Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. Az ultramontán sajtó. — Canisius ünnepélye. — Az ókatholikusok bécsi kongresszusa. — Hoensbroech műve az ultramontanismusról. A boldogult német császár: Frigyes a jelenkori fele­kezetközi viszonyok jellemzéséül alkalmilag hangsúlyozta: »azt hiszszük, lehet még magunkról azt mondanunk, hogy evang. protestánsok vagyunk*. Azt tette a minap méltó fia, II. Vilmos császár is, a ki Magdeburgban elhangzott egyik hivatalos felköszöntőjében hálás kegyelettel és dicsé­rettel megemlékezett a hiteért a 30 éves háborúban vér­tanúságot szenvedett városról, mely ezzel az evang. hit történetében ércnél tartósabb emléket emelt magának. E felköszöntőjére, melyben a császárnak evang. hithűsége s hazafias történeti érzéke nyilvánul, nem hallgathatott az ultramontán sajtó, s úgy a »Germania*, minta »Kölni újság* arra tanította meg a császárt, hogy >a 30 éves háború nem volt vallási háború*, s hogy >Magdeburg elpusztulásában a svédek a bünösök«. Valóban — jegyzi meg Beyschlag — ilyen cégéres történeti hazudozókkal lehetetlen vitatkozni. Hisz köztudomású dolog, hogy a 30 éves háború a politikának érintése mellett is a habsbur­gok, a jezsuiták s a spanyol soldateska rémes müve az ellenreformáció szolgálatában. S aztán mégis a pápás historikusok p. o. Kannengieter et consortes beszélnek »történeti hazugságokról!« De ép az ilyenekben nyilvánul az ultramontán sajtó egész valója. Legközelebb egészen helyesen így jellemez­ték: »E sajtó majd a vallást politikává, majd a politikát vallássá teszi. A prot. egyház és az állammal szemben majd szelíd és békülékeny, majd ellenséges indulatú, merev es kihívó. Most a megbántott, mellőzött qs félreismert ártatlanság, máskor pedig a dacos, győzelmében bizonyos és despolitikus hetykeség hangján szólt. Néha a tudomá­nyosság kölcsönkért ruhájával büszkélkedik, máskor meg a babona levetett köntösébe bújik. Ma a tömeg kegyét, holnap a fejedelmekét hajhászsza. Ma arról biztosítja olvasóit, hogy példátlan türelmességgel a máshitűek val­lásos érzelmeit sohasem sérti, holnap gyalázza Luthert és Gusztáv Adolfot. Ma jóakaró tanácsadóként tolakodik kétszinüsködve a protestánsokhoz, holnap különbség nélkül kigúnyolja őket. Ma a szabadságnak és türelmességnek menedéke, holnap a rabszolgai megalázkodásnak és vak­buzgó zelotismusnak a híve. Mindenhez ért: tud csábítani, hízelegni és üldözni, és ha célszerűnek találja, tud lár­mázni és szidni, csűrni, csavarni és eltusolni, hazudni és csalni. Az ultramontán lapok hangjukra és irányukra nézve különfélék lehetnek, egyben azonban megegyeznek: a pápaság, a római egyház dicsőítésében és az evangélium lealacsonyításában.« Ennél jellemzőbb képét aligha lehet adni az ultramontán sajtónak. Canisius jezsuitának decemb. 21. halálának 300 éves fordulójára tartandó emlékünnepe újból alkalmat adott a békepápa ő szentségének, hogy fanatikus gyűlöletét a 80-as évek szidalmaihoz hasonlóan a reformációra és annak hősére Lutherre urbi et orbi kiáraszsza. A »beati fikált* s azt hiszszük nemsokára »sanctifikált« Canisius egyik^legelső kiváló német követője volt a spanyol Loyolá­nak, ki sok erővel, erőszakkal és csellel szolgálta Ausz­triában az ellenreformáció ügyét s oltogatta a Witten­bergben megújult evangéliumi keresztyénség tüzét. A bajor tartományi főzsinat sietett is Loeseh főtörvényszéki taná­csos egyhangúlag elfogadott indítványára kijelenteni, hogy »a pápai széktől imént kiadott Luthert és a reformációt gyalázó, valamint a felekezeti békét a legnagyobb mér­tékben veszélyeztető prot. áldásban részesülő házaspárok és