Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

mikor az ifjak már elmerülnének az efféle foglalkozásba, elviszik őket katonának s pár hónap alatt, ha nem erős a lélek, beomlik mindaz, a mit az előző évek építettek. Azért nem volna kár a németeket ós angolokat ezen a téren is követni. Nálunk a tábori lelkészség csak cím. Ne feledjük tehát, hogy az ifjúsági egyletek az egyháziasságra való nevelésben már a második fokot képezik. Ne feledjük, hogy nálunk az ifjúsági egyletek azért nem váltak közkeletűvé, mert az első lépés nincs megtéve. Pedig a mi ifjainkban ós leányainkban megvan a társulási hajlam. Jól emlékezem. Gyermekkoromban akárhányszor megtörtént, hogy elhívtak a fonóházba vasárnap délutánonként, hogy olvassam fel szent Genovéva históriáját vagy más darabokat a ponyvairodalomból. Sok helyt bizonyára ma is szokásban van ez az összejövetel. Igaz, hogy ez csak kártyázásra, dévajkodásra ad alkalmat sok helyen. De hát tehetnek-e róla szegények, ha vezetés hiánya miatt, így kell agyonütniük a hosszú téli vasárnap estéket. III. A harmadik fok e nagy munkában már nem az egyháztagok képzése, hanem azoknak megtartása ós gondozása. Itt erre a célra szolgálnak az egyházközségek kebelében fennálló bibliai osztályok, a melyek a vasárnapi estéli istenitisztelet előtt tartatnak, a melyekben katekhizációt s könnyebb bibliamagyarázatokat tart a vezető. Tulajdonképen nem is bibliamagyarázatok ezek, hanem olyfóle beszélgetések, a melyek nem a katedráról tartva közvetlenebbek ós mélyebbre hatók. Ez alkalommal bárki is, a ki valamit tudni óhajt, megkérdezi, ha valamire nézve kétségben van, felvilágosítást kór s így oszlik a homály, terjed a világosság. Nálunk ezek a bibliai osztályok a szektáskodókkal szemben teremnének bő gyümölcsöket, a kik a bibliába saját elveiket magyarázzák bele. (Jól tudom, mert itt is van dolgunk ilyenekkel.) De az egyház még itt sem áll meg, hanem a rószegeskedós bűnének a kiirtására, mértékletességi egyleteket szervez, a melyeknek mindenki szigorú fogadástétel után lesz tagja. Érzik nálunk is ennek szükséges voltát, legalább erre engecl következtetni a felsőzempléni lelkészi karnak egy a közelmúltban tartott lelkészi értekezletén törtónt felolvasás. Az alamizsnálkodás gyakorlására a kül- ós belmissziói társulatok s a különféle szeretetegyesületek szolgálnak. És ez a sokféle dolog, mind egymásból folyik, s arra képesíti az embereket, hogy egyházuknak hű tagjai legyenek. Igaz, hogy a lelkészek is megtesznek mindent, hogy csak egyet is el ne veszítsenek a nyájból, mert azt tartják, hogy Isten és a ScLJ cit lelkiismeretük előtt felelősek a nyájnak minden egyes juháórt és bárányáért. Távol legyen tőlem, hogy vak bámulattal legyek az itteni lelkészek iránt. Elismerem és tuclom, hogy vannak közöttük kevésbbé buzgók és munkások; tudom, hogy sokan vannak romboló szabadelvűek s olyanok is, a kik csupán kenyérpályának tartják a papságot; de a lelkészi kar nagy többsége előtt, úgy a tudományban, mint a gyakorlati életben való forgolódásuk miatt, kalapot kell emelnünk. Annak sem lehetek barátja, hogy evangélisták, a kik a gyülekezet lelkésze ós tudta nélkül működnek itt, tanítsanak nálunk. Nem a kenyeret féltem ón tőlük, hanem igen is azt, hogy korlátolt felfogásuk miatt sokszor egészen mást magyaráznak ki a bibliából, mint a mi benne van. Evangélistákra, vándor apostolokra nincs szükségünk. De arra van, hogy az itteni harci módot elsajátítsuk, s ne csak megtartsuk azt, a mi ránk bízatott, hanem igyekezzünk még többet ós többet hódítani. Természetes dolog, hogy az intézmények, a melyekről szóltam, nem mindenütt valósíthatók meg egyszerre ós sikeresen. De hogy meglehet valósítani népünknél is: probatum est. Ha ezek az intézmények, vagy ha csak némelyik is ezek közül, fenállanak a gyülekezetekben, akkor könnyű munka lesz a cura pastoralis. Sokféle ennek ága, s az ember előre nem tudhatja, mik várnak reá ezen a téren, mert a mennyi a lélek, annyi a lelkiszükség. Nekünk pedig ezt kell kielégítenünk. Szerintem a lelkésznek a munkaköre a teremtés ós gondviselés szókban határozódik ós csak ott vannak normális állapotok, a hol ez a két cél meg van valósítva. Most pedig az ifjúi szív összes melegével könyörögve Istenhez anyaszentegyházunkért, azzal az óhajtással zárom soraimat, a mit Pál mond I. Titus. IV: 12 első sorában. Munkálkodjunk egy akarattal, a míg nappal vagyon. Bridgeport Conn. 1897. Kalassay Sándor, missziói református lelkész.