Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

ISKOLAÜGY. Tantervi revizió-e vagy iskolai reformáció? Előző cikkünkben a sokféle metamorphosison átment (eredetileg az 1849-iki Entwurf-ban gyökerező) mai tantervek reviziója helyett merőben új tanrendszert, illetve az iskolák szellemének reformációját tartottuk szükségesnek. Míg ide konkludáltunk, rámutattunk, hogy a mai iskola a szó valódi értelmében vett paedagogiában szűkölködvén, hiányzik nála a tulajdonképeni alap. E nélkül lehet ugyan az iskola »kaszárnya«, lehet »zárda«, lehet »iroda«: de nem lehet a családi jelleg zománcától áthatott és az élet szolgálatában álló szerves intézmény. S ha nincs alap, ingatagon áll az épület általában, de különösen a »szegletkőhöz« hasonlított tanító avagy tanár, kinek subiectuma aztán nem a tanítvány, hanem részint a »nagy világ«, részint abban egy jelentős individuum; az én. Következőleg az épület többi alkatrészei (tanterv, utasítás, tankönyv stb.) még ha magukba véve jó anyagból vannak is, de nélkülözvén az alaperőt: a benne lakóknak (a növendékeknek) nem adhatja meg azt a biztonságot, jólétet és boldogulást, melyet egy szilárd alapon nyugvó és harmonikusan berendezett épület nyújthat a lakosoknak. Az általunk kontemplált iskola alapja tehát a paedajogia\ földszintje a paedagogia ; emelete és teteje a paedagogia. Ennek kell irányt szabni a tanító- és tanárképzésnél ; a tantervek és módszeres utasítások készítésénél; a tankönyvek megírásánál; az órarend meghatározásánál; a a vizsgálatok tartásánál; az érdemfokozatok megadásánál; a jutalmak kitűzésénél stb. Ezen elv alkalmazását látjuk iskoláink ama régebbi szervezeteinél, a melyekkel mind az 1849-iki, mind az 1855-iki osztrák szellemű Entwurftól eltérőleg nem a merev centralisatiót és szakrendszert honosították meg, hanem a korábbi traditiók alapján a nemzeti fejlődésnek adtak biztos alapot. Például az erdélyi 1861-iki szervezeti javaslat — melyet ma is mintául lehetne elfogadni — a köztanítási órák és tantárgyak fokozatos beosztására s általában a tantervre nézve »mindenek előtt szem előtt tartván az elemi és gimnaziális (hat osztályú középtanodai) tanításnak legfőbb célját, mely nem az ismeretek és adatok tömegének vagy épen a kenyértudományoknak a tanulók fejébe töméséből, mint a célszerűen kiszemelt tanítmányoknak az összes szellemi erők képezését, önmunkásság fejtését eszközlő metliodikai előadásából áll, továbbá nem feledve a bölcseimi, jog- és hitlani tanfolyamok fölebb kitűzött feladatát, s általán tanodáinkat nemcsak tanuló, hanem a szó teljes értelmében nevelőintézeteknek tekintvén, a tantárgyak elrendezésénél ím ez elvekből indult ki: 1. A tanítmányokból leginkább azok szemelendők ki, azokra teendő nagyobb snly, melyekre a növendék összes szellemi erőinek leképezésére, az öngondolkodás, öntevékenység fejtésére leginkább alkalmasak. 2 A kiszemelt tanítmányok oly mérvben s oly szerves fokozatosságban adandók az egymással összefüggésben álló s egymást kiegészítő elemi, középtanodai és bölcseimi folyamban, hogy a növendék lelke se túlterhelve, se a szét forgácsolással eltompítva ne legyen. 3. Ezen elvek szerint rendezendő tanítmányok a szorosan megállított köztanórák keretébe akként illesztendők be, hogy az egyes tárgyak tanítására itt kiszabandó órák tájékozásul szolgálhassanak úgy azok terjedelme, mint egymáshoz való aránya felől. 