Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-19 / 51. szám

részint vallásos összejövetelek. Pozsonyban az ág. h. ev. theologiai tanárikar kiváló erők közreműködésével az advent folyamán építő és ismeretterjesztő felolvasásokat rendez, s jó példájukat követik Sopronban a főiskolai tanárok, kik szintén fognak felolvasásokat tartani. Kolozs­várit a theologiai tanárok közreműködésével vasárnap esténként tartatnak a vallásos összejövetelek. Révkomá­romban Antal Gábor püspök kezdeményezésére ismét folynak a vallásos esték, melyek a mult évben oly áldá­sosaknak bizonyultak. Pápán Gyurátz F. püspök régi idő óta minden télen tart vallásos estéket, melyeknek hit­fokozó erejét mutatja az a magas színvonalú gyülekezeti élet, mely a pápai evang. egyházat mintaekklézsiává tette. H.-Szoboszlón az egyháztanács a város különböző helyein hat olvasóházat rendeztet be, azokban vallásos iratokat és lapokat járat s időnként vallásos felolvasásokat tartat a közönség számára. Külső-Somogyban, Vértesalján, Felső-Szabolcsban s az ország több más egyházmegyéjében számos református és lutheránus gyülekezetünkben folyik az a társadalmi lelkipásztorkodás, mely a templomi és iskolai vallásos nevelésnek oly természetes és nálunk szükséges kiegészítője és tovább folytatása. Egy esperesi jelentésből veszsziik át a következő érdekes indítványokat, melyeket tudomásunk szerint az egyházmegye is elfogadott. Görömbti Péter felső-szabolcsi esperes f. évi esperesi jelentését következő indítványokkal 'ej ez te be: Mindezekből meggyőződhetik a nt. egyházmegyei gyűlés, hogy bár egyházmegyénk lelkészi kara hivatása körében buzgólkodik, lapokat járat, olvas, tanul, hogy hivatását betölthesse, a hívek körében jó könyveket, olvas­mányokat terjeszt, osztogat s a szószéken Isten tiszta igé­jét lelkesen hirdeti, s hogy a vallásosság, tiszta erkölcs, józan tudományosság, tökéletesedés s felvilágosodás, a baladás és hazaszeretet érzelmeinek, ezeknek az emberiség életében intensiv erőknek mondható tulajdonoknak fej­lesztésében híven munkálkodik, és bár a tanítók szorgal­masan, sikeresen járnak el a reájok bízottakban s hitel­veinkben nevelik és oktatgatják egyházunk leendő tagjait s a tiszta hazafiság érzelmeit ültetgetik kedves gyerme­keink szivébe, lelkébe; végül bár örömmel győződhetünk meg arról is, hogy egyházi ügyeink szolgálatában híven forgolódó gondnokaink és presbytereink állanak; egyház­társadalmi intézményeink is mind az igazi ev. ref. tiszta kálvini tanok s az evangéliumi szellem követelményei szerint működnek, mégis ha felgondoljuk az egyházpoliti­kai törvényeknek itt-ott károsnak bizonyult hatását, a baptista és nazarénus ál-apostolok mozgolódásait: el kell ismernünk, hogy az idők, melyeket élünk, nehezek s azt igénylik, hogy egész szívvel, egész lélekkel, minden erőnk kettőzött felhasználásával álljon közöttünk mindenki űrál­lomásán s akkor Isten igaz küzdelmeinket meg fogja áldani, törekvéseinket sikerrel fogja koronázni, s minket a haza és ev. ref. anyaszentegyházunk érdekében híven végzendő munkáink mellett a teljesített kötelesség boldo­gító tudatával fog megjutalmazni. Azon édes reményben, hogy közöttünk mindenki megteszi kötelességét, s így egyházunk fejlődni és virulni fog, rekesztem évi jelenté­semet, kérve a nt. egyházmegyei gyűlést, hogy méltóz­tassék határozatilag kimondani: 1. A vasárnapi kétszeri istentisztelet pontos megtar­tása mellet a köznap reggeli könyörgés elmulasztása, elhanyagolása fegyelmileg büntetendő cselekmény. 