Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-12 / 50. szám

A római kath. egyház egyszer mindenkorra elszánta magát, hogy az ilyes theologiáról lemond s máskép bizony nem is cselekedhetett. A csalatkozhatlan pápa egyházával csak a scholastika fér meg s minden új theologia az Ő körén belül csak a régi váz — új ruházatban. Más erőkre támaszkodik ő s azt hiszi, hogy a tudományt nélkülözheti. És ki merné azt megjósolni, hogy ez igényét meddig képes megóvni? Hiszen a kevesek tudományos igényeivel szemben a leghatalmasabb erőket képes harci sorba állítani, a melyek a nép lelkét mozgatják, milyenek a kiirthatlan pogányos hajlam a miraculumok és a kuruzsolások iránt, a rajongó kegyesség, a szokás, a páratlan fegyelem s a gyóntatószék, mely az önző emberi szív felett a túlvilág borzalmainak fenyegetéseivel avagy érzékileg megrajzolt boldogságának Ígéreteivel korlátlanul uralkodik. Egy azonban bizonyos s ez az, hogy az organisatiónak semmiféle hatalma, sem a vallásilag fanatizált tömegek szenvedélye az ilyen egyházat a végső pusztulástól megoltalmazni nem lesz képes. Az emberiség szellemi fejlődésének története ily ellenmondással nem zárulhat le. Szellemileg egészséges s művelődésre képes emberiségben csak az a vallás állhat fenn, a melynek theologiája a valódi tudománynyal egygyé olvad. 'Ha a római kath. egyház azonos volna a keresztyénséggel s a scholasztika theologia volna a keresztyén theologia szükségszerű formája ; ha az egyház, vélt vallásos lelkiismeretességből az igazság igazi lelkiismeretességét szolgáiban elnyomni és meghamisítani kénytelen volna: akkor a keresztyénség sem volna egyéb, mint a vallás egy muló jelensége, mely azon törvény alatt áll, a melynek értelmében minden földi dolog megvénül s elhal. És Isten előtt ezer esztendő — egy nap! A reformáció egyháza — mint láttuk — úgy eredete, mint örök alapelveinél fogva az ilyen theologiának igazi otthona. Hiszen nem ismeri ő az üdvösség más föltételét, csak a személyes hitet, az Istennek a Jézus Krisztusban kijelentett kegyelmében. A vallásos öntudatok a scholastika és az emberi hagyományok elleni harca volt az ő bölcsője. De benne is csak akkor van az ily theologia számára hely, ha híven alapelveihez teljesen függetlennek tudja magát a maga saját történetével s a benne érvényre jutott véleményekkel szemben is. Mert ő is első megjelenésében s alapszerű kialakulásában, melyek akkoriban mint önmagától értetődő nézet uralkodtak, elfogadta a tételt, hogy az egész Szentírás és az egyház tanhatározmányai minden tudományos megítéltetés jogán felül állanak. S bárha e téves előfeltétel tényleg már egészen megcáfoltatott, mint neki meg nem felelő tőle elútasíttatott s ezzel a scholasztika is alaplényegében kiküszöböltetett: egyházunk ezt a felfogást még teljesen nem tudta érvényre juttatni s ezt a jogát még mindig erősen vitatnia kell, míglen azt végleg is kiküzdheti. Rajta áll egyedül, vájjon lesz-e elegendő ereje és bátorsága a scholastikának világosan s tudatos határozottsággal végleg ajtót mutatni, vájjon képes lesz-e az igazi, a tudományos tbeologiát elviselni: s ettől fog függni, vájjon ő fogja-e a keresztyénség jövő megvalósulását képviselni, avagy nem kell-e majd a Jézus Krisztusról szóló örök evangéliumnak egykor ellenében más új jelenségformát létrehoznia. H. Schultz után németből Stromp László. Szaboleska újabb verseiből. Mutatványul szerzőnek decemberben megjelenő > Újabb versek« c. kötetéből. Előfizethetni: Singer és Wolfner könyvkiadóknál. Budapest, Andrássy-út 10. Fűzött példányra 1 frt, díszkötésű re 2 írtjával. Dal a Kis Demeter Rózsikáról. Uram, a telet Te formáltad, A zivatarnak Te adsz szárnyat ... S gondod kinek kiterjed mindenekre, Tudod-e, hogy meghalt az este, A kis Demeter Rózsika? Még bizonyosan emlékszel rá. Maga az élet lehellett rá. Szép szeme mosolygott unos-unatlan, Ott ült mindig az első padban, A kis Demeter Rózsika! S ób, hogy tudott kérlelni Téged, Az ártatlan, ki soh'se vétett. Anyja, az esztendős nagy beteg ágyon, Biztatta, hogy téged csak áldjon; Mert Te az árvák atyja vagy. . . . Hozzánk a város nagy közel van ; S ma mégis úgy lelték meg holtan. Anyjának orvosságért tipegett be, S jövet a vihar útba lepte A kis Demeter Rózsikát. Keze még össze volt kulcsolva, A hogy az orvosságot fogta, S ott is, tudom, a végső pillanatba, A »Mi atyánk«-ját morzsolgatta, A kis Demeter Rózsika. ... És most nekem kell majd felette, Hirdetnem, Uram, hogy bölcs vagy Te! Hogy jó vagy, és irgalmas véghetetlen, Hogy végig ott volt kegyelmedben A kis Demeter Rózsika Én Istenem, óh feddj meg engem. Hadd, tudjak hinni rendületlen! Nehogy majd én is pogány zokogással, Oda boruljak vétkes gyászszal. A kis Demeter Rózsira! Édes anyák. Mikor egy-egy romlott, Semmi embert láttok : A ki magának is, Másnak is csak átok, A kinek soh'sincs egy Tiszta indulatja: — Sirassátok meg szegényt, mert Nem volt édes anyja!