Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-08-08 / 32. szám
Tapasztalásból mondhatom, hogy a gyülekezet szereti és erősíttetik általa. Inkább kifogás alá esik a II. kötet irálya. Van benne valami idegenszerű. Még pedig nemcsak az átdolgozott beszédekben, hanem az eredetiekben is. E kötet tartalmában is megérzik néhol Hoffacker, Bonnefon és Schoffnak a hatása az eredetiség rovására. Pl. a XVI., XVII. és XVIII. beszédekben. Ez a kifogás azonban egészen elesik a III. kötetnél, mely minden tekintetben jobb a másodiknál. Néhai való jó Csikay Imre bátyánk, kinek szerénysége bizony nem épen sejteté, hogy egyike vala legszélesebb látkörű theologusainknak, kinek ítétete mindig számottevő volt, mikor már súlyos nyelvbaja miatt maga nem fungálhatott, gyakran mondogatta: nem tudnak már a mai papok halotti prédikációkat írni. S ha tehette, le is beszélte a híveket ennek tartásáról, nem kis örömére a káplán öcsém uraméknak. (Mi tagadás benne, én is ott voltam az örülök közt.) Kecskeméti kötete igen megcáfolta volna az öreg urat, mely cáfolatnak ő örvendett volna legjobban. Igazi mintabeszédek ezek a III. kötet beszédei. Harminc darab halotti beszéd, s nincs közöttük kivetni való egy se. Szerkezet, tartalom, irály, hang, mind-mind kifogástalan szépek. Sohase olvastam jobb dolgokat e nemben. Nem okoskodik, nem ríkat, hanem beszél az ige erejével, melyben egyedül van vigasztalás. Textusai változatossága mutatja, mennyire tudja a bibliát. Nem nyúl semmi szokásos frázishoz, nemes, világos, meggyőző marad mindvégig. Látszik, hogy magán tapasztalta az írás áldásárasztó erejét. A tapasztalt kegyelemben való rendületlen hite az a sziklatalaj, melyre fel tud emelni minden hallgatót. Ha a practika theologia tanára volnék, ezeket állítanám mintabeszédekül növendékeim elé. Mindkét kötetnek közös jó tulajdona, mely őket a köznapiság színvonalán jóval túl emeli, az írásszerűség. Kecskeméti tanult és jó exegeta, a ki logikai formák kedveért soha fel nem áldozza a bibliai gondolatot. S ebben áll nagysága. Mert nem a gondolatalakzatok, hanem egyedül az ige idvezít. Abban van a léleknek ereje. S ha valaki építeni akar, csakis az által építhet. Az ilyen beszédre mondta egy egyszerű hivő lélek: »Milyen különös, hogy én már oly sok szép tanítást hallottam, de mikor most haza megyek, mind megtalálom a bibliában, a mit prédikálnak*. Kell-e ennél nagyobb dicséret, igazabb kritérium? A minő egyszerű a biblia gondolatmenete, olyan egyszerű a Kecskeméti beszédjeié is. Átlátszó, tiszta, úgy hogy egyszeri hallásra, egyszeri olvasásra tudja az ember. Nem is mondhatna mást, mint a mit mond, úgy érzi az ember, s ez a szónoklás művészete. Bárcsak ez az irány terjedne az egyházi beszédirodalom terén, akkor talán nem aludnának híveink anynyit >intra et extra muros«. Budapest. Gergely Antal, ev. református lelkész. KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. Az »Ev. sociális kongresszus* Németországban nem ugyan szorosabb értelemben vett egyházi jellegű, de mégis az egyházi érdekekkel a legszorosabban összefüggő egyesület, a melynek június 9 — 11. napján Lipcsében tartott értekezletéről e Lapokban már megemlékeztünk. Annak egyik főembere Naumann lelkész, ki a minap is arra a túlzásra ragadtatta magát, »hogy a socialistikus mozgalomnak a keresztyénség ellen emelt ama vádja, a mely szerint annak személyes tulajdon-fogalma helytelen, sőt bizonyos tekintetben veszélyes, jogosultnak mondható*. Ellenkezőleg a keresztyénség a személyes tulajdonnak legjobb ethikai méltatása és megszentelő ereje, mely a keresztyén személyiség fogalmából egészen természetszerűleg következik. Különösen Wendt jenai tanár volt az, a ki a személyes tulajdon fogalmát a lipcsei értekezleten a keresztyénség szempontjából alaposan megvilágította. A keresztyénség sem nem socialistikus, sem nem kommunistikus, hanem igenis sociális ethikai erő és hatalom, mely a ker. egyéniség fogalmának kiépítésével magának a társadalomnak gyökeres reformálását célozza az egész vonalon. A >sociális« és ^evangéliuminak* ethikai összekötő kapcsa az érzület s az indok a cselekedeteknél. Kár, hogy a lipcsei értekezlet előadásai szem elől tévesztették e szempontokat. A theol. előadás ugyan evang. körben mozgott, de nem érintette a praktikus sociális érdekeket, s viszont a praktikus sociális előadások nemzetgazdászati mederben mozogtak ugyan, de nélkülözték a sajátos evangéliumi jelleget. Korunk sociális kérdése csak vallásos-erkölcsi úton, a szegények és gazdagok világnézetének és életmódjának gyökeres megváltoztatása útján reformálható, a mi csakis az evang. keresztyénség alapján lehetséges. TJhlhorn apát »Katholicismus und Protestantismus gegenüber der socialen Frage* című müvében alaposan bebizonyította, hogy a két felekezet vallásos-erkölcsi világnézete teljesen ellentétes állásponton van a szabad személyiség, a család, a népnevelés, a szellemi és anyagi javak és feladatok, az alamizsna s a szeretetmunkásság felfogása tekintetében. A római egyházat nem az emberszeretet ethikai motívuma, hanem a maga világuralmi törekvéseinek erősítése vezeti a sociális kérdés megoldásában, mely szempontot figyelembe kellene vennie a ker. sociális értekezleteknek. A sociális kérdés csakis szellemi, erkölcsi eszközökkel oldható meg, a miért a kényszerrendszabályoknak alkalmazása akár a socialistikus elméletek megítélése, akár pedig a socialistikus gyakorlatok megszorítása tekintetében keservesen bosszulja meg magát. A gyülekezési jog szabályozását a minap a porosz törvényhozás vette kezébe, a melynek a sociáldemokratia ellen irányuló novellája sok port vert föl az illetékes körökben. Beyschlag, a mi Perczelünkkel egyezőleg, úgy találja, hogy a kiskorúak kizárásánál meg kell állanunk a gyülekezési jog szabályozásában. Az egyesületi és gvü-