Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

elberfeldi rendszer, a mely a skót szabad-egyház nagynevű moderátorának, Chalmersnek kezdeményezésére Németországon von der Heydt Dániel által fejlesztetett ki 1852-ben. 0 a várost 18 kisebb kerületre osztva, diakonusok és cliakonissák által gondoztatj a a szegényeket. Főelv, hogy a koldulást gyökerestül ki kell tépni. A munkaképeseknek munkát kell adni, a betegeket ápolni, a dologtalanokat javító-intézetbe vagy dologházba vinni, az árvákat árvaházakba, cselédképzőkbe, az elaggottakat a szegényházakba stb. De mind ez igazi jótékonysággal csak -úgy jár, ha minclen lehető módon kinek-kinek tényleges viszonyait előbb igazi keresztyén lelkek kipuhatolják és megismerik s akként segítenek, a hogy a legjobb. (Vége köv.) Kenessey Béln. Küzdelem a hit és babona között. II. Ügy a hitetlenség, mint a vakhit babonája ellen segélyt csak akkor remélhetünk, ha magához az Atyához fordulunk kérelmünkkel. De ne forduljunk hozzá csak elméinkkel. Elméletileg, merő észokokkal igen nehéz az isteni erőket elménkbe átplántálni. De szívvel, lélekkel meg lehet az Istent tapasztalni. Ha benne élünk, vele érintkezünk s gyakran foglalkozunk vele. Életet csak élet adhat, istenes életet csak az Istennel való életközösség. Ennek az életközösségnek legtermészetesebb kifejezése pedig az imádság. Ezért imádkozzunk szüntelenül. Az imában megbizonyosodunk arról, hogy a hű és kegyelmes Isten gondot visel reánk, lealáz és felmagasztal. Imáink meghallgattatása szemlátomást meggyőz bennünket arról, hogy Ő mindenható, ki folyton újat alkot és csodákat művel. De e csodák nem az önzésnek, a babonának és a türelmetlenségnek szolgálatában álló miraculumok, hanem .jelek, melyek az ősi időkben és szintúgy manapság is arra szolgálnak, hogy az embereket a világ kishitűsége és babonája elleni harcban erősítsék és bátorítsák. Vaiba mindig örömestebb és reményteljesebben vallhatnánk: *Hi szek az Atyában, mennynek és földnek mindenható Teremtőjében*. -Es a Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött fiában, a mi Urunkban* — mondja hozzá hálás szívvel minden idők keresztyénsége. Történeti okmányok bizonyítják, hogy volt egyszer egy názáreti'férfiú, ki az emberiségnek az ethikai eszme teljesítését prédikálta, és ki megindította a világnak erkölcsi megtisztulását. Hacsak ennyit tudnánk, nem szabadna benne hinnünk. De mi tudjuk, azt is, hogy e názáreti, aki Betlehemben jászolban született, mint gonosztevő keresztfára szegeztetett és halottaiból feltámadván, az Úr jobbja mellett ül. személyében maga az Atya testesült meg, az Istenség maga egész teljességében lakozott benne. A hitetlen azonban tagadja a Krisztust. Mivel nem hisz az Atyában, egyszülött fiát sem ismeri el. Hogyan magyarázhatja hát meg Jézus csodás személyét? Tisztán természeti alapon, feleli rá a hitetlen. Ámde e magyarázat természeti alapon babonás segédeszközök nélkül lehetetlen. Voltak régebben egyes vélemények, melyek szerint Jézus és tanítványai csalással meg szemfényvesztéssel szereztek maguknak tekintélyt. Erre azonban nem kell reflektálnunk, mert manapság az e véleménynek egyetlen komoly képviselője sincs. Azonban csakhamar egy másik vélemény lépett előtérbe, mely az ú. n. kritikai vizsgálódások eredménye. E felfogás szerint a názáreti Jézusról tulajdonképen