Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

leg fog hatni mindkét oldalon. E tekintetben jövő számunkban közölni fogjuk a »szüzességi egylet alapszabályait«. Excellenciátok kétségen kívül olvasták néhai való Vas Gereben pompás leírását a Jellasich-féle »Jézus Mária huszárokrul: kérjük Excellenciátokat, támogassák a Szabó Aladár és Kecskeméthy úr korszakot alkotó ideáját és igen rövid idő alatt a világi pap nótájára káplár lesz a pap, az őrmester az esperes, a hadnagy a püspök, Szabó Aladár és Kecskeméthy úr a pápa és Magyarország, mely a napokban lett a monarchia súlypontja, Mannlicher-puskák helyett, melyet a nazarénusok vallásos örjöngésből már most sem vesznek a kezükbe, bibliával, énekes könnyvvel és imádsággal fogja meghódítani nem a világot, hanem az agylágyulásban szenvedőket*. Ez nem a lélek szava, ilyen hangon csak a gyűlölség szólhat, a mely megvakulva nem látja, nem is keresi, hogy mit gyaláz, mit gúnyol; ez a beszéd bűn, kétszeresen az, ha egy pap, egy egyházi lap követi el. Ha csak kedélyeskedóstől megjavulna az ifjúság erkölcsi élete, akkor Szász Gerő szerkesztő úrnak arra a beszédjére, a melylyel egyik theol. tanárt kappelmajsternek teszi meg, azt felelnénk, hogy ő viszont álljon be tamburmajornak, mert ez rendszerint hosszú szakállú ember szokott lenni. De itt nem kedólyeskeclésről van szó. Szász G. hangja ócsárló; ilyen hangon szól a budapesti theologusróí, ilyennel illeti a bibliát is. De egyiket sem féltjük e hang miatt. A theologus ifjúság tud komoly erkölcsi felfogást nyújtani a bakának is s ha nem marad meg kis szobácskájában a négy fal között, hanem kívánkozik ki az életbe, olyan munkát indít meg, a mely csak rokonszenvet érdemel, elmegy az ifjúságban társaihoz, a katonák közé, a valláserkölcsi élet ápolásának szándékával, csak örömmel konstatálhatjuk, hogy az az ifjúság, a melyet a jövendő reménységének szoktunk nevezni, nemcsak tud tiszteletreméltó munkát végezni, hanem akar is. Nem féltjük e hangtól a bibliát sem, csak sajnálatosnak lehet tartani, hogy mikor egy olyan miniszter, a kit — a látszat szerint — buzgóbb keresztyénnek, hűségesebbnek a protestantismus eszméihez, eredményeihez semmi esetre sem tarthatunk a kolozsvári első papnál, azt mondja, hogy ti papok neveljétek az ifjúságot, e talán ötletszerű, de megszívlelendő figyelmeztetésre Szász Gerő gúnyosan mintha kérdezné: miként ós mivel neveljük ? mert a biblia csak egy négy kilós teher, a melynek hordozásával a fiatalság csak gyötörné magát, e könyvnek olvasásával s a zsoltár éneklésével csak idejét lopná. Prófunt kell a katonának, mert ferde beszéd az, hogy » nemcsak kenyérrel él az ember«. S hogy az Istennek beszédje megszabadít az erkölcsi haláltól, az a keresztyénségnek régi, hamis tanítása, ellenben a testi haláltól nagyváradi folio kiadása alakjában megóvhat a biblia, ha páncélnak használod. íme, így beszélnek a biblia méltóságáról a Prot. Közlöny szerkesztőségében s támasztanak egy egész sereg tépelődő kérdést lelkünkben. Hát az Úrnak beszédje lejárta volna magát, az éneknek ereje megfogyatkozott, az Istennel társalkodásnak, az imádságnak semmi haszna immár? A protestantizmus csak az agylágyulásban szenvedők félrevezetésére ajánlja ezeket? Istennek minden hivők üdvösségére elégséges hatalma, az evangélium, az ifjakkal szemben meggyengült volna s ezért e halalom iránt való hódolatra serkenteni, vezérelni az ifjúságot, nevetséges dolog? Hiszen ha jól emlékszem, Kolozsvártt hangzott ezelőtt pár esztendővel a budapesti ref. ifjúsági egyesület nagyérdemű ós buzgóságú elnökének ajkáról és jó fogadtatásra is talált az az örök igazság, hogy az ifjú ember életének útját az Űr beszédjének megtartása jobbíthatja meg. S ilyen rövid idő alatt ott minden megváltozott s az örök igazság is ferdesóggé lelt? Vagy talán csak Szász Gerő úr hangulata hódolt a változás törvényének?Ámde az igazság, azúrnak beszédje, a mely az ég ós föld elmúlásával is megmarad mindörökké, az emberi hangulatok változásai szerint nem igazodik. S ez az örökkévaló erő, az evangélium, dacára Szász G. gúnyos beszédjének, az uniformis alatt dobogó szív nemesítésére, a kaszárnyák ködös erkölcsi légkörében tévelygő lélek megigazítására is hatalmas. Az ócsárló szavak dacára szemünkben az Úr beszédjének dicsősége egy szemernyit sem vesztett, az örök igazság fénye egy pontnyira sem homályosult el, az igéhez való ragaszkodásunk egy pillanatra sem tántorodott meg; sőt hajlandók vagyunk készséggel elhinni, hogy a gúnyos beszédet a hangulat diktálta, a biblia ellen emelt csúfolódó szavakat azok ellen a személyek ellen táplált gyűlölet szülte a Protestáns Közlöny szerkesztőségében, a kiknek ösztökéje, vezére, eszköze ós munkatársa a biblia. Épen ezért bár nagy becsülóssel vagyok Szász Gerő nagytiszteletű úr iránt, de, ha a rajongásig szeretném is, most azt mondom neki: Kedves bátyám! rossz útra ragadta a haragos indulat. Nem sok barátságát éreztem Szabó Aladárnak, de, ha hideg gyűlölettel viseltetnék is irántam, így szólok hozzá: nagytiszteletű úr! váltsa be szavát ós gyűjtse össze a Budapesten katonáskodó ref. ifjakat, kedveltesse meg velük az ifjúsági egyesületet, mert csakugyan csak az evangélium ereje, az evangélium napfénye tisztogathatja meg azt a levegőt, a mely tele van az erkölcsi halált szerző bajok bacillusaival. Sok a baj az egyház külső ós belső életé-