Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

emeltetnék fel. A betetőzés feladata — a vallásos erkölcsi érzület megszilárdítása — az ismétlő iskolának jutna. IV. A d) pont alatt említett cél első sorban negatív kötelességeket szab a tantervkészítő elé. Szigorúan óvakodnia kell a tananyagok mennyiségét és terjedelmét illetőleg olyan követelményektől, melyeknek következménye a fejlődő gyermekek szellemi vagy physicai túlterhelése lehetne. A positiv kötelesség pedig ide vonatkozólag az, hogy a tanterv a szabadban való játék s torna gyakorlására is megfelelő súlyt fektessen. Az itt körvonalozott elveken óhajtanám én felépíteni az uj tantervet S miután véleményem szerint ezen előkészítő értekezletnek elég csak az alapelveket megvitatni — a részletes kidolgozás úgyis azokhoz- fog alkalmazkodni — itt meg is állok. Még csak annyit említek fel — mivel ez ma napirenden van — hogy azok táborához tartozom, a kik más tantervet kivánnak az osztott, másat az osztatlan iskolák részére. Csakhogy az osztatlan iskolákról tananyag túlságos mérvű redukálásánál fontosabbnak tartom az osztályok concentrálását. így három csoportot lehetne alkotni a 6 osztályból (I—II.; III —IV.; V—VI.) s mindazon tananyagok, melyeknek természete s célja ezt megengedi, az egyes csoportok részére két évi tanfolyamra rendeztetnének el, a mint azt az alsó-szaboles-hajdu-vidéki ref. egyházmegyei tanító-egyesület a jelenlegi tanterv keretében is már megkisérlette s az egyházmegye osztatlan iskolái — úgy tudom sikerrel — a gyakorlatban is kipróbálták. Ezek után előterjesztésemet a t. értekezlet ítélete alá bocsátom. Simon Károly. TÁRCA, A nő a családban és a társadalomban.* Több mint 2300 esztendeje immár annak, hogy Aristophanes, a híres görög vígjátékíró >A nők emancipációja ellen* című vígjátékban elmésen gúnyolódva Plátó eszményi köztársaságának badarságai felett, élesen megtámadta ama felfogást, mely az államban a nőnek — békében és háborúban egyaránt — ugyanazon szerepet adja, mint a férfiúnak. Visszapillantva a messze múltra, lehetetlen ezen dolgokra vonatkozólag is el nem nem mondanunk : »Bizony nincsen semmi új a nap alatt U Valóban, ha Aristophanes felkelhetne hosszas álmából, álmélkodva kellene tapasztalnia, hogy még a Kr. u. XIX. század végén is kelletén túl bő anyag áll a sareasmus pennájának rendelkezésére. Mindenki tudja, hogy mire célozok. A női mozgalom nyíltan lép fel; törekszenek több jog, javított helyzet s na-* »De opvoedende kracht der vrouw Huisgezin en Maatschappij* door T. S. van der Leij Wz. gyobb befolyás után a társadalom életének intézésére; panaszkodnak félreismertetésről, elnyomatásról; hévvel szónokolnak lábbal taposott jogokról s jajveszékelnek elviselhetetlen rabszolgaság miatt. A különböző szabad nőgvűlések- és összejövetelekben végnélküli szóáradattal vitatják megl ügyüket s nem kismérvű enthuziazmussal bár nem mindenkor a szentlélekkel való eltöltséghez illő szép módon tesznek bizonyságot s zengnek dicshymnuszokat ügyességről, képességről, erőről és jogról. A gúny mindenkor veszedelmes fegyver s mikor a görög költő kikacagja Plátó üdvállamát, egyszersmind ő maga is túlzásba esik. Mindazáltal a dolog lényegét illetőleg vele teljesen egy értelemben vagyok s készséggel jelentem, ki hogy távolról sem rokonszenvezem ama törekvéssel, mely azok legszélsőbb baloldalának volna nevezhető, kik korunkban a nő jogai érdekében harcolnak. Azt a kérdést, hogy a nő jogi helyzete mily mértékben kiván sürgős javítást, egyelőre érintetlenül hagyom, de igyekszem majdan világosan kimutatni, hogy a félreismertetés s az elhanyagoltatás feletti panaszban mily sok igaz van. Véleményem szerint mindenkinek szent kötelessége a nők törekvését nemcsak egyedül érdeklődéssel kisérni, hanem egyszersmind mindaddig, míg az valóban üdvöset céloz, tehetsége szerint támogatni is. Hanem a hol a nő az állam jóllétét illető összes ténykedésekben a férfiúéhoz hasonló részt követel, ott óva emelem fel szavamat és ezt mondom : »Ne lépjük túl a határt*! Ezt a törekvést, legyen bár az egyelőre kis terjedelmű is, én határozottan veszedelmesnek tartom. Az az erő, mely nem helyesen alkalmaztatik; gátlólag hat és eredménytelenül vész el. A mi oly sok tekintetben beteg társadalmunk legnemesebb életerőinek megfogyatkozása az oka annak, hogy mi ezt a veszteséget is összedugott kézzel szemléljük. Azért hát még egyszer: »Ne lépjük túl határt*! Rajta leszek, hogy ezen állításomat meg is védelmezzem. A védekezésre elkerülhetlenül szükség lesz, mert állításom ellenében sok mindenféle kérdést lehet felvetni. Például kérdezhetné valaki, hogy hát a nőnek nincs érdeke, mi megfontolást, nincs joga, mi megvédelmezést kiván; hát neki tapasztalatból azon tanúságot kell merítenie, hogy ügye ugyancsak jó helyen van a férfikezekbén; hát a nőnek nem szabad részt venni azon munkában, mely az emberi társadalom építésében fáradozik és hát neki így absulute semmi befolyást, sem lehet gyakorolnia a dolgok folyására? stb. Az ilyen és efféle kérdésekkel szemben nem szabad füleinket bedugnunk. Nem szabad a dolgot úgy tüntetnünk fel, mint a mely nem érdemel komolyabb utángondolást. Nos, én a feleletet is megadom a következőképen: »Kétségenkívül, csakhogy ennek a jognak már birtokában vannak a nők, ezt a türelmetlenül sürgetett befolyást igen szépen gyakorolhatják. A közfeladatnak az a része, melyet a társadalom a maga tagjaira kiszab, t. i. hogy legjobb erőik s tudásuk szerint buzogjanak úgy szellemi, mint anyagi téren az ő (társadalom) jóllétéért, ez mint szent kötelesség jutott osztályrészül a nőknek. Csakhogy nem a kathedrákon és szószékeken