Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-17 / 42. szám

kihasználni iparkodván, az t a rendes aratási ós cséplósi munkához kapcsolt, a gyűlöletes robotra visszaemlékeztető mellókszolgálmányokkal is terhelik; hogy munkásaikkal embertelenül bánnak; számukra a kellő ós egészséges élelmet — hol ez szokásban ós kikötve van — ki nem szolgáltatják, vagy uzsorás értékben számítják be; hogy a kialkudott munkajutalékból vagy bérből jogtalan levonásokat tesznek, s hogy a mostani munkások irányában is a letűnt jobbágyi viszonyt igyekeznek ismét alkalmazni. Nem csoda tehát ha viszont a mezőgazdasági munkások szive is megkövesedik a munkaadók iránt; ha a munkások is felhasználva a kínálkozó alkalmat, munkájok árát minél inkább felcsigázni s lehetőleg érvényesíteni törekednek; hogy munkaadóikban nem felebarátot, hanem ellenséget látnak, kinek semmi szívességgel ós kímélettel nem tartoznak, sőt annak megzsarolására magukat teljesen jogosítva érzik. Ha visszagondolok születési helyemen (Kecskeméten) eltöltött gyermekéveimre, élénken emlékezem az ottani mezőgazdák ós munkásaik, az úgynevezett részesek közt létezett tartós jó viszonyra. A jobb módú gazdáknak megvoltak akkor saját állandó részeseik, kik mintegy örökségül átszállottak utódaikra, s viszont az elöregedett s munkaképtelenekké vált részesek helyébe ezeknek fiai s vejei léptek. Nem alkudoztak akkor az arató ós nyomtató részre, mert ez a város egész határára nézve úgyszólván közösen és állandóul meg volt határozva a lábon állott gabonatermésnek jóságához, középszerűségéhez vagy silányságához képest a szemes gabonának. 12., 11. és 10-ed részében, pedig akkor még híre sem lóvén a cséplőgépeknek, a lovak általi nyomtatás rendszerint szent Mihály sőt olykor Demeter napja (október 26.) után már erős derek közt végződött. De a részesek mintegy gazdáik családjához tartozóknak tekintettek s ha élelem dolgában megszorultak, ha házasság vagy temetés történt nálok, gazdáiktól minden kamat nélkül kaptak gabona-előleget vagy pénzkölcsönt az új termésig; azonban viszont ők is minden fizetés nélkül ingyen segédkeztek munkaadó gazdáiknak télen a fűtő-szalma s a tűzifa beszállításánál s ennek felaprózásánál, trágyahordásnál, sertésvágásnál s lakodalom ós temetés alkalmával. Példa volt rá, hogy magtalanul elhalt gazdák hagyományokkal emlékeztek meg volt részeseikről, sőt még azt is meghagyták, hogy koporsóikat volt részesei vigyék ki a temetőbe; szóval a földbirtokosság és a mezőgazdasági munkásosztály közt valóságos patriárkhális viszony létezett, mely még az évre szegődött belső ós külső cselédekre is kiterjedt. Ugyanazon háznál lett a dajkaleányokból szolgáló, úri helyeken főzőnó, kik ugyanazon házból mentek tisztességesen férjhez; ugyanazon gazdánál lett az ostoros gyermekből lovász, a kisbéresből öregbéres, kik ugyanazon gazdától léptek megtakarított bórökkel házasságra, az úgynevezett tanyai kertészek gyermekeit pedig a nagyobb gazdák városi házaikból járatták iskolába, még akkor tanyai iskoláknak híre sem lévén. De mindez jelen korunkban már gyökeresen megváltozott, ós a régi keresztyén felebaráti szeretet az én születési helyemen is kihamvadt, úgy a munkások, mint a gazdák szivéből, ez utóbbiaknál némi mentségül szolgálhatván a földbirtokra nehezedő terhes adók sokasága, de sűrűn váltakoznak manapság már a belső ós külső cselédek is, mi kioltja a hajdani ragaszkodást s csak a hűtlenséget szüli ós neveli. Tóth Lajos, ügyvéd, egybáztanácsos. Szegény lelkészek. Kétségtelenül terhes gondokkal nézünk közgazdasági viszonyaink fejlődése elé. Egyáltalán nem rózsásak a legközelebbi jövő kilátásai, sőt ügy gondolom, hogy a kiegyezés óta aligha volt oly nehéz éve a magyar közgazdasági életnek, mint az idei s egy komor, lassú válság nyomasztó súlya már is kezdi éreztetni hatását. Ezt annak konstatálása végett bocsátom élőre, hogy érzem a felelősség terhét midőn a lelkészek anyagi ügyeinek rendezése érdekében akarom fölemelni szavamat, s különösen a protestáns lelkészek köztudomású nyomorára hívom föl ismét a közvélemény figyelmét. Azért különösen ezekére, mert a római katholikusok kevésbbé érzik az ínség súlyát, a mellett a püspöki kar rendezési szándoka esetleg más irányba óhajtja terelni a kérdés megoldását, a görög-katholikusoké pedig, a kik családos emberek és szintén nyomorral küzdenek, majdnem teljesen analóg — legalább a tényállásra nézve — a protestánsokéval. Az 1848: XX. törvénycikk beváltása nagyon lassú léptekkel halad előre. Maga ama szerény dotáció, a mely ,1868 óta inkább a jogcím elismerése, sem mint komoly megoldási szándék gyanánt adatott az egyházak segítségére, nem segített a bajokon. Az utolsó két évben a komoly megoldási szándék első fecskéje gyanánt vétetett fel némi összeg a költségvetés keretébe, de ez sem nem elég, sem nem biztos, s így az 1848: XX. t.-c. imperativ intézkedéseit egyáltalában nem valósítja meg. A ki ismeri a helyzet borzalmasan sötét voltát, a melyben a protestáns papság van, az nem csodálkozhatik, hogy a »de profundis* szava mindennap kiáltóbbá válik; ámbár a történeti igazság szempontjából konstatálnunk kell, és jól esik konstatálni, hogy ez a kiáltás ! sokkal .régibb az egyházpolitikai kérdésnél. Sem a szigorú helyzet 83*