Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-31 / 44. szám

hogy megfogyatkozott közöttünk az ősi hit ellenálló ereje, s hogy azért sem a politikai revizió, sem más törvény, egyházi és erkölcsi revizió nélkül, bajainkat orvosolni, megszüntetni nem fogja. Luther, midőn a reformációt megkezdette, a törvényt (a kánont) a tűzbe dobta, de helyére a maga fényében a Krisztus evangéliumát állította és átkon, gályán, máglyán, börtönön és láncokon keresztül hatalmasan győzedelmeskedett. Mit várunk hát mi is a törvénytől?! Állítsuk annak helyére az evangéliumot a maga eredeti tisztaságában és igazságában, ápoljuk, hordozzuk híven minden vonalon a szikla-erős hitet, a tiszta valláserkölcsi életet, a törhetlen ragaszkodást az egyház iránt; érezzük, hogy nem vagyunk immár a törvény szolgái, hanem az evangéliumnak szabad fiai és úgy tegyük egyik kezünket az eke szarvára, a másikkal pedig harcoljuk a hitnek erős harcát és meglátjuk, hogy nem fogunk veszíteni, hanem nyerni; meglátjuk, hogy minden vonalon miénk lesz a győzelem, mi hogy úgy leszen, hiszem, s hogy úgy legyen, adja azt a kegyelem Istene s erősítsen abban a mi Urunk Jézus Krisztus szelleme! Ti pedig még mindig szunnyadó édes protestáns atyámfiai az Úrban, ébredjetek fel hosszú álmaitokból! Az ellenség a belső kapukat döngeti már! Föl! Föl! a szent harcra, nem ököllel, nem puskával, nem szuronynyal, nem testvért ölő vak dühvel és fanatismussal, hanem a hitnek fegyvereivel, az Isten igéjének világhódító hatalmával! Homola István, ág. hitv. evangélikus lelkész. A lelkész-, esperes- és püspökavatás és beiktatás egyformásítása érdekében. A sárospataki ev. ref theologiai tanári kar által készített s a tiszáninneni egyházkerület által a kebelbeli egyházmegyéknek véleményezésre kiadott javaslat. (Folytatás és vége.) III. Püspökavatás és iktatás. Ezt a két címet együvéfoglalva ismertetjük, minthogy ezt a kettőt egymástól elválasztani, szerintünk annyira nem lehet, hogy itt a két név voltaképen csak egy dolgot jelent. Ösmertetésünk egyébiránt a legutóbb végzett e nemű szertartásokra fog szorítkozni. a) A Dunamelléken, rendes isteni tisztelet végeztével megnyitotta a szertartást egy karének. 2. Felavató beszédet mondott a tiszántúli kerület püspöke. 3. Az új püspök felesküdött. 4. Itt jött a felavatás az esperesi kar által a kezeknek fejretételével, a legidősebb esperes kérvén Istennek áldását a megválasztott püspökre, mely alatt a gyülekezet a 37. dicséretet énekelte. 5. A felavatott püspök beszéde. 6. Karének. 7. Végének, a 179. dics. 10. verse. b) A Dunántúl. A megválasztott püspök meghivatván a kerületi gyűlésbe, mindenekelőtte feleskettetett és a főgondnok által üdvözöltetett; aztán a püspök elmondta székfoglaló beszédét, mely után a legidősebb esperes üdvözölte az esperesek és lelkészek nevében, egy világi tanácsbiró pedig a világi elem nevében. Azután volt a felavatás a következőképen: 1. A dunamelléki püspök ú. n. avató beszédet tartott, a melyet az új püspökért mondott imádsággal rekesztett be. 2. Ekkor így szól az avató az avatandóhoz: »És most lépj elő s térdelj le ez elkészített zsámolyra, hogy ker. egyházunk ős szokása s Krisztusnak (!?) és az apostoloknak rendelete és példája szerint kezeimnek fejedre vettetése által reád adhassam Krisztus és az ö anyaszentegyháza áldását. Melynek, hogy tanúi legyenek, felhívom a nagytiszteletű esperesi kart, hogy fölavatandó püspökét (!?) a fontos pillanatban vegyék körül.« Itt következett az áldás. Ennek végeztével így szólt a felavató püspök: »Allj fői s kezedben a bibliával, ajkadon az igével, szivedben hittel, bátorsággal és jósággal indulj az elődbe kiszabott úton Dunántúli református egyházkerületünk felavatott Püspöke! Testvéri csókkal üdvözöllek és fogadlak magyar református püspöki karunkba! És most felkérem a nagytiszteletű esperesi kart is, hogy mint én, úgy ők is kézfogással (!?) foglaljanak magukhoz.« 3. A már felavatott püspök mondott beszédet imadsággal és áldással; aztán nyomban fogadta a küldöttségek tisztelgését a templomban. c) Erdélyben a 1866-iki püspök változáskor nem volt sem avatás, sem iktatás, hanem a succedáló főjegyző egyszerűen beszéddel foglalta el a hivatalát a közzsinaton; aztán erdélyi szokás szerint, de már később, letette az ú. n. homágiális esküt. Hogy 1866 előtt hogy volt, arról értesítőnk hallgat. 1885-ben már volt avatás, a melyet a dunamelléki püspök végzett az erdélyi esperesek segédletével (!?), úgy, hogy az avató püspök előbb imádkozott, aztán beszédet mondott, majd ismét imádkozott, végre a püspök és az esperesek a térdeplő felavatandónak fejére, egy-egy bibliai hely elmondásával kezüket vetették. Egyebekről hallgatnak a forrásaink. d) Tiszáninnen. 1. Rendes isteni tisztelet tartatik. 2. A megválasztott püspök leteszi a hivatalos esküt, mely után: 3-or: Megtartja a beköszönő beszédét a szószékből, 4. A gyülekezet a 37-ik dicséretet énekli. 5. pont a kézrátétel, úgy, hogy a térdeplő püspök fejére a helyettes püspök és az esperesek teszik kezeiket, mely alatt az áldást a helyettes püspök mondja. 6. Testvéri csók az esperesek részéről. 7. A kerületi főjegyző üdvözli a püspököt a kerület nevében. 8. Gyülekezeti ének. ej Tiszántúl. A kerületi gyűlés testületileg vonul a templomba, hol kar- és gyülekezeti ének után: 1. A megválasztott püspök imádkozik. 2. A főgondnok tudatja a választás körülményeit, a szavazatok mennyiségét s fölhívja a megválasztott püspököt az eskütételre. 3. Fő jegyző által feleskettetik. 4. A püspök térdre borul és a 87*