Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

Gondolatmenetünk tehát, ha jól kifejeztük a következő. Az állam jövőbeli szerepót nem az egyházak utolsó gyökérszálaitól is elszakadt val lástalanós felekezetnélküli államban látjuk, hanem inkább az összes egyházak érdekeit pozitive magába ölelő eszményi organismusban. Ez a cél nincs föltótlen összefüggésben az autonomia gondolatával. Sőt a katholikus felekezettel szemben egyenesen kizárja azt. Mert oly autonomia, mely nem történetileg fejlett, melyet az államhatalom octroy-ja szab ki, csak egy holt forma lehet, melybe nem Önt vért az egyházi élet öntevékenysége. A »szabad egyház szabad államban« doctrinája nem olyan, mely gondolkozásunk, tapasztalataink mai világítása mellett sok ós jogos kritikát ne hozna ki. Mindenek fölött pedig nem ok nélkül tartunk attól, hogy a katholikus egyház hierarchikus szelleme meg fogja találni érvényesülése útját a legbőkezűebben kivont autonomia keretei közt és akkor mi lesz a helyzet? A felvilágosult katholicismus, mely ma az állam közvetlen szövetségében s az államegyház intellektuális momentumaiban találja támaszát, menthetetlen áldozatául fog esni a tömegek obscurantismusának, mely alig fogja várni, hogy ismét kinyújthassa kezét az állam szellemi dominiumára s felújítsa a középkor nagy harcait a világi hatalom birtokáért. Várnai Sándor. A keresztyén felebaráti szeretet. A Krisztus urunk dicsőséges szent nevéről elnevezett keresztyénség két egymással szorosan kapcsolatos talpkövön áll, melyeknek ha csak egyikét is elveti maga alól, isteni alapítóját megtagadva méltatlanná válik a keresztyén névnek viselésére. Ezen kettős talpkő : az Istennek szeretete ós a felebaráti szeretet. Maga a testben megjelent Idvezífcő a törvénytudó farizeusnak hozzá intézett ezen kérdésére, melyik a nagy parancsolat a törvényben? így felelt: »Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből ós teljes elmédből. Ez az első ós nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez : Szeressed felebarátodat, mint te magadatcc. (Máté ev. XXII: 37—40.). Ugyanezt hangsúlyozza a pogányok nagy apostola Pál is, a római gyülekezethez írt levelében így nyilatkozván: »a ki egymást szereti, a törvényt betöltötte. ... Es ha több más parancsolat vagyon, e beszédben foglaltatik be summa szerint, tudniillik : Szeressed felebarátodat, mint te magadat.® (Róm. XIII: 8—9.). Mellőzve már ezúttal az Isten szeretetét s az ezzel szorosan egybekapcsolt felebaráti vagy atyafiúi szeretetre szorítkozva, szóljunk ennek legszebb megnyilatkozásáról, t. i. a szegények és szűkölködők segélyezéséről s a könyörületes alamizsnálkoclásról, mely Mózes ótestamentumi thorájának s Mohamed zsidó-keresztyén vegyületű koránjának is egyik sarkalatos ós kötelező hittétele. A könyörületes jótékonyság példás erényének köztünk keresztyének, de főleg mi köztünk egymásra utalt s többnyire nehéz anyagi helyzetben élő magyar protestánsok közt tiszta szívből fakadónak, tehát őszintének ós igaznak kell lenni, ilyennek pedig csak úgy tekinthető a jótékonyság, ha egyedüli forrását valóban a felebaráti önzetlen szeretet képezi, mert különben a külsőleg legkegyesebbnek látszó alamizsnaosztogatás is nem egyéb farizeusi kópmutatásnál, melyről ugyancsak a nevezett apostol így szól: »Es ha minden marhámat a szegények tápláltatásokra költeném is ... ha szeretet nincsen bennem, semmit az nem használ nókem«. (I. Kor. XIII: 3.). Péter apostol is így int bennünket keresztyéneket, közönséges első levelében (I. 22.) »a képmutatás nélkül való atyafiúi szeretettel tiszta szívből egymást igen szeressétek.« János apostol nyíltan kijelenti, hogy atyafiúi szeretet gyakorlása nélkül az Isten szeretete nem létezhet, így szólván közönséges első levelében : »A kinek pedig vagyon e világi gazdagsága és látandja az ő atyjafiát valami nélkül szűkölködni ós bezárandja az ő szivét azelőtt, mi módon marad meg az Istennek szerelme abban ?« (III: 17.). Sokan vannak, kik ékes szavakkal, sőt írásokban és nyomtatványokban is hangoztatják ós hirdetik a szegények és szűkölködők segélyezését, a könyörületes jótékonyságot, de ők maguk a cselekvésben hátramaradnak, habár esetleg megvan is bennök a kószakarat, mely azonban önmagában meddő ós gyümölcsöt nem terem. Ezért írja ismét Pál apostol II. Kor. VIII: 11.: »De mostan a cselekedetet is végezzétek el ; hogy mikópen a kószakarat megvolt, azonképen meglegyen valósággal a cselekedet is abból, a mitek vagyoncc. János apostol szintén int bennünket ekképen : »Fiacskám ne szeressük egymást csak beszéddel ós nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal«. (I. János III : 18.). Gondoljuk meg, hogy a szegények, éhezők ós ruhátlanok nem elégíthetők ki puszta szóval, habár ez a templomi szószékekből hangoztassék is. A szegényeknek és szűkölködőknek tehát