Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

tékig helytelennek tartjuk, még a testületi patronátus befolyását is, a mennyiben az hazai viszonyaink szerint sok esetben, mondjuk legtöbben, nem egyházi, hanem politikai testület által gyakoroltatik, vagy a mennyiben egyházi testület alá tartoznék is, akkor sem oly testület alá, melyet mi egyedül jogosultnak tartunk, t. i. az egyházközség alá. A püspökök kirendelési jogának megszűnése, s a patronusi terheknek az egyházközségek részéről való átvállalása mellett a patronusok kötelezettségének megváltása a legnehezebb dolog. Ha e kérdést sikerül megoldani olyan formában, hogy a gyülekezet kezébe menjen át a választás joga, a püspököknél maradjon meg a választhatóság megállapítása: ennek csak örölni tudnánk, mert a hívek szabadságának terjedését látnók benne. Ennek tudtunkkal csupán anyagi akadályai vannak, mert a plébániai hivatal nem divini iuris intézmény, tehát betöltésének módja változhatás alá eshetik ós más oldalról a plébániai hivatal betöltésének választás útján való eszközlése nem érinti a püspök ordinálási és fegyelmi jogát. Szóval a katholikus plébániák berendezése sok tekintetben teljesen, azonkópen lehetséges, mint a hogy vannak a protestáns egyházközségek is szervezve. Nem tartjuk ugyan a mi szervezetünket minden tekintetben ideálisnak, azonban az kétségtelen, hogy híveink egyéni szabadsága s önállósága sokkal, összehasonlíthatatlanul nagyobb mórtékben kifejezésre jut benne, mint a katolikusoké a plébániákban. Az egyházközségi alapon felépülve megyei, kerületi ós országos autonom testületek is szervezhetők volnának azon közigazgatási ügyekre nézve, melyek nem isteni jog alapján vannak a plóbánus vagy püspök potestásában benfoglalva. Mind e fokozatokon keresztül a híveknek az egyházzal való szorosabb összeköttetése az egyháziasság előmozdítására szolgál egyfelől, — ez a katholikus egyház érdeke — ós a híveknek bizonyos jogosultsága is elismertetik az egyházzal szemben a másik oldalról, a mi pedig általános emberi s így protestáns érdek is. Az egyházi közigazgatás és tanügyre kiterjedő ily nemű változást szerencsésnek tartanánk. Az iskolai autonomia bizonyos mértékig épen úgy meg van a kath. egyházban, mint a mi protestáns egyházainkban, mindössze a tanulmányi alapból fentartott középiskolákról lehet itten szó, a mennyiben ma már a budapesti tudomány egyetem katholikus jellegének vitatása hiábavaló időtöltésnek tekinthető. Itt tehát minden a tanulmányi alap jellegétől függ. Ha megállapíttatik, hogy az kizárólagosan katholikus célokra szolgál, akkor nézetünk szerint egyáltalában semmi ok és ürügy nem áll fen arra nézve, hogy egy már létező, s az állam által főfelügyeleti jogánál fogva ez alapkezelésére alkalmasnak ítélt katholikus autonom testületnek kezelése alá bocsáttassék. Azonban az egészen természetes, hogy sem a tanulmányi alap autonom kezelése az állami ellenőrzés jogát, sem a kath. tanügyi autonomia az állami oktatási törvényeket nem érintheti. A feltótlenül független kath. tanügyi autonomia hazánkban oly utópia, mely — valameddig Isten bennünket a »szabad egyház — szabad államban« jeligéjű egyházpolitikától megóv, soha sem fog megvalósulni s a mely ellen a paritás szempontjából nekünk tiltakoznunk is kell. A két legfontosabb kérdés a főpapok kinevezése és az egyházi vagyonnak kérdése, a melyen eddig is hajótörést szenvedett s fog most is valószínűleg szenvedni az autonomiai mozgalom, ha csak a püspöki kar által képviselt egyház merev magatartásával fel nem hagy. Protestáns szempontból pusztán azért ellenezzük a főpapi kinevezés, vagyis legfőbb kegyúri jognak és a kath. egyházi vagyonnak az autonomia kezébe való áteresztését, mert ez, mint fentebb általánosságban már említettük, hazánk politikai nyugalmának és a polgárok közszabadságának a veszélyeztetésével járna, tehát a szabadság nagyobb károkat, mint hasznot nyerne belőle. Azonban itt nem a merő protestáns szempont előttünk a döntő, hanem a hazafias, az alkotmányos tekintet vezérli ítéletünket. A legfőbb kegyúri jogot mi felségjognak tartjuk, melyet a szentkoronától semmi szín alatt elidegeníttetni nem engedünk, ezért az autonómiának a praelatusok kinevezésénél semmi jogot nem vagyunk hajlandók concedálni mindaddig, míg amaz alap, melyen a felségjog létre jött, t. i. az egyházi nagyobb javadalmak fennállanak. A főpapi kinevezés össze van nőve a javadalom kérdésével s ha valaki a javadalmat adja, a kinevezésre igényt tarthat, mindaddig a míg adja. Hogy a javadalmak állami eredetűek, az kérdés tárgyát sem képezi, mint egyszerű történeti tény. Állami eredetök a haszonélvezet adományozása tekintetében döntő, de nem: hova fordításuk szempontjából, a mire nézve az alapító célzata az irányadó, mert kétségtelen, hogy ezen javadalmak bizonyos egyházi ós állami célokra közösen rendeltettek. Ennélfogva a publicum megrövidítése nélkül még abban az esetben sem szolgáltathatnának ki a kath. autonómiának, ha állam ellenes felhasználásuk a priori ki volna zárva. Az egész autonomikus mozgalom sarkkérdése a vagyon kérdése s ezzel kapcsolatban a főpapok kinevezése s legfőbbképen ezekért bu-