Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

karainknak azon elemeire céloztam, kik tanári képesítésük megszerzése után lépnek egyházunkba, s a kiket — tisztelet a kivételeknek — legnagyobb részben nem meggyőződés vezet mihozzánk. S azért a néhány sajnálatos kivételt képező lelkésztanárért, kik a vallás tanításról kollegám előtt kicsinylőleg nyilatkoztak, nem lehet elítélni a többséget, kiknek leginkább köszönhetjük, hogy középiskoláink egy némelyikében az egyházias szellem még ma is feltalálható. Bizony itt nagyobb szükség van theologiát végzett emberekre, mint a népiskolákban, s ez a munkakör, megfelel theologusaink képzettségének. Ne bántsa azért az én kollegám az »évről-évre szaporodó címzetes káplánokat®, mely cím alatt theologusainknak az a tiszteletreméltó kis serege rejtőzik, kik nem rettenve vissza a fáradságtól, nehézségektől, azon fáradnak, hogy a papin felül tanári oklevelet is szerezzenek maguknak inkább, mintsem tanítókáplánságokban töltenék el idejüket. Ennyit kívántam ez alkalommal felvilágosításul ez ón felső-baranyai tisztelt kollegámnak tudomására hozni, kit is nagyon kérek, hogy ne vegye rossz néven, hogy én az ő »nagy az efezusi Diánna ízű« fejtegetéseit némileg kivetkőztettem ideális palástjából, s rámutattam, hogy a tanítókáplánságban ő a káplánok »tisztességes existenciáját« védi csupán. És ebben bizony igaza van, hanem ezzel legközelebb a kápláni fizetések címén kívánok foglalkozni. Békesség velünk! Legifj. S&ász Béla. ISKOLAÜGY. A valláserkölcsi nevelésről. Felolvastatott a solti egyházmegyei tanító-egyesület ez évi közgyűlésén Dunapatajon. (Folytatás és vége.) A tanító-egyletek eszméje tehát nem új; de édes hazánkban nem is olyan régi, hogy áldásos munkáik mindenki előtt ismeretesek volnának s hogy az eddigieknél többet nem tehetnének. Véleményem szerint a tanító-egyletek a vallásos erkölcsi élet terjesztésére s így az általános közművelődésre is sokat tehetnek az által, ha közgyűléseiket nem egy-két helyhez kötve, hanem az egylet tagjainak lakóhelyein felváltva tartják, még pedig lehetőleg az évnek azon szakában, mikor nemcsak a műveltebb, de a külső mezei munka szünetelése folytán a kevésbbé művelt néposztály is részt vehet azokon, hogy tanácskozásaik lefolyásának tanúi lehessenek. Hadd lássák működésöket, hadd győződjenek meg a felől, hogy a tanítók nem az eszemiszomért, hanem a tanügyi kérdések tisztázása, megfejtése, a sikeresebb munkálkodás megkönnyítésére szolgáló módozatok s eljárások elsajátítása végett gyülekeznek össze, tanítva, oktatva egymást testvéri szeretettel, mint tevék azt hajdan Krisztus tanítványai. Hogy pedig gyűlésük tanulságos legyen s maradandó nyomokat hagyjon a hallgató közönség szivében : már külső megjelenésük tiszteletet gerjesztő s követésre méltó például szolgáljon. A gyűlést megelőzőleg az egylet tagjai a közisteni tiszteleten résztvegyenek. A tanácskozást, Isten segedelmét kérő buzgó ima nyissa meg s a kitűzött kérdések tárgyalása legyen komoly, tárgyilagos, minden személyeskedéstől ment. Minden szavunk tegyen bizonyságot arról, hogy Jézus tanítványai vagyunk, hogy a felsőbbség rendeleteinek az egyházi és polgári törvényeknek hódoló tisztelettel engedelmeskedünk; de másrészről, hol törvényadta jogokról van szó, ott szerényen bár, de fölemelt homlokkal, nem meghunyászkodva, de férfias bátorsággal tiltakozzunk a sérelmek ellen; s mint kötelességeinket ismerő s híven teljesítő munkásai a nemzeti nevelésnek, megérdemlett jutalmunkat, határozott, de nem kihívó hangon követeljük. Ilyen magunkviselete követendő például szolgálhat minden községben s jó emlékezetünk éveken át élni fog. A vallásos, erkölcsi élet előmozdítását munkálhatják a tanító-egyletek az által is, ha tagjai ének-kart alakítanak s a közgyűlések alkalmával nyilvános szereplésre vállalkoznak. A zenében jártas tagok, a világi elem bevonásával, dal- és zeneestélyt rendeznek, melynek tiszta jövedelméből egyrészt a gyűlés helyén működő jótékonyintézetek valamelyikének, a másik részt pedig saját gyámegyletük javára fordítanák. Ezen egyesületi ének-kar a gyász-szertartásoknál is szolgálatot tenne, nemcsak akkor, mikor egyik-másik egyleti tag családját látogatja meg az Úrnak öldöklő angyala, hanem a lelkipásztorok s egyes egyháztagokat ért gyászeseteknél is. Ezen keresztyéni, vallásos cselekmények által a fájdalmas szivek iránt nemcsak jóleső részvétet nyilvánítana az egylet, de önmaga iránt is tiszteletet gerjesztene, tekintélyét növelné s a halottak iránti kegyeletes érzést az élők szivében nagy mértékben megerősítené s mindezek által a lélek nemességét előmozdítaná. De az egyesületi ének-kar buzdító példa lenne az egyes gyülekezeteknek is, hogy kebelükben hasonlót alakítsanak, hogy az ének és dal művelése által saját leiküknek gyönyörűséget, környezetüknek örömet szerezve, mind magukat, mind másokat serkentsenek a jóra, szépre, nemesre. Mert ki tagadhatná, hogy egy jól szervezett és jól vezetett énekkar éneke többet ér mindenféle zenénél, hogy ez legkönnyebben megtalálja az utat a szívhez, hogy egy szép éneknek preciz előadása a legnemesebb érzelmeket kelti fel úgy az Isten imádására szentelt helyeken, mint az ellenséges táborral szemben. Erőt, bátorságot nyújt ez a szenvedőknek, mint hajdan a vértanúknak, kik a máglyák lángjai között zsoltárokat énekelve adták ki hiterős lelküket. De erős, félel-