Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-13 / 24. szám

Lapját a Hcraut-ot épen az jellemzi, hogy benne haszontalan civódásnak helyt nem ad és átalában véve előkelő tónus uralkodik minden számában. Nagy ritkán használ ellenfelei iránt egy-két megvető szót és a politikába se csap át soha, míg ellenfelei, különösen az előbb említett lap az elvi küzdelmet személyeskedéssel mérgesíti el és a politikai kérdéseket is előrántja. Különben dr. Kuyperről legközelebb egy hollandus római kath. folyóirat »De KathoIick« így ír: dr. Kuypert Isten igéje egészen áthatotta, mindkét testamentum benne vért és húst öltött magára, az életnek beszéde szivéből jön. Iratai, beszéde nem a szentírási helyekből művészettel összerakott mozaik, hanem olyan, mint a sok lapra köszörült gyémánt, mely minden oldaláról visszatükrözi a napfényt. Kifejezései, fordulatai, gondolatmenete, kedélynyilvánulatai, szeretete és gyűlölete, haragja és rokonszenve egészben véve írásszerűek. Beszédében megvan a próféták lirai szárnyalása, Dávid panaszos hangja, Mózes, Deborah és Judit győzelmi éneke, Pál és János égő szeretete. A történeti munkák kellemes hangján beszél el, elbájolja az olvasót, ha az evangélium nemes egyszerűségét követi. Hangja és egész alakja mintegy megváltozik a szentíráshelyek hatalmas alkalmazása által. Erő és fenség, pathos és a kijelentések szavainak kelleme teljesen sajátjai levének.* Magától értetődik azonban, hogy a katholikus iró e magasztalás után Kuypert még is támadja kálvinismusa miatt. De azért nagyrabecsülését nem tagadhatja meg tőle. És csakugyan, a ki ismeri építő erejű és egyszersmind tudományos értékű műveit, megérti, hogy a hollandusok miért fogadják oly örömujjongással szavait. Az egyházi és theologiai viszálykodások által nem zavartatva, a mult évi közzsinaton (Middelburgban) oly lelkesülten felkarolt misszióügy szépen halad előre. Jáva szigetén egy kórházat állítanak föl. Az utrechti egyház pedig maga bocsát ki egy hittérítőt. íme egy református gyülekezet az ős apostoli egyházak példáját követi. Megemlékezik arról a kötelességről, miszerint Istenországát terjeszteni tartozik. Bemélhető, hogy a többi hollandi nagygyülekezetek is utánozni fogják a szép példát. Szükség van rá, mivel Dél-Afrikából egymást érik a lelkészeket és hittérítőket kérő sürgetések. De hát a hollandusnak egy kis idő kell, míg valamire elhatározza magát, s ha azután az elhatározás megvan, azt bámulatos kitartással keresztül is viszi. Ugylátszik a hollandus természet e sajátsága folytán az államegyház hivő tagjai által kivánt és ajánlott evangelizáció egyideig még csak ^megfontolandó* fog maradni. Ez ügyben, annyi már történt, hogy az év elején a confessionalisták Sneek-ben gyűlést tartottak, a kérdést meghányták vetették és néhány forintot gyűjtöttek is. A megmozdulásnak pedig itt a fő ideje, mert január elsején az államegyházban 331 lelkészi állás volt üresedésben. A lelkészekkel ellátott gyülekezetek nagyrészében meg irtózatos módon uralkodik a modernismus. Az államegyházi theologusok és lelkészek hitetlenségének tulajdonítandó első sorban, hogy a Kuyper által indított mozgalom benső ereje egyre növekedik és külsőleg is folyton gyarapodik. És talán senki se örülne úgy, ha a szakadásnak ez említett oka megszűnnék, mint dr. Kuyper maga. Ref. Krchztg. —a—s. RÉGISÉGEK. Fogarasi Pap József emlékéhez. (Folytatás.) De ha még meggondolja továbbá, mely nagy viszontagságoknak van kitéve e világon egy valóságos derék embernek is élete, hogy itt a hirnév és dicsőség, mely a virtusnak kitérő szolgájává tétetett, gazdájától elidegenedett, elhagyta urát s az irigységhez szegődött be: hitetlenségiért, hiszem Jupitertől, a mint a mese tartja, de a valóság is bizonyítja, azzal büntettetett, hogy bizonyos gazdája seholt a világon ne lehessen, kóborló, vándorló legyen a földön; az is pedig publicaltatott,, hogy senki e hitetlen szolgának szavára mást vagy jónak vagy rossznak ne ítéljen; nem csuda már ha e világot a derék ember jó szívvel hagyja el és tudom, hogy kedves lészen előtte az ő urának parancsolatja, ha őtet ez életből kiszólítja, annyival is inkább, mint tudja, hogy sok nagy érdemű emberek csak halálok után nyerik el azt a dicsőséget, a mely őket életekben illette volna; mert már ez a hírnek és dicsőségnek megengedtetett, hogy mikor valaki mellett, annak halála után tesznek bizonyságot, annak mindenkor nagy ereje legyen. Nehéz ezenkívül még a derék embernek is a magáról egyszer szerzett nagy opiniot, mindenek előtt már nyilvánuló dicsőséget mindvégig megtartani, úgy hogy ezt a mesterséget kitalálni nehéz dolog, azzal pedig élni még nehezebb. Hány embernek életét nem tette e mesterség kitalálójának igyekezete nyughatatlanná, nehéz volna megszámlálni? Hánynak fejét nem ejtette tőrbe, veszedelembe a másoktól egy darabig megnyert opinionak, tiszteletnek és becsültetésnek szerencséje; a megtett dolgoknak írói és azoknak leírásokban és előszámlálásokban elfáradnának. Íme Alcibiadesnek az ő virtusa iránti nagy reménység léve ellenségei. Mert minthogy akárkinek is, ha egyszer ember, nehéz valaha meg nem botlani; könynyen megesik, hogy a mint a szerencsés úgy a szerencsétlen dolgok is neki tulajdoníttatnak. Mit gondoljunk pedig, mikor látjuk azoknak példáit, a kiket jó darabig méltán becsült a világ, végre aztán foga fejérjit. kimutatta és csúfságra, vagy lehetett, vagy nem, kitenni igyekezte. Bizony, ha ezeket jól elnézzük, lehetetlen, hogy a derék embereknek idő előtt történt halálukat oknélkül valónak ítéljük, lehetetlen, hogy sajnáljuk. Nagy volt SokratesneJc előbb becsülete annyira, hogy számtalan ifjaknak sokasága gyűlne ő hozzája bölcs tanításának hallgatására; végre mégis oly nagy hidegségét, mostohaságát mutatta hozzája a szerencse, hogy nemcsak másoknak gyülölségébe ejtette, hanem életétől is megfosztani nem szégyenlette. Tovább szolgált ugyan egy kevéssel Aristotelesnek, kinek Nagy Sándor csak egy könyv írásáért 800 talentumot ajándékozni nem sajnállott, kinek filosofiája halála után is egy darabig uralkodott; de már a tudósok előtt tudománya füstbe ment. megvettetett Mit mondjak Gartesiusról, kit ama tudományokat nagyon becsülő Krisztina, sveciai királyné magához hivatá minden reggel öt órakor hallgatta, végre pompásan eltemettette. XIV. Lajos francia király pedig tetemeit arany vederben