Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

igazságait fáradhatatlan, néha túlbuzgó lelkesedéssel hirdeti, szüntelenül vádaskodni csak azért, mert »minket nem követcc ; nem okos dolog egyfelől azt kiáltani, hogy ég a ház, másfelől arra törekedni, hogy a lakók pártokra oszolva az oltás munkája helyett a kárörvendők nagy gaudiumára hajba kapjanak s végképen elfelejteni az intést, hogy ha »egymást marjátok, vigyázzatok, hogy egymás által meg ne emésztessetek®; nem illendő, mikor az Úrnak szolgája a csúfolóknak székébe ül. Ezt a keresztyénellenes, bölcseség ós illendőség nélkül való munkát űzi a »Protestáns Közlönya, az erdélyi egyházkerület hivatalos lapja ós ennek a csúfolók székében ülő szerkesztője már hónapok óta. Mintha e lapnak Szabó Aladár üldözésén kívül más célja nem is lenne, szinte állandó rovatot tart e cél szolgálatára; mintha az egyéni tisztesség és fáradságos munka a leghaszontalanabb dolog lenne, úgy gúnyolja amazt ós fitymálja emezt; mintha semmi tennivaló sem volna már a Királyhágón túl, csípőre tett kézzel úgy perlekedik; mintha a magyar kálvinista egyháznak oly vidám jelenje ós biztos jövője volna, hogy még a testvórgyűlölet és meghasonlás ördöge sem árthatna neki: érthetetlenül csudás bátorsággal és csökönyös következetességgel igyekszik nagygyá nevelni ezt az ördögöt. A mint már fentebb is vallottam, nem vagyok Szabó Aladárba szerelmes, s ezt neki nyilván is megmondtam; viszont én sem dicsekedhetem az ő meleg, bensőségteljes barátságával, s ezt ő is bebizonyította. Nem vagyok hát ítéletemben elfogult. De Szabó A. egyéni tisztességének, törekvése jóravalóságának, buzgósága igazságának, egyházunk iránti szeretetének, tetőtől talpig való becsületességének elfogulatlan elismerésével tartozom kijelenteni — a mit különben úgy is tud minden elfogulatlan ember — hogy azt a támadást, a melylyel őt a »Prot. Közlönya hónapok óta üldözi, meg nem érdemelte, ama törekvés dacára, a mely őt sárral igyekezett bekenni, Szabó Aladár tisztán maradt. Tudom, hogy Szász Gerő nagytiszteletű urat én most ezek felől meg nem győzhetem. Ő a hangulatok embere s az ő hangulata most azt mondja, hogy Szabó A. ha imádkozik, farizeus, ha prédikál, nyavalyáskodik; ha szegényeket ruház, csak teszi magát; ha a főváros előkelő hölgyeit együvé gyűjti s lelkük épületére írást magyaráz, a szeretet munkájának gyakorlasara foglalkozást ad nekik s ily módon sok úri asszonyt von el a hiúságos világi kedvtelésektől, sok szegény éhező ós ruhátalan asszonynak ós gyermeknek pedig kenyeret és ruhát ad, ez csak sok hűhó semmiért; ha az egész napon munkájukkal elfoglalt embereket akkor gyűjti össze istentiszteletre, a mikor lehet, este : akkor éjféli misét tart; ha a lelki bajok ellen a bibliát ajánlja, haszontalan doktor; ha az ifjakat jóra igyekszik vezérelni az Úrnak beszédjével, a rontás munkáját végezi; ha egy-egy cikket ír valamelyik egyházi lapba, vagy a Kis Tükörbe, csak a protestáns irodalmi színvonalat sülyeszti alá stb. így ítél most a nagytiszteletű úr. De talán majd, ha egyszer az ő rettenetesen gazdag szótárú hangulata helyett erős meggyőződóst nyer az Istennek ingyen való kegyelméből, megtanulja, hogy mikor az Úr az ő örökkévaló dekretuma szerint ajtókkal zárolta el a tengert, így szólt annak: csak eddig jöjj és tovább ne menj! mert itt a part ellene áll a te megháborodott habjaidnak; tapasztalni fogja, hogy mikor a lélek a vita hevében a belső forróságtól, az indulatok ós szenvedélyek láza miatt, mint a háborgó tenger kitörni készül, az erős meggyőződésű embernek is mintegy isteni szó kiált: csak eddig ós ne tovább! mert itt már part van s ez a part, a vitázó társ, a felebarátok egyénisége iránt tartozó tisztelet megtöri a háborgó indulatokat, a minden korlátot szótrombolni kész szenvedélyeket. Adja Isten, hogy ezt a mennyei szózatot a Protestáns Közlöny nagyérdemű szerkesztője is miharabb meghallja. Egyházunknak sokféle külső-belső bajai miatt nagy, komoly aggódások szorongatják a lelkeket. Némelyek sok siránkozással keseregnek, mások csüggedést nem ismerő reménységgel a beteget gyógyítani is igyekeznek. Sokféle munka folyik, sokféle meggyőződés hangzik, de ezek közül mindegyik becsületes, a melyik a Krisztus felől gonoszul nem szól. Ne gyalázzuk senki meggyőződósét ós munkáját, hanem mivel szabados is, kívánatos is a verseny, igyekezzünk jobbat mutatni fel annál, a mi nekünk másokóban nem jó. S ha a Protestáns Közlönynek nem tetszik, hogy Szabó A. a biblia magyarázásával, az ifjúság javításával, az erkölcsök tisztításával, a szeretet, a könyörület ébresztésével, szakadatlan munkával igyekszik közelebb hozni azt a kort, »mely után buzgó imádság epedez«: keljen ki a csúfolódók székéből, mutassa meg, hogy mit cselekedjünk, ha jobbat tud, szóljon, ós mi követjük. A bajok nagyságához illendő komoly munka helyett azonban egy olyan nagy tudásu, jóhiszemű és hűséges doktort, mint a milyennek Szabó Aladárt ismeri a közvélemény, csak azért üldözni, mert Szász Gerő urat nem követi, helytelen és a mai viszonyok között, a mikor minden munkás kézre, lélekre oly nagy szükség van, lelkiismeretlen dolog is.