Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

adott egyházmegyei consensus teljes jogerővel rögtön hatályba lép és ez már megerősítés alkalmával, az egyházmegyei gyűlésben tudomására adatik az illető egyház képviselői útján az egész gyülekezetnek; minthogy az újabb időben keletkezett s hitvallási elveinkkel teljességgel össze nem egyeztethető eljárások általános szokásnak sem tekinthetők: mindezeknél fogva az ú. n. lelkészbeiktatást sem hitvallási, sem liturgiái, sem egyházjogi elveinkkel megegyeztethetőnek nem tartjuk s épen azért még a nevét is elhagyandónak ítéljük; a jórend érdekében azonban, közigazgatási szempontból szerintünk is megengedhető, hogy a régi jó magyar szóval beköszönésnek nevezett gyülekezeti alkalom az egyházmegye képviselői, úgy a mint annak velejét a tiszáninneni kerület 1883. évi szabályrendelete kifejezi, jelen lehessenek, de ezeknek munkálkodása csupán a presbyteriumban, mint gyülekezeti igazgató keretében folyjon le. És most engedje még a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés, hogy az eddig mondottaknak mintegy záradéka és kiegészítéseképen visszatérhessünk még egyszer a lelkészavatásról nyilvánított véleményünknek arra a pontjára, melyben hangsúlyoztuk, hogy a lelkészavatás nem püspöki előjog, mert azt bármely esperes, sőt bármely rendes lelkész végrehajthatja az egyházi hatóság beleegyezésévevel. Ezt a nézetünket mi az új-szövetségre, a Helvét hitvallásra (XVIII. R. VIII. §.) régibb magyar protestáns írók (Pósaházi: »Igazság lstápja« 441. I. Nádudvari P. »Prédikációk*, 618. lap. Zsarnay L. »Paptan«. II. kiadás 96. köv. lap) nézeteire alapítjuk és azért ismertetjük, mert mi mind hitvallási, mind kormányzati elveinkkel megegyezőbbnek látnók azt, ha a lelkészavatást nem kerületenként, hanem egyházmegyénként, nem a püspökeink, hanem az esperek vagy ezeknek helyettesei hajtanák végre, mindig csak olyankor, mikor segédlelkészből lett rendes lelkész lép a hivatalba, tehát a beköszönés alkalmával, tehát az új lelkész gyülekezetében, az egész gyülekezet jelenlétében. Egy ilyen eljárás törvényes intézménynyé téve igen megegyeznék a mi egyházunknak szellemével jellemével mind hitvallási, mind kormányzati tekintetben; hiszen a mi egyházunk a szó igaz értelmében vett népegyház, melynek feladata nem a népélettől való elszigetelésben, hanem ellenkezőleg az azzal való minél szorosabb egyesülésben áll. Es erre a célra igen jó eszközünk lenne minékünk az, ha a lelkészavatási szertartásunkat leszállítanók az episkopális magaslatokról és belevinnők a gyülekezetbe, az eleven életbe, a szivekbe; hiszen úgy is az illető gyülekezetekben van annak a legevangéliumszerübb helye; hiszen evangéliumi egyházunk apostoli egyszerűségének épen a lelkészavatásunk az egyik legszívrehatóbb és legnépszerűbb apologiája; hiszen a sokféle iktatási ceremóniákat és az azokra való nagy hajlandóságot mással, mint a lelkészavatásnak ilyetén népszerűsítésével legyőzni és kiküszöbölni alig lehet. De általában is erősen hiszszük mi, hogy ennek a gondolatunknak a megvalósítása egy házias életünknek mindenik ágában hamar megtapasztalható, üdvös eredményeket szülne. Részletekbe, természetesen itt és most még nem bocsátkozhatunk, de ezt a gondolatunkat, tiszteletteljesen és bizalommal ajánljuk a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés nagybecsű figyelmébe! II. A) Esperesavatás. Ezzel címmel, valamint az esperesiktatással is, röviden végezhetünk, mivelhogy a tiszáninneni kerület kivételével, sehol sincsen nálunk esperesavatás, hanem van iktatás, vagy régi jó magyar szavakkal: esperesi szék-és hivatal foglalás. A nevezett kerületben egyébiránt az a szokás, hogy a két évenként tartott lelkészavatás alkalmával, annak a keretében, de a nélkül, hogy az agendák erre csak ki is terjeszkednének, mielőtt a felavatandó lelkészek a kézrátételt vennék, megelőzik őket a netalán az elmúlt lelkészavatás óta választolt esperesek, a kik térdre borulva veszik a kézrátételt és az áldást a püspöktől, a kivel aztán testvéri csókot váltanak és ő mellé sorakozva vesznek részt az utánok nyomban letérdeplő ifjú lelkészek felavatásában. Vélemény az esperesavatásról. Az esperesavatást sem hitvallási, sem kormányzati elveinkkel megegyeztethetőnek nem tartjuk, egyszerűen azért, mert nálunk sem hierarkhiai rangfokozat, sem annak megfelelő, azzal mintegy párhuzamosan haladó ordinálás, rendtartás nincsen; következőképen az esperesi hivatal nem papi fokozat, hanem közigazgatási intézmény, melyre nem ordinálás, hanem az egyházmegye bizalma képesít. Az esperesavatást különben érvényben levő egyházi törvényeink se rendelik, nem rendeli azt tudtunkkal a tiszáninneni kerület sem, a többi kerületen pedig egyszerűen nem ismerik; ugyanazért ezt a felesleges szokást a tiszáninneni egyházkerületből is eltávolítandónak tartjuk. II. B) Esperesiktatás. Esperesiktatás, helyesebben: esperesi szék- és hivatalfoglalás már minden kerületben, illetőleg minden egyházmegyében van. Az ennél követett eljárásnak veleje az, hogy az esperesnek választott lelkész az egyházmegyei gyűlés szine előtt leteszi az esküt, aztán megtartja programmbeszédét, mely után, vagy néhol előtte, az egyházmegyei gondnok, többnyire azonban a főjegyző üdvözli az új esperest az egyházmegye nevében. Vélemény. Ez az eljárás sem hitvallási, sem kormányzati elveinkkel nem ellenkezvén, továbbra is fentartandó, csakhogy nem esperesiktatás, hanem esperesi szék- és hivatalfoglalás néven. (Vége köv.)