Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-26 / 39. szám
aljegyző és Mathis Kálmán, Bodnár István világi aljegyzők eskütétele következett. Jó reménységgel nézünk mindnyájan ez üjonnan besorozottak működése elé. A tanítók eskütétele után, a város által ez évben is készséggel rendelkezésünkre bocsátott díszes tanácsteremben folytattuk a gyűlés egyéb tárgyainak lebonyolítását. Köz- és gyámpénztárunk örvendetes gyarapodást mutatnak, mindkettő buzgó és körültekintő tagtársak kezében van. A tanügyi bizottság jelentése is virágzó, gyarapodó helyzetet tárt fel. A szegszárdi iskola 400 frt államsegélyt kapott az oly égetően szükséges harmadik tanítói állomás felállítására. Segélykérvény nem sok volt, néhány kivételével az első fórum meleg ajánlatával mennek feljebb. A számszék jelentéséből szomorúan vettük tudomásul, hogy a mult évi sok elemi csapás a hátralékokat majd minden egyházban megkétszerezte és hogy sok egyház görnyed az adósság terhe alatt. Örvendetes jelenség azonban, hogy mindezek dacára egyházmegyénk egész területén felekezetnélkülivé csak három bonyhádi baptista lett s a templomi esküvőt csak öt házasuló pár mulasztotta el. Törvénykezési ügy nem volt a gyűlés az nap véget ért. (P. J.) Egyházmegyei gyűlések. A k.-somogyi egyházmegye Tamásiban tartotta ez évi közgyűlését. Lefolyásáról kimerítő tudósítást kaptunk, melyet azonban térszűke miatt csak a jövő számban közölhetünk. — A pesti egyházmegye a jövő héten, szept. 29-én tartja közgyűlését Budapesten, előzőleg e hó 28-án szintén Budapesten egyházmegyei értekezlet lesz. A dunántúli egyházkerületi lelkészértekezlet szeptember hó 26-án tartja közgyűlését Pápán a következő tárgysorozattal: 1. Szűcs Dezső csajági lelkész felolvasást tart egyházi társadalmi gyakorlati kérdésről. 2' Csizmadia Lajos lepsényi lelkész »Egyházunk belső és külső építéséről« értekezik. 3. Demjén Márton veszprémi lelkész: »Ev. ref. ifjaink vallásoktatásáról és vallástani kézi könyveinkről* tart felolvasást. 4. Seregélyi Dezső misszionárius lelkész: «A ref. lelkész helyzetéről, tekintettel a vallási és socialis mozgalmakra«• címen tart értekezést. Egyúttal most kerül tárgyalás alá az alapszabályok készítésére kiküldött bizottság jelentése is. Egyházkerületi főjegyzőválasztás. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület csak nem tud a lemondott Tóth Sámuel helyére egyházi főjegyzőt választani. A f. hó 18-án felbontott másod ízben való szavazás sem vezetett óhajtott eredményre, ellenkezőleg az a rendkívül ritka eset történt meg, hogy a pártok óriási mérkőzése után mind két jelölt egyenlő szavazattal került ki az urnából. Úgy Zsigmond Sándor esperes, mint Dicsöfy József debreceni lelkész egyenként 368 szavazatot kaptak. A szavazatbontó küldöttség — minthogy pár kétes, sőt később érkezett szavazat is van — az ügyet a kerületi közgyűlésre terteszti fel, döntés végett. A harc tehát még tovább is tart, a mi nem volna baj, ha belé személyi és politikai motívumok nem vegyülnének. (J.) A tiszántúli ev. ref. egyházkerület folyó évi őszi közgyűlését október hó 26-án és következő napjain tartja meg. A ruszti ág. hitv. ev. egyházközség 1897. évi szeptember hó 26 án szentelteti fel Gyurátz Ferencz dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerületi püspök által új tornyát és renovált templomát. Az avató beszédet Gyurátz püspök az ünnepi beszédet Francz Vilmos ruszti lelkész, a zárbeszédet Benner Henrik soproni felső egyházmegyei esperes tartja. ISKOLA. A kecskeméti ev. ref. főgimnáziumban Marton Sándor és Jenei Pál újonnan választott rendes tanárok szeptember 19-én tartották meg székfoglaló értekezéseiket. Ezt követőleg Janoó Ádám, Csuhai Imre, Ilollósy Zsigmond és Parragh Gedeon nyugalomba vonult és Molnár László működő tanárok arcképeit leplezték le a főgimnázium tornacsarnokában. A szép iskolai ünnepélyen a tanuló ifjúságon kívül díszes.és nagy közönség vett részt. Lelkészképesítési vizsgálatok. A debreceni ev. ref. theol. akadémián e hó 15 — 17 napjain tartották a mindkét lelkészképesítési vizsgálatokat. A képesítő-bizottság elnöke volt Kiss Aron püspök s tagjai az érdekelt tanárokon kívül Szabó János, Szabó Károly, Széli Kálmán, Dávidházy János és Bencsik István esperesek. Első vizsgálatot tettek 10-en, másodikat 11-en; amazok közül háromnak jeles, hatnak jó, egynek kielégítő, emezek közül négynek jeles, ötnek jó, egynek kielégítő osztályzat adatott, egy pedig egy évre visszavettetett. (J.) A debreceni ref. egyház és a kollégium. Annak az irányzatnak, mely a debreceni ev. ref. egyház presbyteriumában uralkodik s a mely legközelebb abban nyilatkozott, hogy a kollégium három tanszakának képviselőit kizárta kebeléből, sajnálatos következményei mutatkoznak. Egyfelől Somogyi Pál, tanítóképezdei tanár, ki mint egyházi főjegyző huzamosabb idő óta példányszerű szorgalommal és szakavatottsággal működött, a presbyterium bántó határozata felett lelkében elkeseredve állásáról lemondott; másfelől pedig a rideg bánásmódra hasonlóval felelvén a »Debreceni Prot. Lap«, bizonyosan nem pusztán a szerkesztő egyéni nézetének kifolyásaként egyenesen azt sürgeti, hogy a debreceni ref. egyháznak a kollégiumra századok óta gyakorolt, de semmiféle orsz. egyházi törvényen nem alapuló befolyását megfelelő módon kell redukálni. Íme így szakadozik az egyház és kollégium közötti kötelék kétségkívül az anyaszentegyház nagyobb dicsőségére (!) (J) A tiszántúli ev. ref. tanáregyesület választmánya e hó 19-én Debrecenben Géresi Kálmán elnöklete alatt gyűlést tartott. Ez egyesület — tudvalevőleg — három év óta szünetel. A különböző unionális szándék