Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-15 / 33. szám

gyakran nyílik alkalma bizonyságot tenni arról, hogy magasztos hivatásához híven, fáradhatlan munkása az Úr szőlőjének; hogy méltó tanítványa igyekezik lenni ama hü pásztornak, a ki életét adta az ő juhaiért. Ezen nemes törekvésüknek tér nyílik az évenkénti kör- és közgyűléseken; az élet vidám perceiben, mint az egymást érhető gyász napjaiban; mert mint egy cél után futóknak, az élet minden körülményei között testvéri szeretettel kell egymáshoz viseltetniük; nemcsak az öröm, de a bánat poharát is megosztaniok. Ily gondolatok vezérelték bizonyára azon derék elődeinket, kik a tanítókat egyesülésre buzdították, sőt az 1868. évi népoktatási törvény 147. §-a által kötelezték is. Filep Endre, (Vége köv.) tanító, egyesületi elnök. TÁRCA. A »Logosz« evangéliumáról. Néhány megjegyzés dr. Kecskemétiig Istvánnak e lap 29. s 30. számaiban megjelent »csevegésére«. I. Kedves barátom! Élvezettel olvastam »csevegésedet*, melyben az újabb tübingai iskolát, mesterével Baurral együtt ugyancsak »helybenhagyod*, sőt a jánosi kérdés philonistáit is kérlelhetlenül rendreutasítod. Hát én — ismered e gyengémet — szeretem a vitát s a hol csak alkalom és mód kínálkozik s a tárgy is arra méltó, de meg a meggyőződésem is úgy parancsolja, szivesen ellentmondok. Felidézem tehát most is a tagadás e »gonosz szellemét*, előre is bocsánatot kérve tőled s az igen tisztelt szerkesztő úrtól is, hogy az ezúttal a csevegésedben szerkesztőileg megmacskakörmözött, s úgy látszik, a »Protestáns* előtt nem legjobb hitelnek örvendő, úgynevezett »modern theologia* mezét viseli. Elvégre is egymás theologiai álláspontját lehet bírálat tárgyává tennünk; egymás hitét nem bántjuk. Maradjon ez utóbbi feladat azon magukat »igazhitüknek* nevező boldogoké, a kik a Krisztus egyedüli és kizárólagos birtokában, beleülnek az ő ítélő székébe, mint egykor a pbariseusok és írástudók a Mózes ítélőszékébe . . . Ekis reflexiót pedig megengedtem magamnak azért, mert látod, én ugyan megjártam. Ezelőtt öt évvel írtam egy tanulmányt »a János-evangélum világnézete* címen, a melyben ez evangélium philói kharakterét bizonyítgattam s íme egyik nyilván »igazhitű* kritikusom istentelenségemért a keresztyénségből egyenesen — kitagadott! És az én szegény árva lelkem most már amaz újszövetségi »tisztátalan* lélek módjára ugyan dideregve bolyonghatna a mélységek fölött és sivatagokon, ha ez csupán a »P. K.* igen tisztelt s kegyetlenül kegyes bírálójától függene ... De te ellenmondásomért nem fogsz úgy-e kitagadni ? S nem veszed úgy-e rossz néven, ha csevegéseddel kissé foglalkozni óhajtok; méltó erre a tárgy, a mely bizony még nincs véglegesen eldöntve, lévén a jánosi kérdés még mindig csak — probléma. igen szép és helyes, a mit Baurról s a tübingai újabb iskoláról mondasz, a mely »megtette kötelességét, mehet*. S ha fenntemlített munkámat szives figyelmedre méltattad, észrevehetted, hogy bizony az ő jánosi hypothesisét magam is a leghatározottabban elítélem. (8. sk. lap.). De csak nem gondolod, hogy ha Baurral s iskolájával így röviden végeztünk is, ezzel már a jánosi kérdésnek a philói eredetre vonatkozó részével is véglegesen leszámoltunk? Ellenkezőleg, a kritika még csak itt lép komoly örökébe. Elvetette Baur hegelismusát, a melvlyel ez Pétert, Pált, Jánost, erős anachronismussal valóságos hegeli bölcselőtypusokká tette s biztos