prot. nevelésben részesülő gyermekek pellengérre állí­tását a leghatározottabban és legegyetértőbben visszauta­sítja^ Valóban e gvalázások cáfolatra nem szorulnak, mert azok alapjaival minden evang. prot. keresztyén tisz­tában van. A Canisius-ünnepélyt elrendelő és bevezető békepápa Lutherben a forradalmárt, az erkölcstelenség terjesztőjét, s a nihilismus és communismus forrását, Canisiusban ellenben az »apostolság« képviselőjét látja, a kinek emléke a protestantismus halálos óráját fogja jelenteni. Ez alkalommal Haffner mainci püspök is azzal vádolja Luthert, hogy az alázatosság erényének hiányá­ban a bibliát meghamisította, az ellenségeskedést szította s a szentséget megszentségtelenítette. Az ilyen rég jól is­mert szidalmazások már privilégiumai Ő szentségeiknek, a melyek akaratuk ellenére csak emelik »a németek leg­népszerűbb fiának* emlékét a protestánsok sziveiben. Canisius emlékének megújításától várják ma a német ultramontánok a jezsuiták visszahívását, hogy aztán annál zavartalanabból traktálhassák vakbuzgó híveiket Csápori Gyulánk által magyarra is fordított (1887) Taxii-féle szé­delgésekkel ! Az ókatholikusok szeptember havában tartott kon­gresszusa Bécsben fényesen sikerült. A német, svájci és utrechti püspökön kívül jelen voltak amerikai, angol és orosz püspökök és tudósok nagy számmal. A prot. tudó­sok közül Nippold jénai tanár, az olasz liberális kath. mozgalom hivei közül az ismeretes Miraglia jelent meg. E kongresszus számos theol. és egyházi gyakorlati kérdés felől tanácskozott és sok üdvös dolgot vitatott meg. Kegye­lettel hódolt Husz és prágai Jeromos cseh reformátorok emlékének, hangsúlyozta a polemizálás elkerülését és a positivitás erősítését a beszédben és az oktatásban, ki­emelte a valódi katholicitást az egyházi tan, fegyelem és kultusz terén, és különösen javasolta a ker. egyház fele­kezetek békés érintkezését. Ez magyarázza meg az óka­tholikusok sűrű unió tárgyalásait az anglikánokkal és a keletiekkel. Miután az ókatholikusok az őskeresztyén sym­bolumok és egyetemes zsinatok álláspontján állanak s az őskeresztyén dogmákat és szervezetet tartják, azért a nemzeti egyházak uniója felséges katholikus gondolat. Van az ókatholikusokban minden szigorú históriai objektivitá­sok dacára is egy élő subjektiv elem, t. i. a szabad sze­mélyiség, a lelkiismereti szabadság, a személyes felelősség és a keresztyén ismeretfejlesztés elve, mely hiányzik Rómában, de hiányzik a byzantinistikus orthodoxiában is. A püspöki szervezet, a hierarchiai successió, a merev orthodoxia, és nálunk a sok confessionalismus és negatív kriticismus mindenesetre útjában áll a ker. egyházfeleke­zetek valóban evangéliumi és kath, jellegű uniójának. Ilyen gondolatok merültek föl bennünk a legújabb ókath. kongresszus tárgyalásainak olvasásánál. Tudvalevőleg Nip­pold jénai tanár a felekezetközi unió egyik legelőkelőbb egyengetője és elsőrangú harcosa az »összehasonlító hit­vallástan« studiumának előkészítésével. Hoensbroech gróf, a berlini exjezsuita újból megszó­lalt. »Der Ultramontanismus, sein Wesen und seine Be­kámpfung* cím alatt egy 313 lapra terjedő művet adott ki. a mely közvetlen források és személyes tapasztalatok alapján a német egyházpolitikai viszonyok szemmeltartá­sával leálcázza az ultramontánismust az egész vonalon. Nem kiméi tényeket és személyeket, nagy erkölcsi bátor­sággal jellemzi az állapotokat s mond ítéletet a mult és a jelenkori német állami kormányzás felett. Műve első részében az ultramontanismus' lényegét, második részé­ben annak sikeres ellensúlyozására és végleges leküldésére

Next

/
Thumbnails
Contents