Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

3. szám. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 41 fieret, primo quoque tempore desiderium sui civitati ingratae facerent« (12. lapon). Vagy: »Ea certe fűit vis calamitatis, ut in experimentum illatam putem divinitus, scire volentibus iminortalibus diis nuin Romana virtus impérium orbis mereretur* (u. o.). Ezen rövid idézetek is mutatják, hogy a hol az Etischer József Latin Olvasókönyve a III—IV. oszt. számára be van véve, ott kár kicserélni azt a Pirchala-féle ugyanezen osztályok számára készített Olvasókönyvvel, ba mindjárt Pircbalának Nyelvtanát és a két alsó oszt. számára írt Olvasókönyvét elfogadjuk is, jóllehet ezen utóbbi sincs minden kifogás nélkül, főleg a 11-dik osztály anyagánál egy-egy nehezebb szerkezetű darab s illetőleg a miatt, hogy túlnyomó benne a görög-latin őstörténeti és mythologiai olvasmány. Holott közelebb állnának a gyermekhez Aesopus. Pbaedrus, Pesti Gábor és Fáy András meséi és példázatai. Mindenek fölött — Hunfalvy Pállal tartva —épen kezdőknek legalkalmasabb olvasmány volna a Bibliának ó-szövetségi részéből kivonatolt történeti részlet mind a mai nap oly igen szükséges valláserkölcsi, mind paedagogiai, mind a gyermeki értelemnek oly igen megfelelő nyel vezeti szempontból. »A Vulgatából, különösen az ó-testamentumból kiszedett alkalmas olvasmány a latinság megtanítására bizonyosan jobb, mint a krónikás előadás* — mondja a már nevezett Hunfalvy P. Nyelvtudomány és Nyelvtanítás c. műve 154-ik lapján. S ha már a Pirchala-féle, leginkább elterjedt s így valószínűleg relatíve a legjobb latin nyelvtani és olvasókönyvekről a fentebbiekben űgv nyilatkoztunk : akkor mit mondjunk a csak jobb, vagy jó. vagy kevésbbé jó többi latin kézi könyvekről ? Általában véve, a hány latin grammatikánk van, mindenik megegyezik abban;

hogy a szabályok s a tárgyalások rendjei nincsenek a gyermek felfogásához alkalmazva. Némelyiket a mindent felölelő nehézkesség, másikat a magyartalanság, másikat mind a kettő jellemzi. A hol az egyik komplikál, ott a másik nagyon is széttagol. Egyil nél a szótár hiányos, a másiknál már agyakorlatokhoz megkívántató szómennyiség igen sok. Egyik a névszóknak csak töveit, másik csak genitivusait, másik meg egyszerre mind a kettőt, ismét másik hol az egyiket, hol a másikat vegyesen használja. Ha az egyik az igealakoknál a supinumot veszi tőül, a másiknak e helyett vagy a participium hímneme vagy a semlegese kell. Egyik azt mondja : két nem van, mert a többi nem nélküli szó; a másiknál a harmadik nem részint semleges, részint köznem, sőt ez ut'bbi ismét máshol a ^közös nem« (generis communis) helyét pótolja. S ha még röviden ide veszszük az eltérő időmennyiségi jelzéseket, accentu'-okat, a casusok, tempusok és modusok fölcserélését, a birtokviszony és copula bajoskodásait, a toll- és sajtóhibákat. előttünk áll a nyelvtani *tohuvabohu«, vagy, ha ügy tetszik, a «bábeli zürzavar« . . . Ezen állapotból a kivezető utat csakis a teremtés alapgondolatavai találjuk meg. Igen: * Legyen világossúg!« A világosság mellett a felvilágosítás egyszerű útját kövessék. p. o. a használatból ugyan kiment, régi, de ma is kitűnő Bocsor István (pápai), Mihályi Károly (n -enyedi) és a Brassai Sámuel-féle nyelvtanok szemben a mai németrendszerű. tudós nyelvkönyvekkel. Azok, habár nélkülözték is a paedagogia-ellenes grammatikai rendszert és terminológiát, de legalább nem érdemelték ki ama kárhoztató íteletet, mely Ível a 70-es és 80-as években leginkább elterjedve volt s egyébként nagyon kitűnő Bartal—Malmosy-féle latin nyelvtanokat Hunfalvy Pál jellemezte ezen lesújtó szóval: >gallimathiás« (id. in. 171. 