édes keveset tudunk. Csak annyi bizonyos, hogy hatalmas befolyást gyakorolt környezete kedélyére. Mikor azután a Mester nagyon lealázó módon, t. i. keresztrefeszítés által meghalt, személyét dicsőítő számos monda keletkezett a nép között. A zsidókeresztyéneknek és pogánykeresztyéneknek egymással élénk küzdelemben álló irányai alkották az újszövetségi iratokat, melyek midegyikében ezen irányok egyike vagy másika jutott szóhoz. Nemsokára egy harmadik békéltető csoport lépett fel, és irataival szintén bővítette az újszövetséget. Mindez leginkább Kr. u II. században történt volna. Nem akarok e feltevéseknek tudományos hiányairól szólani. De valóban a babonaságnak tetemes adaga kell annak elhivéséhez. hogy evvel meg van magyarázva ama óriási világtörténelmi jelenség, melyet keresztyénségnek neveznek. Hogyan ? Jézusból, ha Ő csak ismeretlen zsidó rabbi lett volna, oly áramlat indulhatott ki, mely az egész világot tizenkilenc század óta mozgatja és az emberiséget két nagy táborra osztja: a Krisztusért vagy a Krisztus ellen küzdők táborára. Csak azért történt volna mindez, mert egy későbbi kor Jézus fejét az Istenség fénykörével koszorúzta, melyről életében Ő maga nem is álmodott ? Emberi találmányoknak, hazugságoknak oly hatalmuk lett volna, hogy az egész szellemi világot felfordítsák és létrehozzanak műveltséget, erkölcsösséget, önmegtagadást, alázatosságot, szabadságot, a rabszolgák sorsa javítását, nők tiszteletét, betegek, szegények és ügyefogyottak gvámolítását ? Hát ezt elhigv.jük? Hatásokban higvjünk, melyeknek okai nincsenek? Nem babonaság volna-e az ? Hiszen így sokkal nagyobb csodát hinnénk el, mint azt a csodát, mely a keresztyénség alapja, hogy t. i. van egy Krisztus, ki mindezen átalakulások csiráját már magában hordta, mert Ő volt az Istentől küldött Megváltó. Valamint a világ teremtéséből egy alkotó Isten következik, úgy a világnak végbement újjászületése, a mit keresztyénségnek neveznek, szintén feltételezi, hogy Isten a világba lépett e munkát végrehajtani. De a hitetlen világ a Megváltóról mitsem akar tudni, mert nem ismeri el a bűn létezését sem. Az atheistánál természetes, hogy nem ismer bűnt. Bűn az Isten akaratának megszegése, de az atheista magát az Istent sem vallja. Bölcsészeti rendszerükben e szó »bűn« nem is fordul elő. Hartmann csak egyszer említi az erkölcstelenséget és azt mondja, hogy ez az egyéni akarat teljesítése, mely más egyéneknek fájdalmat okoz. Pfau, a darwinista műbíráló szerint a gonoszságból csak jó fakad (P. »Aesth. Schft* IV. 217. old.). A darwinismus különben abban, mit az írás bűnnek nevez, csak a fejlődés egyik alacsony fokát látja. Midőn az állat emberré fejlődik, akkor e folyamat közben — és itt a millió évek csodaerejének babonájában kell hinnünk — a bűn is lassankint eltűnik az erény elől. Nagyon számosan vannak kortársaink közül, kik sem atheisták. sem darwinisták és mégsem tudják, hogy a biblia Krisztusával mitévők legyenek? Sok ember, midőn gyermeki hitét elvesztette, még ezt a hármat meg tudta tartani: Isten, erény, halhatatlanság. E háromban még buzgón hisznek. Csak Jézusról, a Megváltóról nem akarnak semmit sem tudni. Tetszik nekik a Krisztus, mint tanító, mint Isten embert, mint minden jónak és szépnek példányképe. De iszonyodnak Krisztustól, mint Isten Fiától és áldozati báránytól.