Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

RÉGISÉGEK. Fogarasi Pap József emlékéhez.* Méltóságos Urak! Hazánk díszes oszlopai! Tekintetes úri rendek! Minden jeles virtusokkal ékeskedő Férfiak! Méltóságos, Tekintetes Úrasszonyok! Az asszonyi nemnek ritka ékességei! Tiszteletes Professorok! E nemes ref. Oskolának bölcs tanítói! A tisztességes tudományokban velem együtt magát gyakorló tanuló ifjúság! Minden renden levő szomorú hallgatóim! Mihelyen e szomorú gyászos oratori Szekben felállék, s elgondolám magamban azokat a napokat, melyekben nem régiben néhai kedves emlékezetű, de már a minden előknek közönséges útján elköitözött tiszteletes professor Fogarasi József uram, e tudós kathedrát betöltötte; bölcseségre tanító beszédével elméinket nem terhelte, hanem inkább játszodtatta; füleinket nem fárasztotta kelletlenül, hanem természeti kedvességgel elegyült tudományával s tanításával úgy tetszett, egészen elfoglalta ; sok alacsony lelkekkel a magok nemes eredeteket s nem célra lett teremtetéseket megérlettette ; sok aluszékonyokat a közönséges jónak munkálodására, előmozdítására serkentett; a régi filozofusok szemeteiből a drága gyöngyöt felkereste; a magasan járó kérdéseknek eriben elrejtett aranyat feltalálta, kiásta, most pedig már a halál köteleivel megkötöztetvén, nyelve szólani megszűnt,; ez a filozofiai kathedra megüresült: nem csak a mi Múzsánk serge, hanem az egész haza tudós népe gyászba borult; a nagy lelkek is meg csüggedtek; azok a reménységek is, melyek jó fundamentomon láttatnak vala állani, meghall yatlottanak. Midőn ezeket így elnézem s magamban elgondolom, nem cselekedhetem, hogy ilyen szókra ne fakadjak: Sic tudit in humanis divina potentia rebus; így szokott az isteni hatalom játszadozni az emberek dolgaival. Mert ime, a ki születésetői fogva a természettől vett elmebeli szép ajándékival mások felett igen ékeskedik vala; az alacson szemetező elméknek hagyott dolgokról magasbra emelkedik vala; az emberi okoskodásnak eleibe szabott határt, ha meg nem haladta, legalább mások felett minden kétség nélkül elérte; nem a bölcseséggel ellenkező indulatoknak szolgála, hanem a józan elmének tanácsa után hallgata ; a virtusnak templomán által a tisztességnek is dicsőséges templomába általméne; hazájától a dicséretet, a külső országoktól pedig és azoknak híres akademiájoktól a dicséretnek még pálmáit és megérdemlett méltó jutalmait is elnyerte : Azt életének legszebb virágjában véletlenül elszalasztok és elbocsátok azon az úton, melyről soha többé vissza nem hozhatjuk. Azt szalasztók el, a kit kedves magyar nemzetünk, nemzete dicsőségét országán is sokkal küljebb terjesztő virtussáért régen várt fénylő csillagának; a vallás nem színnel festett, hanem * Maros-vásárhelyi kollégiumunknak a mult században volt egy Fogarasi Pap József nevű filozofus és mathematikus tanára, ki a külföld előtt is oly ismeretes volt., mint ezen században Bolyai Farkas. A külföldi tudós társaságoktól kitűzött pályakérdésekre írt pályaműveivel többnyire elnyerte a jutalmat; ötször aranyérmet, egyszer ezüstöt és párszor dicséretet. Szép híre elhatott a császári udvarhoz is és II. József császár 1784-ben a pesti, akkor budai egyetemhez kinevezte filoz. rendes tanárrá. Mielőtt azonban felment volna, hirtelen meghalt Maros-Vásárhelytt. Sziyethi Gyula Mihály, Fogarasinak tanítványa, tartott fölötte gyászbeszédet a kollégium nagy tantermében, 1785. januárban. Fogarasi életrajzát halála százéves fordulóján, 1884-ben közöltem volt Abafi »Figyelő<-jében »Az első protestáns tanár a pesti egyetemen* cím alatt s