Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-25 / 30. szám

sítettséggel nem is bírnak, de két évi határidőn belől annak megszerzésére magukat kötelezik, s mint rendes tanárok véglegesítetni, a rendes tanárokat megillető java­dalmazásban részesíttetni, úgyszintén az országos tanári nyugdíjintézet kötelékébe felvétetni csak akkor fognak, ha ezen két évi határidőn belől a habilitációt megszerezték. Szolgálati idejök tanári működésűk tényleges megkezdé­sétől, korpótlékhoz való jogosultságuk pedig az egyetemi magántanári képesítés megszerzésének időpontjából szá­míttatik. A megüresedett tanszéket a kecskeméti ev ref. egyháztanács választás útján tölti be. A megválasztott tanár köteles lesz tanszékét f. évi szeptember hó 1-én elfoglalni, s ez időtől kezdve összes javadalmainak élvezetébe lép. Pályázni kivánok eddigi tanulmányaikat, minősíté­süket, vallásukat, esetleges hivatali alkalmaztatásukat és rövid életrajzi adataikat feltüntető pályázati kérvényüket, és pedig ha közszolgálatban állanak, közvetlen felettes hatóságuk útján, f. évi augusztus hó 10-ig alulírotthoz, mint a jogakadémiai igazgató-tanács elnökéhez nyújtsák be. Kecskeméten, 1897. július hó 11-én. Dr. Szeless József, a jogakadémiai igazgató-tanács 2—2 elnöke. Pályázat tanári állásra. Az államilag segélyezett csurgói ev. ref. főgimná­ziumban megürült egyik tanári állásra ezennel pályázat hirdettetik. Pályázhatnak a latin és magyar nyelv és irodalom, esetleg a latin nyelv és történelem tanítására képesített, illetve e szakokra készült egyének, ha még oklevéllel nem bírnak is, mely esetben azonban, míg oklevelet nem sze­reznek, csak mint helyettesek fognak alkalmaztatni. A megválasztandó, ha már is mint rendes tanár működik, azonnal, különben, ha oklevéllel bír is, csak az első, illetve próbaév leteltével, feltéve, hogy az alatt kellő sikert mutat föl s annak folytán az intézetet fen­tartó testület részéről elismerésben részesül, fog állandó­síttatni, mely időtől fogva az orsz. tanári nyugdíjintézet­nek is jogos és köteles tagja lesz. Heti óraszámát a megválasztandónak, ki állását az új tanév megnyíltával s lehetőleg székfoglalótartással, mi azonban későbbre is halasztható, tartozik elfoglalni, köz­oktatási szervezetünk szabja meg. Javadalma lesz, ha okleveles tanár választatik meg: évi 1100 frt törzsfizetés, 200 frt lakbér s a másutt töltött rendes tanári éveknek is beszámításával járó, de csak 200 forintig emelkedő 50—50 frtnyi ötödédes pótlék-kilá­tással az állammali szerződés által, mely most áll revízió alatt s 1200, 1300, 1400, 1500 és 1600 frtos fizetési foko­zatokat s öt ízbeli 100 frtos ötödéves pótlékot állapít meg, nyújtandó javulásra. Helyettes javadalma: évi 800 frt. Pályázni kívánók születésidejüket, nőtlen vagy nős állapotukat, egészséges voltukat, a véderőhözi viszonyukat, tanulmányaikat, illetve képesítettségüket s ha már is szol­gálatban vannak szolgálati minősítettségüket tanúsító ok­mányaikkal felszerelten jövő augusztus hó 15-ig nyújtsák be kérvényüket alulírotthoz. Csurgó, (Somogy m.) 1897. július 10. Verbay István, 2—3 ev. ref. leik., a gimn. ig.-t. elnöke. Pályázat. A békési ev. reform. VI osztályú gimnáziumban a 1. magyar-latin 2. német-magyar tanszékre pályázat hirdettetik azon megjegyzés mellett, hogy szükség esetén mindkét tanszék­nél figyelembe vétetnek azok kérvényei is, kik a magyar, illetve német nyelv, mint főtárgyak mellett más tárgyra vannak képesítve. A tanszék javadalma: 1200 forint és az ideiglenes államsegélyből 300 frt pótlék. A főgimnáziummá leendő kiegészítés folyamatban levén, ha az állammal a szerződés megköttetik, a díjazás a szerződésnek megfelelőleg fog megállapíttatni. Ha okleveles tanár nem jelentkeznék, helyettes tanár fog alkalmaztatni, kinek fizetése, ha csupán alapvizsgája van, 1000 frt, ha szakvizsgája is van, 1200 frt lesz. Első sorban ev. reform, vallású, másodsorban ág,. hitv. pályázok kérvényei vétetnek figyelembe. A megválasztott rendes tanár egy próbaévi szolgálat után állandósíttatik s ekkor az országos tanári nyugdíj­intézetnek tagja lesz. Köteles a megválasztott tanár szaktárgyán kívül más tárgyat is tanítani heti 23 óraszámig. A pályázók életkorukat, végzett tanulmányaikat, egészségi állapotukat, hadkötelezettségüket igazoló okmá­nyokkal felszerelt kérvényeiket f. évi auyusztus hó 7-ig alulírotthoz küldjék be. Békés, 1897. július 10-én. Szegedi Károly, 2—2 lelkész, az igazg. tanács elnöke. Pályázat tanári állásokra. A kecskeméti ev. református főgimnáziumban az 1897/98. iskolai évre pályázat nyittatik a következő tanári állásokra: 1. egy ó-classica-philologiai tanszékre, 2. egy latin-német, esetleg latin-magyar nyelvi tanszékre, 3. egy mennyiségtan-természettani tanszékre, 4. egy természetrajz-földrajzi tanszékre. Az 1., 2. és 3. szám alatt jelzett tanszékek rendes tanárokkal s csak ilyenekül megválasztatásra jogosult pályá-

Next

/
Thumbnails
Contents