Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-10 / 41. szám

hogy a lelkészek ma is lankadatlan buzgalommal fáradnak munkáik elvégzésében a lehető legszélesebb téren, bár az anyagi téren sok helyen a szent buzgalom lelohasztására erősen ható szegénység, néhol nyomor áttörhetlen gátot emelnek a lelkész és hívek munkás kegyessége elé — azonban fájólag tapasztalja, hogy a világi urak és úrnők, elhagyva elődeik utait, fele részben hidegek, közönyösek — a templomot nem látogatják, úrvacsorát nem vesznek, az adót zúgolódva fizetik stb. és így rossz példát adva kétessé teszik a lelkész munkájának sikerét. Kérve kéri a ma is buzgó, vallásos urainkat és asszonyainkat, hogy a lelkészi karral ezután karöltve építsék a Krisztus egyházát és szóval, tettel hassanak oda, hogy az úri közönség említett részénél mutatkozó rideg közöny megszűnjék és a szegénységgel küzdő papság és hívek nyomora enyhíttessék. A tanítói nyugdíjul, elemi iskolázok által fizetni kötelezett 15 kros nyugdíjadónak teljes megszüntetése céljából egyháztársadalmi úton mozgalom megindítását indítványozta, mert nem tartja helyesnek, igazságosnak, a többféle adóval túlterhelt, gyermekeket taníttató szülék újabb adóval rovassanak meg. Végül az egyházi téren is helyt foglaló címkórság ellen emeli fel kérő szavait tisztelettel ajánlja, hogy a lelkészt sokszor hivatalosan helyettesítő kántor-tanítónak »tisztelt*, a s.-lelkészeknek »tiszteletes* és az életfogytig választott kerületi tisztviselőnek: nagy tiszteletű*, a püspöknek: »főtisztelendő* legyen a hivatalos címe. Az értekezlet köszönetet mond a felolvasónak, hogy egyháztársadaimi bajaink néhány forrására, valamint azok orvoslásának módjára bátor nyíltsággal rámutatott; óhajtandónak tartja, hogy az értekezés egyházkerületünk hivatalos lapjában megjelenjen. 6. Csizmadia Lajos felolvassa értekezését az egyház építéséről, melyben kifejti, hogy az egyház a Kr'sztusban való hit alapján való szabad egyesülése az embereknek, hogy egymást kölcsönösen támogatva, buzdítva a Krisztushoz hasonlókká lenni törekedjenek. Egyházépitő munkának tartja mindazt, a mi ezt a célt elősegíti. E célra kellene munkálni a presbyteriumoknak is; a minthogy a gyakorlatias angol, skót és amerikai reform, hitfeleinknél hűséggel is teljesítik e kötelességeiket a presbyteriumok. Nálunk azonban a presbyteriumok csak administráló testületekké lettek, a melyeknek mintha se idejük, se kedvük nem volna a szorosabb értelemben vett lelki és vallási ügyekről való gondoskodásra. A lelkészi hivatalnak is inkább csak a hitszónoki oldala domborodik ki nálunk, mintha nekünk nem is szólana a megdöbbentő, a munkásságra intő figyelmeztetés: »embernek fia őrállóul állítottalak én tégedet*. Ilyen viszonyok mellett kivész a református öntudat, és szenvedhetetlen lágy melegség vesz erőt egyházunkon. Ennek folyománya az a szomorú statisztika, a mely szerint mi vesztünk legtöbbet a vegyes házasságok révén és a felekezetnélküliség által. Ez arra int bennünket, hogy gondoljunk többet a jelennel, munkálkodjunk többet a jövőért. Ne mondja senki, hogy most ilyen a korszellem s az ellen nem tehetünk semmit. A korszellem, az egyes emberek gondolkozásának a kinyomata. Az egyes emberekre, hassunk hát, a mennyit csak tudunk. Fegyverünk kitűnő, az evangélium: hirdessük lelkesen, (Cura pastoralis.) Az ifjak vallásos nevelése, vallásos estélyek, építő felolvasások; jó könyvek terjesztése mind igen ajánlatos segédeszközök. Mindenek felett pedig a presbyteriumokat kell valóságos egyházi tanácscsá átváltoztatni, hogy vegyenek részt a hívek lelki gondozásában és ajánlja a vasárnap megszentelésére és a mértékletesség előmozdítására alakítandó egyesületeket Nem ekklésiolak ezek az ekklésiákon, hanem a szabadjukra hagyott és szabadságukkal visszaélő emberek megromlását előidéző botlások elkerülésére szánt intézmények. Az egyházi fegyelem gyakorlását is igen óhajtja. Az értekezlet őszinte elismeréssel adózik értekezőnek aszakszerü és alapos felolvasásért, és kéri, hogy munkáját kinyomatás s így szélesebb körben ismertetés végett engedje át a Dunántúli Prot. Lapnak ^egyszersmind az egyházmegyei lelkészi értekezletek becses figyelmébe ajánlja az értekezést. 7. Demjén Márton »ev. ref. ifjaink vallásos oktatásáról és vallástani kézikönyveinkről« c. értekezésében az ifjak vallásos nevelésénél különös gondosságot sürget: a használt tankönyveket gyakorlati szempontból ismertiti és jónak tartaná, ha az egyháztörténetet abban a modorban adnák elő, a melyben a nagy gyakorlati ügyességgel és szakismerettel rendelkező Farkas József az Úr Sionát megírta. Az értekezletet abban, hogy a nagy gyakorlati érzékkel, készített felölvasáskoz érdemlegesen hozzászóljon, meggátolta a kerületi közgyűlés megnyitása. E miatt nem halgathatta meg a tárgysorozatba felvett negyedik felolvasást se, valamint nem szólhatott hozzá a tatai egyházmegyei lelkészi értekezlet által felküldött még két indítványhoz se. Jegyzette: Kis József. NEKROLOG. Borsos Szabó Mihály és neje sírkövénél. Elmondatott Kecskeméten október 3-án a síremlék leleplezése alkalmával. T. K.! Budapesti theol. akadémiánk előjáróságának, tanári karának és tanuló ifjúságának képviseletében jelentünk meg e sírhalom körül, hogy síremlék állításával eleget tegyünk egy régi kötelességünknek, melynek teljesítését a körülmények eddig nem engedték; hogy tisztességet tegyünk 30 év óta itt pihenő kegyes jóltevőink emlékének .. Borsos Szabó Mihály és neje Bóka Pap Erzsébet hamvai porladoznak e sírhant alatt. Egyszerű igénytelen emberek voltak, kiket sem előkelő társadalmi állás, sem kiváló vagyon, sem fényes tehetség nem emelt ki a közönséges emberek sorából. Borsos Szabó Mihály annyira egyszerű ember volt, hogy igénytelen megjelenése s bizonyos naivsága gyakran szolgált tréfa és elménckedés tárgyául elevenebb szellemű kortársai előtt. Családdal, gyermekekkel sem áldotta meg őket a gondviselés. De adott nekik jó szivet, nemesen érző lelket, mely a földi vagyont nemcsak a testi szükségek kielégítésére" szolgáló eszköznek tartja, hanem az áldásosztogató Isten olyan adományának tekinti, melylyel a lelki célokra, a vallás és tudomány, az egyház és iskola oltárain is áldozni kell az igaz embernek; adott nekik jó protestáns hitbuzgóságot, mely egyházával együtt tudott érezni