tudatára jutott azon feladalnak, hogy a keresztyénséget se Spinozából, se Kantból, se Hegelből construálni, nem lehet, hanem az ő egyedüli positiv létalapjából a Jézusban történetté lett kijelentésből; s hogy az újszövetségi írókat s iratokat nem szabad idegen eszmekör becsempészésével magyaráznunk, hanem saját magukból, a saját individuális világnézetük alapján. A kritika, a mely elvben, tudjuk, vajmi sokat köszön Baurnak, manapság igyekszik igazán tárgyilagos, igazán pragmatikus lenni. Nem construálja többé a János-evangélium világnézetét hegeli alapon, de vizsgálat tárgyává teszi magát az iratot, magát az írót. egész írói individuálításában, összes korfeltételezettségében s itt felkutatott eredményeiből igyekszik megállapítani a valót. Ilyen a történeti kritika, manapság már a köztudatba átment azon megdönthetlen igazság, pl. hogy Pál apostol egyéniségét s iratait csupán a rabbinismus világnézete alapján értjük meg teljesen s az exegetikának épen az a legszebb s egyúttal leghálásabb feladata, hogy kimutassa, hol és miként jelentkezik Pálnál Saul régi rabbinismusa s mint alakul, mondhatnók szellemül át e világnézet, összes mozzanataival együtt, ama damaskusi megvilágosodás csodás fényénél . . . És vájjon a történeti kritika e megállapodása következtében Pál apostolsága törpült-e ? Vájjon az ő evangéliuma megerőtlenedett-e? Avagy nem nyert-e épen ellenkezőleg, épen e kritika megvilágítása következtében, Pál maga apostoli individualitásában s evangéliuma világosságában? Lám teljesen analóg az eset a János-evangéliummal is. És én határozottan állítom, hogy abban, ha a János-evangéliumi szerzőjének philonismusát bebizonyítják, épen oly kevéssé bitók veszedelmet, mintha ennek az ellenkezője történik meg. Avagy baj-e az, hogy például Lukács paulinista ? Ellenkezőleg, álláspontjának tisztázásával megegyengetjük az útat iratának helyes megértéséhez. Mert örök igaz marad a Kuenen által hangoztatott hermeneutikai elv: »Intelligere scriptorem is dicendus est, qui idem, quodille dum scribebat, cogitavit, legens cogitat*. Hiszen, ha mindnyájan mindig ugyanazt gondolnók olvasás közben, a mit a szerző írás közben gondolt! Ekkor ugyan nem volnának theologiai pártok ! De épen ez a nehéz feladat! És épen e feladat lehető megközelítése érdekében lehetőleg tisztáznunk kell az írók világnézetét, a mely gondolataiknak színt és tartalmat adott. Ezért tartom én a jánosi kérdésnek főleg e részét feltétlenül tiszlázaudónak, mert meg vagyok győződve, hogy mindaddig, míg szerzőnk világnézetéről s ennek forrásairól kellőleg tájékozva nem leszünk, exegesisünk csak homályban való tapogatódzás marad. Ezért kell »csevegéseddel* is foglalkoznom. Szerinted szerzőnk philonismusa képtelenség. Szerintem valóságos bizonyosság. Próbáljuk meg a kérdést lehetőleg tisztázni. Mindenelőtt hangsúlyozom, hogy a philonismus kérdése a hitelesség kérdését eggátalán nem érinti. Fogadjuk el minden kritika nélkül alapul a traditiót, hogy evangéliumunk szerzője az Űr kedves tanítványa, János s hogy ez irat csakugyan 70—80 körül keletkezett. De hát János maga nem „ ismerkedhetett meg Philon bölcseletével ? Hiszen evangéliumának szerzési ideje s Philon fénykorszaka között körülbelül egy fél évszáz intervalluma terül el, a mely idő alatt ennek bölcselete elterjedhetett s el is terjedt Palesztinában, Kisázsiában egyaránt. Legalább Josephus Flavius tanúsága ezt kétségtelenül bizonyítja.