később 1885/86. ísk. évi Értesítőnkben. valósággal megpróbált kegyességéért tántorgást nem szenvedő oszlopának oltalmazójának ; a fő Méltóságok különös nyájassággal magát kedveitető bölcs beszédeiért, discursusaért hol barátjoknak, hol tanácsossoknak, a haza mindeneknek egyaránt fáradhatatlanul előmozdító igyekezetiért, közjóra igyekező s másokat is arra serkentő fiának; a tisztességes mesterségek a tudományoknak érdemét a dicséretnek sokszor nyert pálmáival nevelő munkáiért magok különös díszének; a tudományok műhelyében foglalatoskodó tanítványok elméket frissítő de egyszersmind szívetgyógyító tanításáért hiv Mestereknek s édes atyjoknak méltán esmertenek és tartottanak. Elveszté azért ő benne a haza egy jó hazafiját; az atya és anya engedelmes fiját; egy hiv pár élete kedves társát; a tanítványok szelíd természetű bölcs mesterét, tanítóját. Luget jam merito patria, luget senatus, luget cquestris ordo. Méltán gyászol már a haza, gyászol a tanács, és minden nemesi rend. Méltán bocsátanak szemeikből sürü könyeket az ifjak, kiváltképpen pedig azok, kik a múzsák szállására vagy csak most köszöntenek be, vagy a pitvarból a belső kamarába is az alacsonyabb időtöltésiben alkalmatos tudományokról a jó embert, jó hazafit, jó keresztyént készítő tudományokra is által lépni igyekeznek vala. De mit használ, ha orcájokat szüntelen való könyhullatással áztatnák is, mert am nevezetes három dolgon kívül: a szüzességen, az időn és az egyszer kimondott beszéden kívül, van negyedik is, a mi soha többé vissza nem hozattathatik: ez néhai b. e. T. Fogarasi József uram. Igaz ugyan, azt szokták mondani: Expletur lacrimis. egeriturque dolor. Bús ember ! magadat hogyha ki sirhatod, Elmúlik legottan keserves bánatod. Én pedig Sz. H. tudván azt a forrást, melyből néhai b. e. tiszteletes férfiú, kinek most utolsó tiszteletet igyekezem tenni, sokszor merített vigasztalásokat t. i. az isteni bölcs gondviselést és annak e világi dolgoknak igazgatásában magát mindenütt kimutató útját, nem vétek vélle, ha titeket odaigazítalak. Az is nem lészen illetlen, ha midőn ezen boldogemlékű tiszteletes férfinak emlékezetét most is megújítom tiközöttetek, erről a nevezetes kérdésről beszélgetek: Mi az oka, liogy a kiket Isten különösen kiválaszt, mások felett szép ajándékkal felékesít, nagy emberré tészen, s különös célra kikészít, azokat mégis nagy hirtelen, véletlenül, életeknek legszebb virágjában az életből kiragadja és a midőn nem is reménylenék, elszólítja ? hogy így a ki életének nagyobb részét e világban mind igen nevezetes kérdéseknek megfejtésében töltötte el; a most utoljára is hasonló nevezetes kérdésnek megfejtésével tiszteltessék meg, melyre ily véletlen, reménytelen halálával mutatott alkalmatosságot. És jóllehet tudom én azt, hogy egy nagyérdemű filosofusnak sok dicseretihez illendőbb lett volna, hogy egy filosofus álljon fel ez oratori székbe, a ki filosofusi palástot, tudósokat illető köntöst vévén fel magára, egy bölcs filosofust az ő nagy érdemeihez és sok dicséreteihez méltóképpen irjon le. Azt is pedig tudom, hogy egy tudós személy, a kit még a Felséges Császár is, az a valósággal napnyugoti Salamon is megtisztelt, a külső országok tudósai is becsülni nem sajnállottak, egy tanítványának tiszteletére teljességgel nem szűkült. Mindazonáltal ha a hallgatók nem az oratornak Személyétől és annak érdemétől, a mely épen nincsen, mérik a tiszteletet, hanem annak belső indulatjától: hízelkedem méltán magamnak azzal, hogy egy tanítvány kedves Mesterének, tanítójának legnagyobb tiszteletet tehet. (Folyt, köv.) Koncz József.