1.) .Azok, habár elemi grammatikáikban a philologiai alapon való tárgyalásnak még annyira sem adtak helyet, mint a hogy a Békési-üéie nyelvtanokban a casusok s illetőleg a declinatiók és coniugatiók történeteinél láthatjuk, azért a ma is élő tudósainkban és linguistáinkban »nagy emberekeU neveltek föl. Mert nálok a technikus terminusokban és azok rendjében a consei vutiv elv érvényesült minden lépten-nyomon, s habár az alak- és mondattani kategóriákat külön tárgyaltak is, de azért az alaktan a magyar mondatból indult ki — pedig (venia sit exemplo!) a Simonvi Zsigmondok akkor talán még nem is éltek. És ha amaz »avult« nyelvtanok a feledékenység álmát aluszszák is, és még mindig nem akadtak egy-egy hálás tanítványra, a kik az új ruhába öltözést megjutalmazó feladatnak tekintették volna: azért rájok nézve is eljöhet egy, mindent megelevenítő jobb korszak, a mikor »a holtak felnyitják az élők szemeit«. Lám. Comenius Amosnak is Didactica Magna-ja csak most. 270 esztendő múlva támadt fal magyar köntösben Dezső Lajos sárospataki tanár gondos keze által! 6. De ideje, hogy átmenjünk más tárgyra, még pedig a latinnal összfeüggő görögre. Ennél azonban már kevesebbet beszélhetünk, mert a görög nyelvtanok és olvasókönyvek általában a latin nyelviek képére és hasonlatosságára készültek. Nem szólva azon *laicus« vádhoz, hogy a kézen forgó görög könyvek nem a legutolsó okot szolgáltatták annak idején a görögpótló tanfolyamok létesítésére, minden elfogulatlan szemlélőnek annyit múlhatatlanul el kell ismernie, hogy a mai görög nyelvtani és olvasókönyvek inkább a nyelvtudomány, mint a praxis szolgálatába szegődtek és sem módszerükkel, sem nyelvezetükkel nem igen folynak be arra, hogy a növendékek három előző nyelv tanítása után legalább est a tárgyat megkedveljék. Vegyük csak a kezünkbe egyik legjobban elterjedt és a Pirchala-féle latin könyvekkel együtt még a protestáns gimnáziumokba is eljutott dr. Maywald József-féle Görög Nyelvtant, III. kiad. Budapest, lb95. »Ab uno disce omnes* ! Ez a könyv címlapja szerint »rövid, áttekinthető előadásban« igéri ugyan az anyagot, de belől 13, sűrűen nyomtatott nagy íven 204 oldalra terjed el. És megenged az általam is ismert tudós szerző, ha bátor leszek kijelenteni, hogy a máskülönben becses tananyag megfelel az egyetemre, a tanárképzőbe; de a mai 14—15 éves tanulóknak még gyenge vállain igen nehéz teher az. Igaz, hogy a birálatok minden kiadásnál kedvezően szóltak, a mi az elterjedést előmozdította. De kik bírálták? Azok a SÍYF/ctanárok. a kik magúidtól indulva ki maguknak könvnyűnek, célravezetőnek tartották és nem igen gondoltak arra, hogy annak a kiskörű 5—6-ik osztályú tanulónak a görög mellett még hét rendes és két-három melléktantárgval kell tanulnia ! Következőleg számolni kellett volna ama körülménynyel, hogy a nevezett görög nyelvtanban felhalmozott bok anyag és túlságos részletezés nem okoz-e nekik szellemi csömört, és a nehézkes módszer, vagy a tudomány színvonalán álló előadás, nem járul-e hozzá az >emészthetetlenséghez ?« Továbbá azt is bátor vagyok kérdésbe tenni, hogy — pláne holt nyelvnél — megfelel-e a paedagogia és methodika követelményeinek az az ingadozás, melyen a kezünk alatti tankönyv egy-egy kiadásnál keresztülment? Ugyanis az első kiadásnál a t. szerző bizonyos tekintetben még a conservativ elvet uralta, a mennyiben a terminológia és az anyagbeosztás jóformán megfelelt a latin nyelvtanok szokásos chablonainak s így a két nyelv között megvolt az összekötő híd. Ámde a második kiadásban nemcsak az anyag bővül ki tetemesen (különösen a hangtannál), hanem a tágyalási rend, sőt némileg az elneve-