácsot adhat, mely a népnek hasznára és előmenetelére válhatik. Azért az evangélium hirdetése mellett kötelessége a papnak közgazdasági és közművelődési kérdésekkel is foglalkoznia, mert a népnek haladása, fejlődése, vagyonosodása mindezekkel a kérdésekkel szorosan összefügg, s buzgó, kegyes, istenfélő hívei addig sohasem lesznek, a míg azok szüntelen a mindennapi kenyér megszerzéséért tusakodnak. Mindezek, a miket itt elmondottam, oda mennek ki, hogy a református papságnak, saját jól felfogott érdekében azon kell lennie, hogy a népnek terhei ne szaporodjanak, hanem könnyüljenek; hogy az egyház a különböző egyházi adóktól és járulékoktól, a mennyiben lehet, minél hamarább szabadítsa meg a híveknek nagy seregét s ne tűrje magán többé azt az odiumot, a mely az évtizedek hosszű során annyira megsokasodott feje felett, hogy mármár romlással fenyegeti. Az igaz, hogy ennek a nagy feladatnak a teljesítésében ügy az egyháznak, mint a papságnak vagyoni függetlenségre, biztos jövedelmi forrásokra van szüksége, mert a míg a pap ásót és kapát kénytelen fogni a kezébe, vagy az egyház csupán a híveknek kegyelméből és keserves verejtéke után tengeti nap-nap után életét: addig szebb és bodogabb időket nem várhatunk. Tisztelt bírálóm ! Vájjon Ön ismeri-e jobban az életet, ott a nagy városban, a kényelmes íróasztal mellett, vagy pedig én, a ki a néppel mindennap érintkezésben vagyok ? Vájjon én vagyok-e az, a ki a fennálló viszonyokkal épen nem számoltam, vagy pedig On, a ki nem veszi észre, hogy Debrecen közelében is kiütött már a tűz, és az egész Szabolcsmegye lángban áll ? ! Nálunk Erdélyben, bár bajok itt is vannak, de ilyen nagy baj még sincs s résen állunk, hogy ne is legyen! Z. Kiss Sándor, rettegi ev. református lelkész. A horvát-szlavonországi protestáns egyházak külső jogviszonyainak újabb rendezése. A napilapok a mult hó 25-én és 26-án adtak röviden hírt a felől, hogy a horvát-szlavonországi tartománygyűlésen heves vita folyt a kapcsolt részeken levő protestáns egyházak külső jogviszonyainak rendezése tárgyában a horvát-szlavonországi országos kormány által benyújtott törvényjavaslat felett. A napilapok rövid szavú közlései azonban egyátalában nem világítván meg a helyzetet s nem adván kellő felvilágosítást a törvényjavaslat rendelkezései felől, utána jártunk a dolognak, hogy Lapunk olvasóit részletesebben tájékoztathassuk. Értesüléseinket a következőkben adjuk. A horvát-szlavonországi prot. egyházak jogi helyzete, eltekintve a zágrábi egyesült prot. egyházétól, eddigelé vagy teljesen rendezetlen volt, vagy csupán császári pátensek által volt szabályozva. Az 1790/91: XXVI. t.-c., mely a magyarországi két prot. egyház autonómiáját meghatározta. 14 ik §-ában Horvát- és Szlavonországot kivette a törvény rendelkezései alól s mindössze a már akkor tényleg fenállott prot. egyházak vallásszabadságát biztosította, a nélkül azonban, hogy azoknak egyházkormányzatilag hovatartozását meghatározta volna. Az újabban alakult prot. gyülekezetekre nézve azután az 1859-iki pátens s az azt kisérő helytartósági utasítás lett szabályozó. 1866. március 14-én a horvát-szlavonországi tartománygyűlés előterjesztést tett ugyan Ő Felségéhez a prot. egyházak külső jogviszonyainak s belső ügyeinek rendezése iránt, de a válasz az lőn, hogy miután az 1859-iki pátens ezeket már rendezte, e tekintetben újabb törvényalkotásra nincs szükség. Az udvari kancellária által 1867. január 31-én kiadott e válasz egyszersmind elrendeli, hogy a már rendezett prot. gyülekezetek az 1859-iki pátens rendelkezéseihez alkalmazkodjanak, a még rendezetlen szerétni és verhoviai gyülekezetek rendezését pedig vegye a kormány foganatba és pedig olyan alapon, hogy kizárassék minden olyan fensőbb hatóság alá rendelés, a melynek rendelkezései a kapcsolt résztkre ki nem terjeszthetők. Dacára azonban e patentalis rendezésnek — a mint a törvényjavaslat indokolása mondja — az 1870/91: XXVI. t.-c., a szokásjog alapján mintegy alaptörvénynyé vált a horvát-szlavonországi prot. egyházakra nézve is, a mennyiben ezek s különösen a reformátusok, a magyarországi prot. egyházakhoz tartozóknak tekintették magokat s azoknak autonom szervezetét vették be. Ezt a tényleges állapotot a horvát-szlavon kormány nem igyekezett megszüntetni, sőt hallgatagon törvényesnek ismerte el, a miből azután egy oly gyakorlat fejlődött, a mely évszázados fennállása alapján szinte törvényi erővel bírt. Eltűrte a horvát kormány ez állapotot annyival is inkább, mert az 1868: IX. t.-c. Horvát és Szlavonországot a magyar korona országainak elválaszthatatlan alkotó részeiként jelölte meg a miből hallgatagon az is következett, hogy a magyar korona alatt élő egységes prot. egyházak határai nem csupán Horvát-Szlavonországig terjednek, hanem azt magát is befoglalják. Eképen a horvát-szlavonországi prot. egyházaknak a magyar korona többi országaiban levő prot. egyházakkal való egysége tényleg és törvényszerűit megállapítható volt ugyan, de miután az 1868-iki horvát kiegyezési törvény 48-ik §-a biztosította Horvát- és Szlavonország számára a vallási autonomiát, szükségesnek látta a horvát országos kormány gondoskodni arról, hogy a kapcsolt részek prot. egyházainak az alaptörvény s a százados gyakorlat által szentesített külső jogviszonyai autonom törvényhozás által is megerősíttessenek.