4. A lefolyt szomorú nyolc év alatt tanodáinkra lenyűgözőleg erőszakolt kormányi szervezetben túlságosan kiterjesztett, a tanuló figyelmét annnyifelé forgácsoló, egyszerre annyi különféle, a gyermek képessége és idejével aránytalan feladattal terhelő, s a fegyelem-kezelést szinte lehetetlenné tevő szakrendszer természetes korlátok közé szorítandó, valamint a maga helyén üdvös osztályrendszer kellő jogaiba helyezendő. Mindkét rendszer előnyeinek lehető egyesítése és hátrányainak kikerülése eszközlendő*. Arany szavak ezek — harminchat év multán is! És épen ezért tartottuk szükségesnek a kivonatolás vagy pláne a pusz'a megemlítés helyett szószer int idézni, hogy egyfelől a közelmúltban élt, józanon gondolkozó, bölcs elődeinkkel is bebizonyítsuk amaz állításunkat, hogy a paedagogiának minden iskola átható leikévé kell lenni; másfelől, hogy a tanítás egész rendszerét (tantárgyaknak minő- és mennyiségét, tanórák számát s így a tankönyvek anyagát, sőt a szak- és osztálytanítás kérdését is) csakis paedagogiai alapra lehet és kell fektetni, ha számot akarunk vetni úgy általában az emberi természettel mint különösen a gyenge, erőtlen és fejledező gyermeki lélek tulajdonságával. E szerint a paedagogiai alap egyszersmind lélektani alapon való tanítás. Az ilyen disciplina tekintetbe veszi ugyan a korszellem szükségleteit (humaniórák és reáliák arányos összhangzatba hozatalát), de a főfigyelmet mégis csak azokra fordítja, kik a tanításnak nem obiectumai (a mint ma sokan hibásan vélekednek és cselekesznek); hanem subiectumai: a növendékekre vagy tanulókra tudniillik. így lehet aztán megértenünk azt is, hogy pl. Erdélyben csak a közelmúltban is a tanítás és fegyelem vezetésére s a tantervnek erélyes, tapintatos és összhangzó kivitelére a mai igazgató vagy a régi director, illetve rector helyett paedagogarcha választatott bizonyos cyclusonként. Ez által nyilván az volt jelezve, hogy az oktatás ügyének paedagogiai alapon való körvonalozása más, arra termett ember hatáskörébe tartozik, és ismét más ember hatáskörébe az administrationalis és gazdasági ügyek elintézése vagy dirigálása a director, illetőleg a rector által, a ki ekként a régebbi erdélyi ú. n. fő- és altanodákban a paedagogarchával — mint a régi római köztársaságban, a két consul — coordinált viszonyban állott. A fennebbiekből kifolyólag bizonyos tekintetben ellent kell mondanunk a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló, jelenben érvényes 1883. XXX. t.-c. 1. § ának, mely a kétféle középiskolának (gimnázium és reálnak) feladatát abban írja körül, hogy »az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse. A gimnázium e feladatot a minden irányú humanistikus, főleg az ó-klasszikai tanulmányok segélyével, a reáliskola pedig főleg a modern nyelvek, a mennyiségtan és természettudományok tanítása által oldja meg.« Ez a szakasz élénk világot vet az egész törvény szellemére. Először is. az a > magasabb* kifejezés nem helyes, mert magasabb általános műveltséghez juttatni nem a középiskolák, hanem az egyetemek feladata. Másodszor nincs benn a szakaszban, hogy »paedagogiai alapon« — mint a törvény tárgyalásakor az alsó házban egyes szónokok hangoztatták elannyira, hogy Tisza Kálmán és Trefort minisztereknek ismételten védekezniük kellett, mondván, hogy »a mai generatio nevelése nem ok a törvényjavaslat visszautasítására; mert azon ifjak, kiket (Ugrón) elítélt, nem a törvényjavaslat alapján neveltettek«, sőt Trefortnak szinte hallani kellett, hogy ő »az ifjúságot a kávéházba utasítja*. A főrendek házában is e miatt igen terjedelmes vita fejlődött ki, miközben a > magasabb* kifejezés helyett azon indítvány tétetett, hogy >valláserkölcsi alapon « jut-