Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-31 / 5. szám

tevékenységet fejtett ki. Működési tere Franciaországnak 60 departemenfja, továbbá a gyarmatországok: Algier, Tunis és Tonking. A társaság 140 ágenst, 71 lelkészt, 18 evangélistát, 5 kolportőrt és 7 tanítót és tanítónőt foglalkoztat. 1896-ban 300 helyen tartottak rendes isteni­tiszteletet és ezen kívül 1095 idegen községben evangéli­záltak. A mult évben négy űj állomást szerveztek és 387 lelket nyertek meg a Krisztus evangéliumának. A társaság összes kiadása 342; 260 frank (170,900 frt) volt, mely összeg csaknem kizárólag önkénvtes adományokból gyűlt össze. íme a félmilliónyi francia reformátusság csak a szorosan vett evangélizáciőra évenként közel kétszáz­ezer frtot áldoz. Nálunk még csak olt vagyunk, hogy pietismusnak, külföldieskedésnek, beteges és félszeg theo­logiának csűfolják az evangélizáló törekvéseket. Ezek a urak nem gondolják meg, hogy az evangélizáeiót maga az Úr Jézus tette kötelességévé (Mt. 28:19) minden igaz követőjének, s hogy hol a hitnek, vallásnak nincs önter­jesztő, propagativ ereje, ott élete sincs. A misszionálni nem tudó és nem akaró egyház csak teng, sorvad, fajul. Mikor nyitjuk ki szemeinket, mikor ébredünk missziói hivatásunkra, mi elvakult magyar protestánsok ? A görögkatholikus magyar liturgia ügyében a magyar görögkatholikus püspökök most terjesztettek fel me­morandumaikat a római szentszékhez, a mely felterjesz­tésekben a magyar liturgia érdekében állást foglalnak és kérik ehhez a szentszék engedélyét. A memorandumok részletesen ismertetik a kérdés egyházjogi motívumain kí­.vül a jelenlegi helyzetet s a püspökök meg is vannak arról győződve, hogy a szentszék a kérdés jogos elinté­zése elől nem fog elzárkózni. Különben is, ugyanez érte­sülés szerint, a sokat emlegetett >tiltó rendelet* nem tar­talmazza azt, a mi eddig nyilvánosságra került, hogy tudniillik a görögkatholikusok eltiltatnak a magyar nyelv használatától, csak figyelmezteti a papságot, hogy újítá­sokba a szentszék engedélye és tudta nélkül bele ne men­jenek, a mi csak azt jelenti, hogy a szentszék megkivánja, hogy az engedélyezés és ellenőrzés joga neki épségben fentartassék. A pápai szentszéknek semmi oka sem lehet arra, s erről a magyar görögkatholikus fő- és alpapság is meg van ez ideig győződve, hogy a román nyelvvel szem­ben s a szir, kaid, kopt, arab. japán stb. nyelvekkel szem­ben a magyar nyelvet mostoha elbánásba "részesítse A pápához, Rampolla és gróf Ledochovszky kardinálisokhoz intézett püspöki memorandumok alapján valószinű is, hogy ez az elintézetlen liturgiái kérdés már a legköze­lebbbi jövőben megnyugtató elintézést nyer és skizmára nem lesznek kényszerítve a görögkath. magyar hívek. ISKOLA. Budapesti theologiai akadémiánkon f. hó 11-én kezdődnek a Il-ik félévi előadások, az első félévi záró­kollokviumok most folynak és február 9-én az I-ső éve­sek záró vizsgálatával fejeztetnek be. A sárospataki ev, ref. főiskola széniora a napok­ban öngyilkossági kísérletet követett el. A szerencsétlen ifjúnak szomorú sorsát, a hány lap, annyiféleképen fogta fel s a fővárosi sajtó szenzációra éhes riporterei a nagy közönségnek minél »tetszetősebb« formában igyekeztek kikürtölni e mindnyájunkat megdöbbentő eseményt. S nagyon helytelenül, nem gyakorolt ezek felett kritikát maga a »Sp. Lk« sem. a mely jónak látta a szerk. üzenetek legvégén elparentálni az eddig mindenkitől tehetségesnek, képzettnek és jobb sorsra érdemesnek ismert ifjút, a ki­nek a fiatalkor meggondolatlanságai s az ezekből eredő pénzzavar adták kezébe a gyilkoló fegyvert. Sok lap azt állítja, mintha Putnoky Pált a reform, papi pálya reá várakozó küzdelmes évei ejtették volna kétségbe. Hát ez nem úgy van. Az 50 f'rtos kápláni évek, igaz, nem egy­szer gondolkodóba ejtették, a minthogy a mostani sanyarú kápláni rendszer gondolkodóba is ejthet minden ifjút, a ki a papi pályára készül, de ez egyáltalán nem járult hozzá gyászos tervének megérlelődéséhez. A rossz útra tért ifjú nemsokára felépül ugyan, de jövője tönkrement. A széniori teendők végzésére az igazgatóság Vas János theol. segédtanárt s a progimn. osztály tanítására G-ecse Lajos IV. theologust kérte fel. Mindezeket főként azért hozom fel, mert e szomorú eset előreláthatólag több refor­mot fog maga után vonni. Nem kisebb dolog van ugyanis tervbe véve, mint a széniorságnak, ez ősi intézménynek megszüntetése, s ezzel kapcsolatban a progimn. (elő­készítő) osztálynak feloszlatása. Az előkészítő osztálynak ma már tényleg nincs is semmi értelme. Ez az osztály, melynek feladata lenne az ifjakat a gimn. osztályokra előkészíteni, évenkint 15—20 gyerekkel tengődik. Hol van ez arányban azzal a körülménynyel, hogy a gimn. I. osz­tályt a beiratkozáskor valóságos ostromzár alatt tartják a növendékek, a kik közül, az autonomia áldásaképen, oly sokat visszautasít az iskola ?! Az előkészítő osztály akár van. akár nincs. Legjobb lenne a segédtanárságból és széniorságból egy hivatalt létesíteni, (i. zs. b.) A nagykőrösi ev. ref. főgimnáziumnak rendes állami segélyben részesítése, illetőleg tervezett új, a modern igényeknek minden tekintetben megfelelő főgimnázium építésének állami segélylyel való támogatása érdekében e napokban a kormány több tagját és több országos nota­bilitást keresett fel egy küldöttség, melynek tagjai Filó Lajos lelkész, Szabó Ferenc főgondnok, Póka Kálmán pol­gármester és Ádám Gerson főgimn. igazgató voltak, kiket részint Szász Károly püspök, részint a város képviselője, Eötvös Károly mutatott be. A miniszterek és fölkeresett országos előkelőségek mind elismeréssel szóltak e 300 éves­nél idősebb tanintézet hajdan és ma is teljesített szolgá­latairól, érdemeiről és szívesen ígérték meg annak a lehető legnagyobb mérvben leendő segélyezését Ugyanekkor Póka Kálmán polgármester szóbeli előterjesztésére a vallás- és közoktatási miniszter szívélyes előzékenységgel kilátásba helyezte a városi felső leányiskolának és tanyai iskolák­nak államsegélylyel leendő támogatását is. A papai ev. ref. leányinternátus ügye forduló­pontra jutott. Az eddigi helyiség ma is szűk, jövőre meg már épen nem felelne meg a kívánalmaknak; de meg a bérlet is lejár augusztus hóban. Új helyiségről kell hát gondoskodni és pedig olyanról, a mi a kívánalmakat tel­jesen kielégítse s állandónak legyen tekinthető. Mindezek-

Next

/
Thumbnails
Contents