Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-02 / 18. szám

egyesített fizetésből egy valahogy csak megélhet és a munkát is meggyőzi. De azért mégis tenni kellene már valamit felsőbb hatóságainknak, hogy a 32661/1889. sz. miniszteri rendeletnek elég tétessék, mert a gyülekezetekben sem a tehetség, sem a jóakarat nem igen van meg erre nézve. A nagy egyházi adók terhe alatt roskadozó kis gyülekezetek a mai felekezetnélküliséges világban bizony nem vesznek vállaikra újabb terhet csak azért, hogy ne a lelkészük tanítson. Nekik jól van az így is. Dunamelléki egyházkerületünkben a lelkésztanítóságok száma az 1893-iki névtár szerint 21 volt ugyan, de azóta már államsegélyezés folytán e szám felére olvadt le. S ha felsőbb hatóságaink megtennék a kezdeményező lépéseket: úgy legalább az anyaegyházakban a lelkészi és tanítói állásokat kellő tapintattal külön lehetne választani. Egy lelkésztanító. TÁRCA. Tudomány és erkölcsiség. Azt mondják, hogy a tudomány hatalom. Ez áll. Az volt mindig, az lesz ezután is. De a hatalomnak egy feltétele volt és lesz mindig és ez az, hogy el ne szakíttassék azon erkölcsi ész és természetfölötti alaptól, melyen az élet nyugszik. A tudomány a szuggeszciónak mindig hathatós neme volt, tekintélyével befolyásolta az életnek minden nyilvánulásait, hatványozta a fejlődésnek minden vívmányait és propulziv erejével megakadályozta a pangást. Tudomány nélkül nincsen haladás, nincsen művelődés. Abstrakt alakjában a múltban ugyan gyakran meddőnek látszott, sokszor a rideg tudósok különcségének vétetett, miből a világra és a társadalomra kevés haszon látszott háromolni; de a történelem itt is bizonyságot tett a tudománynak hatalmáról, mert a legbámulatosabb találmányokban, felfedezésekben, a korszakokat alkotó nagy eseményekben, a népeket ért legnagyobb katasztrófákban azon elvek expanzív ereje működött, melyeket az elvont tudomány felállított. Az eszme sokáig lappangott, de lassankint és észrevétlenül testett öltött és rontott vagy épített, átalakította a társadalmi viszonyokat és mindig egy lépéssel előbbre vitte az emberiséget, lassan működött, mert az eszmék lassan érnek, de működött, biztosan és eredménynyel. A keresztyénség magasztos, isteni tanai három századon át küzdöttek a mély gyökerekkel bíró pogányság ellen, míg teljes fényében ragyoghatott. A renaissance korszaknak eszméi a reformációra vezettek. Descartes bölcsészete nem hatott rögtön, de lappangó ereje ki-ki tört és élt, mígnem Comte pozitív bölcsészetére vezetett, és ez — Comte pozitivizmusa — ma a gyakorlati életbe átültetve, úgyszólván uralkodói hatalommal terjed — fájdalom! — nem üdvös, nem szerencsés irányban, mert neki köszönhetjük, hogy letördeli lassan az idealizmust, hogy kiöli fokozatosan a költői életnek kincseit. A nagy francia forradalmat az encyclopaedisták előzték meg. Robespierre-ről mondják, hogy Rousseau »Contrat sociaU-jával zsebében lépett a vérpadra. Az emberi észnek müvei tehát abstrakt alakjokban is a művelődés menetében ellenállhatlan hatást gyakoroltak. A könyvek, melyekbe a tudomány világmozgató eszméit lerakta, a könyvtárakban lehet, hogy elporladoztak, de az eszmék éltek és átalakították az emberiséget. A tudomány hatalom volt. Ma a tudomány megszűnt egyeseknek kiváltsága lenni, kilépett azon szűk körből, melyben eddig mint egy magvető működött, ki az időre bízta a magnak gyümölcsöztetését; ma roppant fejlődésénél fogva szakokra oszlott és oly terjedelmű, hogy egyes ember ezt át nem karolhatja ; ma a tudomány a gyakorlati térre lépett és áthatván a társadalom minden rétegét, felöelvén minden társadalmi kérdést, társadalmi hatalom lett. Hasonló jelenséget a történelemben hiába keresnénk. Oly kérdések várnak megoldásra a tudomány által, melyhez hasonlókat a civilizáció egész történelmében nem találunk. Átmeneti korszakokban pedig az emberiségnek sok ilyen korszaka volt — mindig nagy eszmék küzdöttek érvényesülésért, de a küzdelem tere egy vagy más nemzetre volt korlátozva, a melyből az új eszmék azután a világba szétsugároztak. Ma egész világrészek vannak talpon. A szellemi fegyverek, melyekkel az elhaló század egy újabb érával küzd, oly hatalmasak, hogy az emberi társadalomban mutatkozó rohamos fejlődés, majdnem lehetetlenné teszi az emberi tudásnak oly összesítését, oly összefoglalását, mely a jövőre nézve vezércsillagul szolgálhatna, a miért is a tudománynak legkitűnőbb mai vezérfiai, mint egy Spencer, egy Huxley, egy Kidd aggódva néznek azon rombolások elé, melyeket a tűltengő és sokszor nem a legalaposabb tudományosság tehet. Az óriások megijedtek saját gyermeköktől és Huxley majdnem kétségbeesve mondja : »hogy egy bolygó csillag közeledtét, mely az egész történelmet elseperné, a legkívánatosabb megoldásnak örömmel üdvözölné*. A tudománynak sokoldalú elágazása mellett a gondolkozó elmék az életnek a megoldásra váró egyéb nagy problémáit is látják. Vannak jogok, vannak kötelességek, vannak törvények, melyeknek a tudomány nem adhat szankciót. A társadalomnak azon osztályai, melyeket a tudománynak csak kis szellője érintett, de a melyeknek reményei, vágyai követelései épen a tudománynak általánosítása folytán oly nyugtalanító módon lettek felkeltve és fokozva ezen osztályok várva-várják a tudomány által eszközlendő nagy csodákat és a csodák — nem jönnek. Szociális tudomány — a mely e nevet érdemelné — mondhatni még nincsen. Van egy halmaza az empirikus észleleteknek, de ezeknek összefüggése, ezeknek szinthetikus csoportosítása oly gyarló, hogy logikai következtetés a jövő alakulásokra ezekből nem vonható. Bármily nagy tehát a tudomány hatalma, itt kezdődik annak tehetetlensége, annak meddősége. És ez vezet engem arra a térre, melyet nem ajánlhatok eléggé önöknek ifjú barátaim gondos figyelmökbe és ez: hogy a tudomány nem ignorálhatja az életnek legfőbb éltető erejét, legbiztosabb alapját, az erkölcsöt (morált) és ennek legfőbb szankcióját a vallást. Az évezredek óta tartó evolúcióban ha keressük a princípium movenst, azt fogjuk találni, hogy az túlnyomóan az ethika terén található. Öntudatlanul, vagy öntudatosan, ez befolyásolta az egyeseket és a társaságban egyesített népeket, találjuk, hogy ezen princípium mindenkor ész- és természetfölötti volt. Ezt maguk a pozitivisták is elismerik és nem lehet az időpontot megjelölni — a mai napig sem — a melyen ez hatását vesztette volna. Az ethikai princípium mélyen gyökeredzik az embernek egész valójában, a ki ezt tagadja, az az emberi