Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

Ügy látszik, a kegyes királynő végre is megnyugodott abban, hogy hasonló dolgoknál e beavatkozás többet ért mint használt. Sokkal philosophicusabban vette a dolgot mikor Areo gróf szöktetett meg Svájcba egy állítólagos Reitzenstein grófnőt. »Örülök — igy írt akkor, hogyha az ilyenfajta emberek inkább Svájcban vannak, mint az én országomban.* Mikor pedig egy más osztrák főúrról jelentették Münchenből, hogy oktalan pazarlásain kívül azon a ponton áll, hogy feleségét s gyermekét elhagyja egy könnyelmű nő miatt, megelégedett azzal az utasítással, hogy foszszák meg az illetőt kamarási kulcsától. Könnyen érteni, hogy kevesebb szigorral járt el Mária Terézia két más rossz szokás : a játékkal és párbajjal szemben. Az elsőt azért, mert hogy ismeretes volt, hogy a zöld asztal csábjaitól ő maga sem huzodozott igen fiatal korában, férje pedig mind haláláig hódolt a játék szenvedélyének. Azért mégis eltiltotta a fejedelemnő a hazárdjátékot s ezer arany bírsággal sújtotta úgy a bankadót, mint a játékterem tulajdonosát. Egyeseknek azonban könnyű volt a szigorú tilalom alól fölmentést eszközölni ki a császárnétól. így Thircs József gróf Prágában ezer arany jótékony célú alapítványért engedélyt kapott arra, hogy főúri összejöveteleken farao-bankot adjon. Oly szerencsétlenül játszott azonban, hogy rövid időn lemondott előjogáról. Azután Nostits gróf kapott engedélyt Prágában a farao-bankra oly föltétellel, hogy minden asztaltól, melynél játszanak, hat aranyat fizet az építendő lelencház céljaira. A párbajjal szemben elfoglalt álláspontját Mária Teréziának jellemzi egy eset, mely szintén az Eszterházycsalád egy tagjával esett meg. Áz illető Eszterházv Ferenc gróf magyar udvari kancellárnak volt unokaöcscse s hosszabb ideig élt Párisban, hol 1774-ben ismeretlen okból erősen összetűzött a westserini herceggel, úgy hogy ez affeirnek kihívás lett a vége. A marsall-biróság, mely elé Franciaországban az ily ügyek tartoztak, miután el nem simíthatta a dolgot, ígéretet vette a két félnek, hogy legalább francia földön nem fognak verekedni. Mária Terézia, a mint a dologról értesült, rögtön meghagyta Eszterházy Ferencnek, hogy unokaöcscsét azonnal hazaparancsolja. >Ezt a hasznát veszszük, írja szemrehányólag, az ifjú uracsainknak: más felesége miatt össze verekednek, százezeret visznek ki az országból és költenek el fentartásaikra. Hasonló hangon írt leányának, Mária Antóniának is. Ez védelmébe vette az ifjú Eszterházyt. »Eszterházy — úgymond — minden tekintetben igen roszszul viselte magát .. . Bár maga is nős, másnak féleségét tartotta s e célra százezer forintot pazarolt el ezt nem lehet menteni*. Ennek dacára Mária Antónia ismételten megpróbálta szót emelni védence érdekében. Biztosította anyját, hogy a róla keringő hirek túlzottak, s ha nincs is hiba nélkül, de jellemetes és becsületességéhez szó sem fér. Elnézést kért számára anyjától, abban a reményben, hogy családja körében meg fog javulni. Annál jobban felháborította a császárnőt, hogy leánya még mindig szaporítani igyekezett Eszterházy dolgait, s kíméletlenül szemére is lobbantotta azt, hozzátéve, hogy minél tovább késlekedik Eszterházy parancsait követni, annál inkább elrontja dolgait. Az ügy további fejleményeit nem ismerjük részletesen, csak annyit tudunk, hogy hosszas huza-vona után Eszterházy mégis megverekedett és meg is sebesült. Ezt maga Mária Terézia hozza tudomására Seilern gróf miniszternek harmadfél évvel az imént