Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

berek nagyobb részének lelke köves, tövises talaj, vagy útszél még most is, a melyben e mag dúsan termő ka­lászszá nem fejlődhetik. Nem ismerné a helyzetet, a ki azt állítaná, hogy a társadalom nem áldozott és nem áldoz sokat a szegény gyermekek javára. Árvaházak, szeretetházak épültek és épülnek, a melyek tiszteletreméltó munkát végeznek ; egye­sek és jótékony társaságok buzgóságukkal, adományaikkal erősítik a meglevőket, emelnek újakat; maga az állam javítóintézeteket állít, a melyekben a bűnbe merült és elkövetett bűnei miatt el is ítélt ifjú gonosztevőknek lel­kéből irtogatják a bűnnek dudváját; minden valamire való városban, egyházban nőegyletek vannak, a melyek a sze­gény iskolás gyermekeket hasznos, lelketépítő könyvekkel látják el, fel is ruházzák. De, ha a nőegyletek munkájá­nak eredményét keressük, legszebb eredményként azt kon­statálhatjuk, hogy sikerült felébreszteniük, sokaknál ébren is tartaniok a könyörületet; azonban a kicsinyek gond­jának felvételében, a nyomorral és a bűnnel küzdő, vagy ezekben élő gyermekek megjavításában, erősítésében a céltól messze maradnak. Jó szívvel segélyezik a szegény iskolás gyermekeket, vasárnapi bibliamagyarázó órákat, szép ünnepélyeket rendeznek számukra, igyekeznek meg­tanítani, meg is mutatni a gyermekeknek azt, hogy a Krisztusi szeretet él s e szeretet iránti bizodalmat és há­lát oltogatják a gyermeki szivekbe; de van-e, a ki az elvetett plántát szunnyadás nélküli éberséggel öntözgesse s mint valami gondos, hűséges kertész óvja, ápolja, nevelje? A könyvekkel, ruhákkal megajándékozott, a vasár­napi iskolában lelki táplálékkal is ellátott gyermek hova jut újra, mikor a nőegylet egy-egy hétre, vagy hónapra el-elbocsátja felügyelete, gondozása alól ? Abba a körbe, a melyben a rosszra való hajlandóság a bűnnek épületévé nőheti és növi ki magát sokszor; talán a nyomorúságnak helyére, a melyet a dologkerülő, a mások könyörületén élősködő férfiak és nők a bűnnek tanyájává, az erkölcsi romlásnak házává tesznek. S abban a társaságban, a melyben a férfi és a nő, az atya és az anya szinte ver­senyezni látszanak az irtózatnak követésében és — a tisztes munkától iszonyodva — ha alamizsnát nem kapnak, vagy ha csak természetök ösztönzésére hallgatnak, a legrette­netesebb bűnöktől sem irtóznak vissza: meg tud-e állani a gyermek szilárdan s a mit a vasárnapi iskolában hal­lott, eszében tartja-e szünetlenül: »támaszkodjál a te Is­tenedhez!« Megmaradhat-e a gyenge plánta a pince leve­gőjében? erősödhetik-e, vagy nem pusztul-e el teljesen az Istenhez ragaszkodó hála és bizodalmas szeretet a gyer­mek szivében, a hol a hitnek sugara, a szeretetnek me­lege és az istenes beszédnek harmatja soha sem érheti, mivelhogy környezetének káromkodó beszédjétől terhes, bűnös cselekvésétől sötét levegő veszi körül ? Az ilyen módon elhagyatva élő, növekedő gyermekekből válhatnak azok a dacos, megátalkodott férfiak és nők, a kik min­den nemesebb érzést megtiporva, rémei a társadalomnak, a rendnek, békességnek felforgatói, a hazát megtagadják, az egyházat is megvetik. Franciaország mutatja elrettentő példáját annak, kogy milyen óriási hódító ereje van a bűnnek, milyen kétségbeejtően növekedik a fiatal gonosz­tevők száma. Itt 1840 előtt a 16—21 éves bűnösök száma 8000 volt, 1895-ben több mint 31,000, a mi ijesztő nagy szaporodás, különösen, ha számba veszszük, hogy a fran­cia gyermekek száma az 1886-iki népszámlálástól az 189l-iki népszámlálásáig 226,000-rel fogyott. Ilyen külföldi példa s azon keserves tapasztalás után, hogy hazánkban is a fiatal gonosztevők száma évenként növekedik s az 1885-ik és 1895-ik esztendő­ben elítélt ifjú hünösök száma között 100 percent a különbség; ilyen óriási pusztulás láttára egyházunkért, hazánkért aggódva kiáltunk fel: mit cselekedjünk?! Mert a nőegyleteknek tiszteletreméltó, di- cséretes munkája itt nem elegendő, a rendőrségi felügyelet a bűnök, az erkölcstelenség szédítő útjain járó gyermeket az ő út­jairól sem le nem téritheti, sem meg nem óvhatja. A társadalomnak kell eddigi munkásságát, eddigi áldozat­készségét más irányban, oly módon érvényesíteni, hogy ne egy pillanatra s ne időnként s csak úgy helylyel-közzel gyámolítsa a nyomorúság miatt bűnre hajló s a rossz tár­saság hatásától a bűnben el is merülő gyermeket, hanem folytonosan felügyelő szeretettel, bölcs vezetéssel, gondos, céltudatos neveléssel erősítse meg teljesen a jóra való készséget s az igaz családi körtől nemcsak az árvaság, hanem a szülők gonoszsága, bűnös élete miatt megfosztott gyermeknek is adjon családi életet. E gondolat s a munkára ösztönző szeretet által vezéreltetve a művelt külföldön, kiválóképen a prot. népek között a lelkes férfiak és nők egész serqge munkához fogott és munkálkodik; összegyűjti az elzüllésnek indult gyermekeket s elhelyezi őket az egymásután alakuló és növekedő intézetekben Ez intézetekben az eddig elhagya­tott, szeretetet nélkülözve növekedő gyermekeket szeretettel tanítják, nemcsak, hanem oly módon nevelik, az ipar egyes ágaiban, a mezőgazdaságban oly formán foglalkoztatják, hogy míg egyfelől a munkára vaió képesség, az életre­valóság s az önfentartási erő tudatának gyönyörűségét, a munkának nemesítő hatását s a végzett munka jutalma­zásában a vagyonszerzés örömeit is megérzik; másfelől tiszta vallásos és szilárd erkölcsi fogalmakkal, hasznos ismeretekkel gazdagodik meg lelkük. Az egyesült államokban, mintegy 1600 férfiú, és nő foglalkozik az elhagyatott, utcai koldulásból élő gyerme­kek nevelésével. Nálunk közelebb, mikor az emberbaráti intézetek vezetői tartottak gyűlést, a résztvevőket ujjainkon is megszámlálhattuk. Poroszországban, a hol négy év alatt több, mint 14,000,000 márkát fordítottak az elhagyatott gyermekek nevelésére, évenként 18—20,000 gyermeket részesítenek e nevelés áldásaiban. Hogy vagyunk mi a könyörülő szeretetnek ezzel a munkájával ? A falusi, úgynevezett koldus birónak gyer­meke, mintegy természetesen örökli atyja kettős tarisz-

Next

/
Thumbnails
Contents