Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-03 / 40. szám

vonatkozó adatait. Ez idő alatt (mint azt e lap tavalyi évfolyamának 696—697. lapjain már közöltem is) a református templomban esküdött 10 vegyes pár, a r. katholikusban pedig 4 vegyes pár. Tehát 1886-ban, a 12. §. mellett elveszített a kassai ref. egyház 9 fél családot; 1895/96-ban a 12. §. eltörlése után elveszített 4 fél családot; 1886-ban a 12. §. megtartása biztosítva lett 12 párnál, 1895/96-ban pedig 10 párnál. Ez adatok tehát azt mutatják, hogy veszteségünk az új törvény utéin nem nagyobb, mini volt azelőtt. Ilyen adatokat pedig nemcsak Kassáról, hanem bizonyára az ország legtöbb részéből lehet felmutatni. De fordítsuk az érmet a másik oldalára; vegyük figyelembe még azt is, hogy az új törvény előtt mi nem vettünk, mert törvénytiszteletünknél fogva nem is vehettünk reverzálist, ellenben az új törvény életbelépte óta a mi részünkre is fennáll a jog és lehetőség, hogy a vegyes házasok összes gyermekeit saját egyházunknak biztosítsuk. Gondolják meg tehát mindazok, a kik az új törvény miatt szenvedett veszteség nagysága miatt oly annyira panaszkodnak, sőt kétségbeesnek, és nagy kívánsággal kívánják visszaállítani az előbbi állapotot, hogy az a 209 vegyes pár, melynek összes gyermekei ev. ref. egyházunk részére egyetlen félév alatt biztosíttattak: olyan nyereség, melynek elérése, sőt lehetősége az új törvény előtt teljesen ki volt zárva! Ezért merem én azt állítani, hogy a mostani állapot, ezen szempontból, előnyösebb a réginél. A mi viszont a 209 nyereséggel szemben az 504 veszteséget illeti, legelőször is jegyezzük meg, hogy ennyi veszteségünk az új törvény előtt, a 12. §. mellett is volt. Ez a tény ugyan nem teszi kevesebbé a veszteséget, de arra egyenesen utal bennünket, hogy veszteségünkért ne az új törvényt okoljuk s ne tartsuk rosszabbnak és vészesebbnek az új helyzetet a réginél! Jegyezzük meg továbbá erre az 504. ós 209. közti különbözetből H. I. által kimutatott 295 családnyi tiszta veszteségünkre, hogy az helyesen és voltaképen 147 ós Va család, vagyis épen felényi, mint H. I. hitte ós úgy látom, sokakkal el is hitette. Már Pokoly József egész helyesen rámutatott e lap 24. számában megjelent vezércikkében arra, hogy »a vegyesházasságokból született gyermekek számának 50% ához tarthat számot minden vallású szülék összesége, illetőleg az egyház, t. i. azon házasságokból, a melyeket egyik részről hívei kötötteket. Ezért történt, hogy a folyó óv három első hónapjáról a mi tiszta veszteségünket Homola 9'36%-ra, Pokoly 4'14%-ra számítja. A két számítás közül pedig feltétlenül a Pokolyó a helyes. Azon családoknak, melyek összes gyermekeiket, az ev. ref. fél joglemondásával a másik fél egyházának biztosítják, elveszítjük azt a felét, mely a 12. §. szerint minket illetne meg; viszont azon családoknak, melyek összes gyermekeiket a nem református fél joglemondásával ev. református egyházunknak biztosítják, megnyerjük azt a felét, mely a 12. §. szerint a másik egyházat illetné meg. A folyó év első felében tehát elveszítettünk vagyis 252 családot, nyertünk ~ vagyis 104 és V* családot, tiszta veszteségünk tehát, ismétlem, nem 295 család, hanem ópen felényi, vagyis 147 ós fél csalácl. Hát bizony ez is nagy, ez is fájdalmas veszteség ; meg is tennénk ellene mindent, a mit csak lehet. De alig tehetünk ellene valamit. Nagyon a szeg fejére ütött főt. Antal Gábor dunántúli püspök úr, midőn e tekintetben legközelebbi püspöki jelentése folyamán, így nyilatkozott : »Csak önmagunkat áltatnánk, ha azt reménylenónk, hogy bármiféle evangélizáció, valláserősítós és lelkigondozás folytán azon helyzetbe jövünk, hogy e téren most, vagy jövőben kiállhatjuk a versenyt róm. kath. vallású atyánkfiaival. Mert ha nem tekintjük is azon előnyöket, a melyek a nagy egyházi vagyonban, a patronátusi intézmény folytán a kevesebb adózásban az ő részükön vannak; erkölcsi ós hittani tekintetben sem állanak rendelkezésünkre azon eszközök; vagy ha állanak is, tiltja azoknak használatát egyházunk szelleme és hittana, a melyeket ők a reverzálisok szerzése céljából alkalmazásba vesznek és vehetnek«. Ne reméljük azért, hogy a legközelebbi félévben szenvedett veszteségünket jövőben nagyobb arányban csökkenthetjük; még kevésbbó reméljük, hogy azt valaha teljesen megszüntethetjük, mert az ilyen reménység csakugyan megszégyenítene bennünket; hanem igenis, vessünk számot komolyan a helyzettel, vizsgáljuk ós ítéljük meg azt elfogulatlanul; tegyük meg mindazt, a mit e tekintetben megtenni módunkban ós kötelességünkben áll; lehetetlent azonban ne várjunk és ne kívánjunk; a jövővel pedig se magunkat, se másokat ne rémítsünk. A hazai két protestáns egyház jövője ós fejlődése, a mint nem lett veszélyeztetve az 1895. előtti veszteségekkel, épen úgy nincs ós nem lehet veszélyeztetve a mostani és jövendőbeli veszteségekkel sem.