2. Vasárnap délutánokon s télen köznapokon is hetenkint egy-egy reggel biblia-magyarárotok tartandók novembertől márciusig, a hol lehet. 8. A konfirmációra a lelkészek kötelesek a növen­dékeket előkészíteni s velők szokás szerint a gyülekezet előtt ünnepélyes vizsgát adni, emléklapok, kis-bibiiák osz­togatása mellett. 4. Felhívja az egyházmegye a lelkészkedő papság figyelmét, hogy gyülekezeteikben a »Koszorú* című füze­teket, a »Téli Újság«-ot, »Árvaházi Naptáriakat, az olcsó bibliákat s általában a vallásos iratokat és olvasmányokat minél buzgóbban terjeszszék és olvastassák. 5. A hol csak kivihető, kívánatos, hogy >énekkarok*, »ifjúsági egyesületek*, >olvasó egyesületek alakíttassanak s népesebb gyülekezetekben diakónusi intézmény szer­veztessék. 6. Egyházi szertartások mellőzése, a gyermekek eli­igérése s a baptista ál-apostolok jelentkezése, az esperesi hivatalnak esetről-esetre bejelentessék. Felső-Szabolcs és a M. P. Irodalmi Társaság. A felső szabolcsi ref. egyházmegyében még néhai Lukács Ödön idejében és kezdeményezésére a legtöbb gyülekezet vagy tagja lett a M. P. I. T.-nak, vagy évi adományt küld a társaság pénztárába. A Társaság támogatása oly praktikusan van szerezve, hogy a tagdíjakat és adomá­nyokat maga az egyházmegye szedeti össze és megbízott közege által együtt küldi föl a M. P. I. T. pénztárába, Ezt a dicséretes szokást Görömbei Péter, a mostani espe­res is fentartja s lelkiismeretes ellenőrzés és buzdítás által fokozza. M. P. I. T.-unk pénztára a napokban kapta, meg a f.-szabolcsi traktus pénztárnokától, Vas Mihály gégényi lelkésztől a folyó évi tagdíjakat és adományokat 272 azaz kétszázhetvenkét frt összegben. Midőn a felső­szabolcsi egyházak elöljáróinak és különösen lelkészeinek Társulatunk eme példás támogatásáért, a nyilvánosság előtt is köszönetet mondani kedves kötelességünknek ismer­jük, egyszersmind tisztelettel fölkérjük mindkét hitvallású prosestáns gyülekezeteink és egyházmegyéink elöljáróit, hogy a felső-szabolcsi egyházmegye és gyülekezetek példa jára M. Protestáns Irodalmi Társaságunkat belépésükkel és évi adományaikkal támogatni szíveskedjenek. Egyesített erővel haladunk, erőhevertetéssel vagy épen széthúzással csak tengődés és sorvadás vár reánk. Újból alakult esperesség. Az ág. h. evangélikusok tiszai egyházkerületében könnyebb egyházkormányzás szem­pontjából kétfelé osztották a nagy kiterjedésű hegyaljai esperességet. A Zemplén déli részén, Ungban, Szabolcsban, Szatmárban, Hajdumegyében lévő egyházakból missziókból alakult az új esperesség tiszavidéki esperesség név alatt. Az esperesség új tisztviselőire beadott szavazatokat a na­pokban bontották föl Nyíregyházán. Főesperessé egyhan­gúlag Materny Lajos debreceni lelkészt, esperességi fel­ügyelővé husz szavazat-tal Meskó László orsz. képviselőt dr. Zelenka Lajos 10 szavazata ellenében, alesperessé Simkovics Pál pazdicsi lelkészt választották meg 26 sza­vazattal Riszdorfer Jánosnagy-bánvai lelkész négy szava­zata ellen. Az új egyházmegye tisztviselőit szívesen üdvö­zöljük fontos állásukban!

Next

/
Thumbnails
Contents