Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-25 / 30. szám

gazdag papok neveit nem találom a névsorban. Ila a só megízetlenül, mivel sózzák meg?! E jelenségeket látva, ne mondja többé senki, hogy a papok anyagi szükség miatt nem pártolják az irodalmat. Ez kopasz mentség; a csekély jövedelmű papok bizony sokszor megszégyenítenék a dús parokhusokat, ha évi budgetjökben »az irodalmi kiadáscc tételt összemérnék. Ez az igazság, ennek a jele mutatkozik az Irodalmi Társaság tagjainak névsorából. Még szomorúbb a kép, ha a világi elemet keresem, kutatom. Tiszántúli egyházkerületünkből, a hova tartozom, csupán csak két egyházmegyei gondnok neve van a névsorban, nem látom ott sem a békésbánáti, sem a beregi, sem az alsószabolcsi-hajdúvidéki, sem a bihari, sem a felsőszabolcsi, sem a heves-nagykúnsági, sem a máramaros-ugocsai, sem a nagykárolyi, sem a szatmári egyházmegyék gondnokait. De ez az eset bizonyosan a többi négy egyházkerületben is. Tanácsbiró alig van össze-vissza 10—12. Hova tűntek a régi idők, mikor gazdagjaink, a mostani gentryosztály ősei, nyomdákat állítottak, írókat segélyeztek s fejedelmi bőkezűséggel ápolták az irodalmat! Miben mutogatja vájjon a mai világi elem — tisztelet a kivételeknek! — annyira arrogált egyháziasságát . . . Nem látom, nem tudom. Még egyházmegyéinkre mint testületekre vetek egy pillantást. Széles Magyarországon 8, mondd nyolc egyházmegyének nem kell az irodalmi társulat; megérdemlik, hogy név szerint felemlítsük. Ezek: Dunántúlról a barsi, belső-somogyi, őrségi, Tiszántúlról a békésbánáti, Erdélyből a gyulafehérvári, nagyenyedi, nagysajói és nagyszebeni. Esperesek! ti érdekelt vezetők! buzduljatok fel, 3 vagy 6 forintocskát csak megbírna a ti egyházmegyétek közpénztára is évenként protestáns irodalmunk javára. Végül egy kis vigasztalást is lássunk. Öröm mel üdvözöljük tagjaink sorában nagy és jeles világi férfiainkat, lelkes nőinket. Itt olvassuk a pártfogó tagok közt br. Prónay Dezsőt, Tisza Kálmánt, gr. Tisza Lajost, br, Yay Bélát; az alapító tagok közt gr. Dégenfeld József, Duka Tivadar, György Endre, Hegedűs Sándor, br. Kaas Ivor, gr. Károlyi Tiborné, gr. Kuen Héderváry Károlyné horvát bán né, özv. Hegyi Mihályné, Móricz Pál, Mocsáry Lajos, br. Radvánszky Béla, Szilágyi Dezső, Szilassy Aladár, gr. Tisza István, Újfalussy Béla, Zsilinszky Mihály neveit; a rendes tagok közt Darányi Ignác minisztert, Lévay Józsefet, a költőt. Legyen ez derengő sugára egy jobb jövő hajnalának! íme! bemutattam Irodalmi Társaságunkat annak tagjaiban. Nem az én hibám, hogy e kép nem vigasztaló; mit tehet arról a tükör, ha a torzarc helyett, mely belenéz, nem adhat vissza Yénus-főt? Mi a teendőnk? Azt az indítványt tette Irodalmi Társaságunknak buzgó és tevékeny titkára a pápai közgyűlésen, hogy »tegyen szent fogadást e társaság minden egyes tagja, hogy egy óv leforgása alatt legalább egy új tagot szerezem Feltüntettem a mezőt, a hol lelkeket kell megnyernünk s bizony . . . »az aratni való gabona sok!« . . . Vajha szavaimat mindazok megszívlelnék, a kiket érdekel! Lic. Rács Kálmán, balsai ev. ref. lelkész. A kepemegváltás. Az erdélyi ev. ref. egyházkerületnek egyik ))speciálítása« ez is, de olyan, a melyért nem tekinthetnek haraggal a kírályhágóntúli testvérek az erdélyiekre. A »kepe(c Erdélyben az, a mi Baranya környékén a ))lukma«, máshelyen a ))decima«, szóval az egyháztagok által a lelkésznek és tanítónak díjlevél szerint teljesített szolgáltatásai pénzben, terményben ós szolgálmányokban. Nem »egyházi adó« tehát, szorosabb értelemben, hanem papbér ós mesterber, vagyis az egyházi adó egyik alkatrésze, melybe nincs beleértve az egyház egyéb szükségletei fedezésére szükségelt összeg, a mi külön állíttatik elő. Egyházi gazdálkodásunk miserabilis voltát alig mutatja valami anynyira, mint ez az ú. n. kepe, mely határozott rendeltetéssel bírván, a kepe teher hordásának összes ódiuma is egyetlen irányban, t. i. a pap ós mester személyével szemben nyilvánul. Egy másik, igen gyakran előforduló kellemetlenség is keletkezik az efféle adózásból, t. i. hogy a leggyakrabban magára a lelkészre ós tanítóra háramlik a javadalmuk ezen része legnehezebben beszedhető hányadának a behajtása felől való gondoskodás. Az így nyert javadalom aztán a keserű kenyér. A mult századokban, sőt a jelenben is, a falusi egyházak lelkészei így nyerték s részben nyerik ma is, Magyar- ós Erdélyországokban a fizetésüket. A javadalmazásra ós a javadalmat szolgáltatókra egyaránt szégyenletes ós kellemetlen ezen fizetési módszer, a melyet a városi lelkészek kevésbbé ismertek, főleg e század második felében kezdett átalakulni. Azonban a változások szálai a századok első felére is vissza vezethetők. A változtatást két képen vitték keresztül, t. i. vagy megváltották az ú. n. kepét, vagy pedig egyetemes egyházi ós iskolai adóba olvasztották