vázolt események után. Több elnézést gyakorolt Mária Terézia, mint aszszony és mint uralkodónő azon szerencsétlen és épen nem ritka typusok iránt, kik vakmerő szemeiket fölvetették egész a trónig s őrült álmodozásaikban azt képzelték, hogy magukra vonhatják, ha csak pillanatra is, a hatalmas és szép uralkodónő boldogító tekintetét. Egy ilyen excentrikus hóbort, áldozata volt bizonyos Bosfria nevű morva egyetemi tanuló is, egy himlőhelyes szegény íickó, a ki odáig ragadtatta magát, hogy levelet is írt a királynőnek; a böjt alatt pedig minden napon volt abban a kápolnában, hol a királynő végezte ájtatoskodását s ima közben szemét folyton reá szegezte. Mária Terézia elég naiv volt figyelmeztetni őt, hogy ne nézzen mindig úgy, hanem imádkozzék, mire a bárgyú ember azt felelte, hogy ő azt szeretetből leszi. József császár megtudva, hogy az illető egy szegény ördög, havi két arany segélyt rendelt neki, de Mária Terézia utoljára is megsokalta a kellemetlen ember alkalmatlankodását s meghagyta, hogy vegyék őrizet alá, de ne bánjanak vele rosszul. Zsarolási kísérleteknek, fenyegetéseknek és merényieteknek Mária Terézia magas állásából és ismert jószívűségéből kifolyólag nem egyszer volt kitéve. Idegen kalandorok számtalanszor próbálkoztak Bécsben, hogy a gyönge nő tapasztalatlanságával és jóhiszeműségével vissza éljenek. Az ő finom asszonyi éleslátása azonban mindig diadalmasan zúzta szét a cselszövések hálóit, mely különösen mesterileg volt megfonva a Beaumarchais-féle ügyben. Ez a Beaumarchais 1774-ben jelentkezett a bécsi udvarnál Ronac név alatt, s a legnagyobb titkolózás közt kért kihallgattatást az uralkodónőnél, hogy rendkívüli fontos leleplezéseket tegyen. A titkos kihallgatásnál egy regényes históriát adott elő, mely szerint ő Londonba XVI. Lajos megbízásából egyenesen abból a célból volt kiküldve, hogy bizonyos, igen kompromittáló pamfletek közzétételét, melyeknek éle Mária Antónia magánélete ellen irányult, megakadályozza minden áron. Ez sikerült is neki, azonban a pamflet egy példánya, mily úton, nem tudni, nem égett el a többiekkel, hanem Nürnbergbe küldetett, hogy ott újra kinyomtassák. Gyors elhatározással Nürnbergben termett most Beaumarchais is, hogy üldözőbe vegye a gúnyirat elcsempészőjét, azonban mielőtt utóiérhette volna, állítólag rablók támadták meg, s veszélyesen megsebezték. így jutott Beaumarchais Bécsbe, hogy egyenesen Mária Teréziát figyelmeztesse a leánya jó hírnevét mélyen sértő irat kinyomatásának megakadályozására, nehogy az XVI. Lajos szemei elé kerüljön, s erre nézve legcélravezetőbb eszköz gyanánt ajánlta, hogy maga a császárnő nyomassa ki a pamfletet, a sértőbb passusok elhagyásával. Bármily ravaszul volt is kigondolva a terv, Mária Terézia nem hagyta magát felültetni a vakmerő kalandor által. Azzal bocsátotta el Beaumarchais t, hogy majd meggondolja a dolgot, addig is azt ajánlotta neki, hogy — vágasson magán eret, annyira meg volt győződve hóbortosságáról. Ebben nem is csalatkozott. A nyomozások csakhamar kiderítették, hogy Beaumarchais egész előadása mese. Nürnberg melletti megtárnadtatása koholmány. Ez elég volt arra, hogy Beaumarchais-t letartóztassák addig is, míg a Párisba intézett kérdésekre megjő a válasz. Igaz, hogy a francia kormány felvilágosításai után Beaumarchais-t ezer arany kárpótlással nyomban szabad lábra helyezték, de azt a gyanűt soha sem háríthatta el magától, hogy a pamfletekben, melyek Mária Antónia ellen láttak napvilágot, ő maga is részes volt. Várnai Sándor.