Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-19 / 38. szám
Hogy a positivismus a tények, a liberalismus pedig a tudat theologiáját képviseli, főleg a kijelentés lényege theol. alapkérdésénél tűnik ki. A liberális theologusok szerint — mint már érintettük — a vallás és kijelentés korrelát fogalom, tehát tisztán benső processus (Lipsius, 52. §. Biedermann, 26. §). Külső objektív kijelentésről, mint az emberi tudaton kívül eső egyetlen tényről e felfogás szerint tehát szó sem lehet. A kijelentés kizárólag a vallás számára való, s minden vallás a kijelentésre vezeti vissza a maga tartalmát (Lipsius, 49. 1.) Hogy ezzel a kijelentés külső történeti jellege, specifikus ker. meghatározása s hordozójának egyetlen jelentősége törölve van, nem szorul bővebb magyarázatra. A miért is Dorner (I. 577. l.)a kijelentés belső és külső mozzanatának összeegyeztetésére törekedett, ügy azonban, hogy a kijelentés fogalmában Istennek valódi személyes történeti önnyilvánulása a prius, s a benső mozzanat csak a posterius, mely alapon a történeti kijelentéshez való viszony a döntő s nem a tudat. Krisztus, mint a ker. kijelentés hordozójának tudata egyetlen a maga nemében; ő »naturájánál fogva* Istennek fia, mi ellenben »csak adoptione«, a mit János így fejezett ki: az én atyám, s a ti atyátok. A harmadik s legnagyobb elvi ellentét a positiv és a liberális theologia között az íráshoz való viszonyból ered. A positiv theologus minden a bibliát illető kérdésekben közvetve vagy közvetlenül a maga személyes hitével s ker. vallásos erkölcsi meggyőződésével van érdekelve, a liberális ellenben nem. S bár a régi orthodox kath. dogmatika inspiráció elméletét ma már senkisem vallja Kahnis Luth. Dogm. I. (288. 1.), s másrészt ma már úgy Pfleiderer, mint Ritschl és Lipsius is az írásban látja a ker. üdvigazság fundamentális ismeretforrását, mégis be kell vallanunk, hogy e ponton is specifikus elvi különbség választja el a két theol. irányt egymástól. Nézzük csak közelebbről a bibliai tartalmat, aztán a bibliát mint könyvet, s végül annak benső jellegét: az inspirációt. A liberális theologia különbséget tesz a biblia vallásos magva vagy szelleme s annak külső formája között, míg a positiv theologia a ker. üdvigazságot magával az írással azonosítja. Utóbbi szerint az infallibilis bibliai igazság maga az okjektiv tan, míg a liberális felfogás szerint e tan az egyén subjektiv vallásos felfogásának, p. o. Schleiermachernél a függés érzetének, vagy Kantnál az erkölcsi akaratnak van alávetve. A positiv theologus mindenhez van kötve, a mi a bibliai tantartalom körébe tartozik, a liberális nem. A biblia tehát a feltétlenül kötelező isteni igazság maga, míg Lipsius szerint (154. 1.) »nem létezik közvetlen isteni, alakilag és tárgyilag csalhatatlan tan, hanem csakis a tévedhető emberi szóba foglalt isteni ige«. írás és ige tehát nem azonosítható. A mi a bibliát, mint könyvet illeti, úgy a positiv theologia a történetkritikát jogosultnak csak annyiban tartja, a mennyiben az — Beck szavaival élve — az írás objectiv szellemével összeegyeztethető. Luther p. o. az írás egyes könyveinek kanonicitását azon norma alá foglalta, »ob sie Christum treibeU. A liberális theologia ellenben a történetkritikai írásmagyarázatot feltétlennek, azaz olyannak mondja, a mely épen nincsen kötve az írás objektív szelleméhez. Ez az irányadó p. o. a pentateauch s a negyedik evangélium megítélésénél a liberális theologia összes híveinél, a nélkül, hogy személyes vallásos hitük csak a legkisebb mértékben is érdekelve volna. S a mi végül az inspirációt illeti, úgy a positiv theologus szerint »a biblia maga az isteni ige, a liberális szerint »a bibliában van az isteni ige«, vagy mint Lipsius (199. §.) mondja, a biblia az Isten igéjének történeti okmánya. Ez alapon az inspiráció csak a szent írókat, nem pedig magát az írást illeti meg. Külső isteni manifestátiöról tehát az írás szerkesztésénél szó sem lehet. Dorner (I. 629. 1.) itt is az objektív isteni s a subjektiv emberi szempontoknak összeegyeztetésére törekszik. Az írás a positiv theologust feltétlenül, a liberálist ellenben csak feltételesen kötelezi. Hogy ebből a két táborban nagy exegetikai nehézségek támadnak, nem szorul bővebb magyarázatra. Foglaljuk már most össze az eredményeket gyakorlati egyházi következményáikben. Az egyik oldalon minden csak természetesség, csupa kedély vagy akarat, a másikon minden csupa természetfelettiség; amott Krisztus az istenfiúság tudatával, itt csak arra való, hogy életével és halálával a vállásoserkölcsi közösséget megállapítsa. Amott az isteni kijelentés tisztán benső szellemi processus, itt külső történeti személyes isteni belenyúlás a természet és az emberi szellem életkörébe. Amott a biblia az isteni ige történeti okmánya, itt maga az isteni ige. Természetes, hogy ez elvi ellentéteknek inkább elméleti, mint gyakorlati egyházi jelentőségük van, mert merev következményeikben Kübel szerint is az egyháziasság kettős formájára vezetnének az evang. igazság nagy kárára Egyben egyez a két felfogás egymással, s ez ama általános ker. alapigazság, hogy Jézus a Krisztus. A gyakorlatban liberalismus és positivismus kölcsönösen kiegészíti és megtermékenyíti egymást. Azoknak egyoldalú érvényre emelése, p. o. a kathedrán és az irodalomban — mint újabban akarták — a ker. tudomány szabadságát sértené s az egyháziasságot is veszélyeztetné. Szerintünk az újabb theol. iskolák mindegyike egy-egy igaz gondolatelemet képvisel a jövő theologiainak fölépítéséhez s csupa liberalismussal vagy merev positivismussal mire sem mennénk az irodalomban s az egyházban. így Schleiermacher és Rothe mellett egy Dorner, Frank, Lipsius, Biedermann, Ritschl és Kaftan mai dogmatikai tudatunkat rendkívül gazdagította s megtermékenyítette. Jó lesz ezt figyelembe venniök a különböző theol. pártoknak! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.