Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-27 / 26. szám

És a mit már éltél, páros harmad-század. Engedje az Isten, élvezd mind a hármat! S kit az Isten eddig két kézzel vezérle. Ott a távolban, is boldog legyen élte! Az az óhajtás él ezrek kebelében, A távozó mester boldogságban éljen! A lelkes éljenzés elhangzása után egy másik ifjú állt elő s átnyújtotta a búcsúzó igazgatónak az ifjúság ajándékát: egy nagy ezüst babérkoszorút, melynek közepén az ünnepelt aranymonogrammja s gazdag aranyszalagján az emléknap megjelölése csillogott. Viharos éljenzés jutalmazta a hálás ifjúság szép tettét Most Szász Károly püspök, mint a fentartó egyház elnöke, az elöljáróság nevében vette át a szót. Hosszabb beszédben, szépen méltányolta a búcsúzó tanár és igazgató érdemeit. Török Pál és Gönczy Pál nagy alapítók mellé állítva őt. nevét azokéval tűzte hármas csokorba, érdemeit azokéhoz hasonlónak ismerte el. Távozásán való fájdalmát, úgymond, csak az a tudat enyhíti, hogy míg amazoktól csak életerejük fogytán vett búcsút az intézet, Vámossy szellemi és testi erejének teljes épségében élvezheti jól kiérdemelt nyugalmát s hogy élettapasztalatait és munkásságát még sokáig érvényesítheti az egyház, a tanügy és a társadalom javára. A megható bucsú-ünnepet a Hymnus ünnepélyes hangjai fejezték be, melyeknek elhangzása után az ősz mester alig győzte elfogadni a sok meleg kézszorítást a jelenlevőktől, a kik közül nem egynek szemében a válás fájdalmának könyje csillogott. Annak a körülménynek, hogy Vámossy távozásakor a budapesti főiskola tanári karából senki sem intézett méltató és búcsúztató szót a távozóhoz, az a magyarázata, hogy a tanári kar ennek az évnek az őszén, külön bucsú-ünnepélyt rendez, nyugalomba vonult kedves »öreg«-ének tiszteletére. Mi is, lapunk is akkor fogjuk búcsúztatni a jó »Miska bácsit*. Közhasznú működéséért, nyájas és szives modoráért, ernyedetlen buzgóságáért és páratlan becsületességeért nemcsak a budapesti református tanárikar és egyháztanács tagjai, nemcsak a főváros müveit társadalma, de az egész tanárvilág és ország intelligentiája a tisztelet és közbecsülés koszorújával övezi fejét a távozó ősz tanférfiúnak, ki a kötelességérzet, a szorgalom és a tapintatos modor tekintetében valóban példányképe lehet a tanárvilágnak. Tudósító. Napló jegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. pápai vándorgyűlésére. — II. A közebéd végeztével, 5 óra tájban, megint a tornateremben jöttünk össze mintegy 50-en, egy kis lelkészi vagy belmisszió értekezletre. Ott volt mind a két püspök, a kikkel különben már a közgyűlést megelőző napon is, a Gyurátz elnök úr lakásán történt tisztelgésünk alkalmával igen érdekes eszmecserénk volt az annyira aktuálissá lett belmissziói kérdések felett. A szűkebb körű értekezleten (a püspöki lakon) mind Gyurátz, mind Antal G. püspök urak élénk tetszés közt beszélték el nekünk, hogy miként jártak ők el Pápán, illetőleg Komáromban a vallásos esték rendezésénél s mily meglepő siker koronázta fáradozásukat. Altalánossá lett a nézet, hogy különösen e vallásos esték minden gyülekezetben, még a falusiakban is, behozandók. S midőn egyikünk arra a nehézsegre utalt, a melylyel ez esték tartása, kivált falusi helyeken jár, egyszerre felhangzott számosak ajkán : »Megteheti azt minden falusi lelkész is« ! ... S ide vonatkozólag mondta aztán a másnapi. Szekeres Mihály esperes elnöklete alatt tartott tágabb körű értekezleten, Gyurátz püspök ur amaz emlékezetes szavakat: »Szeretném, ha most falusi lelkész volnék: megmutatnám, hogy falu-helyen is könnyű szerrel meg lehet csinálni mindezeket a belmiszsziói dolgokat* . . . már t. i. a mikről szó volt köztünk ez értekezleten: mint a vallásos estélyek tartása, ifjúsági s nőegyesületek állítása, vallásos iratok terjesztése stb. Szabó Aladár társunk hosszasan fejtegette protestáns egyházaink s lelkészeink feladatát a belterjesebb hitápolás terén, eloszlatni igyekezvén a többször hangoztatott ellenvetést és téves felfogást a cura pastoraíis e modern irányával szemben. Ám köztünk, a kik ez értekezleten jelen voltunk, alig volt a teendőkre nézve valami nagyobb nézet-eltérés; inkább csak a teendők sorrendjére s az eljárás mikéntjére nézve volt egy kis vélemény-különbség. De abban mindannyian egyetértettünk, hogy periculum in mora ! s valamit okvetlenül tennünk kell e veszedelmes időkben, népünk vallásos buzgóságanak felköltésére s ébrentartására. * Ezzel váltunk el. Azaz, hogy a gyűlési tagok egy töredéke még másnap, május 20-án is találkozott Pápán, illetőleg a híres Somló-hegy magaslatán, hogy a természet szépségeiben gyönyörködjék s a jókedv s barátság oltárán is áldozzon. E végből két óráig tartó utat kellett megtennünk és pedig kocsin, több kisebb helységen keresztül. Mindjárt az első kis falu, Dáka, igen meglepett csinosan megújított temploma, paplaka s iskolájával, holott mindössze csak pár száz lélekből álló református gyülekezetünk van itt, a melynek életrevalósága és áldozatkészsége azonban minden dicséretre méltó, nagyon megérdemli, hogy említés nélkül ne hagyjam. Gyönyörű szép időnk volt a kirándulásra s kellemes hangulatban telt el a nap. A mintegy 20—25 főnyi társaság külön csoportokban indult el Pápáról, több, szívességből felajánlt úri fogaton, s a költő által megénekelt szőllőhegy különböző borházaiban talált magyaros vendégszeretetre. Az ebédet megelőzőleg mindenik csapat, külön-külön felgyalogolt a vulkáni képződésű hegynek itt-ott meredek lejtőin, a tekin télyes nagyságú várromhoz s onnan a pompás kilátással jutalmazó hegytetőre, a hol aztán a társaság nagy része összetalálkozván, a tiszta szép időben sokáig gyönyörködtünk a köröskörül messze belátható vidék lebilincselő panorámájában . . . Egyik kollégánk elhozta ide magával hűséges elettársát is, a kit a hegymászás szokatlan fáradalma kissé kimerített ugyan, de aztán a magaslatra felérve, az onnan kínálkozott gyönyörű kilátás — úgy hiszem — dúsan kárpótolt. Csak azért említem ezt, mert vándorgyűléseinknek bizonyára nem válnék hátrányára, ha a ki csak teheti, kedves életpárjával venne részt jövendőbeli közgyűléseinken, követvén Kéfásnak és a többi apostoloknak példáját, a kik Pál apostol tanúsága szerint: Keresztyén feleségeiket szélylyel hordozták, a merre csak mentek. (1. Kor. 9, 5.) A hegytetőről lejőve, jó magyaros ebédhez ültünk, mindenik csoport a maga szives házi