Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-10 / 2. szám

metriától való irtózató, melyet csodálni nem lehet annak, a ki a dolog körülményeit csak valamennyire is vizsgálja. De menjünk más tudományágra. 2. Közönséges számtan. Készítette dr. Lutter Nándor, 13-ik kiad. Bpest, 1893. Jó volna, ha a 363 nagy lapra terjedő, fokos könyv, címének megfelelőleg valamivel »közönségesebb* volna mind tartalmában, mind alakjában s főleg irályában — már t. i. a mennyire ezt a számolás természete megengedi. Elismerjük, hogy ezt a 13-ik kiadást Reif Jut. ab főreáliskolai tanár úr az előző kiadásokhoz képest sokat egyszerűsítette; de azért az I—III. gimn. Osztály tanulóinak felfogásához és értelméhez képest ezt a tankönyvet is egyik legnehezebb menetű tankönyvnek kell kijelentenünk. Ha technikusok számára, a kik szintén elől kezdik a számot. írták volna így, a mint van : semmi szavunk sem volna. De. sokszor nem is a dolog lényegéhez tartozó, terjengős definitiók, közbe-közbe szőtt körülírások bonyolulttá és nehézzé teszik azt, a minek magában egyszerűnek és könnyűnek kellene lenni. Hogy mi minden előzménynyel, vagy ha úgy tetszik, előismerettel kell az I. osztályba lépő 9—10 éves tanulónak e tudományból >megismerkedni«, mutatja az a körülmény is, hogy az első alapműveletre, az összeadásra, csak a 16-dik lapon kerül sor, a hol róla egymás folytában a következő kettős meghatározás van, kettős megnevezésekkel : »Két szám összeadása abban áll, hogy az egyik adott szám egységeihez a másik adott szám egységeit hozzá számláljuk Összeadás által azt a számot keressük, mely egymaga annyi egységet foglal magában, mint több adott szám együttvéve. Az adott számok az összeadandók, a keresett szám az összeg. Az összeadandók képezik a részeket, az összeg az egészet«. Részünkről azt véljük, hogy az első és harmadik mondat mellett felesleges a második és negyedik, vagy megfordítva. De az »egv szuszra« sokféleképen való meghatározás még jobban kitűnik a szorzásnál (24 ik lapon). »Midőn valamely számot töbször veszünk összeadandőul, szorzást végezünk. A szorzás tehát nem egyéb, mint egyenlő összeadandók összeadása. Egy adott számnak egy más adott számmal szorzásánál az egyik adott számot annyiszor veszszük összeadandóul, a hány egység van a másik adott számban. Azon számot, melyet többször kell összeadandóul vennünk, szórzandónak, azon számot, mely mutatja hányszor vegyük a szorzandót összeadandóul, szorzónak nevezzük; a szorzási mivelet eredményét szorzatnak vagy szorozmánynak mondjuk. A szorzat tehát egyenlő összeadandók összege* stb. (ezen hosszú definitio után is még öt nyomtatott sor következik !). Így tovább fel a láncszabályig és a bonyolult pénznemekig. 3. Földrajz a gimnáziumok használatára. A legújabb miniszteri utasítások nyomán írták dr. JSémetliy Károly és dr. Cserey Adolf Budapest, 1889 Ezt a tankönyvet irályán kívül már csak azért sem kellene tanítani most 1896—1897-ben, mert 1889 óta nagyot fordult a világ, főleg hazánkban a vaskapui munkálatok s egyéb viszonylatok miatt. Ebből a jeles tankönyvből ilyen részleteket kell a szegény első gimnázistának »bemagolni* : »A Babagurától délnek fekszik az Árvái-Magura. Ehhez keletről csatlakozik hozzánk legmagasabb és legregényesebb hegyláncolata, a Magas-Tátra. E hegylánc keskeny gerincű hegység (néhol a gerinc alig pár méter széles) s ez különösen jellemzi a Magas-Tátrát. Oldalágai meredeken ereszkednek le a környező völgyekbe. A főgerinc hágói többnyire nehezen járhatók. Legmagasabb csúcsai (a Gerlachfalvi és Lomnici 2600 méternél is magasabbak) nem a főgerincen, hanem az oldalágakon ülnek s ezekről a környező vidékre felséges kilátás nyilik. . ..« (Zárójelben jegyzem meg : zárójelek közé nehezített mondatok nélkül nem lehelne írni azoknak az I-ső gimnáziumi osztályban is még mindig »kicsiny« gyermekeknek ? Vagy talán angol touristáknak nézik a t. földrajz-írók gyermekeinket is?) De nézzük, hogy mint tanítják ma is a mi aldunai szorosunkat (18-ik lapon), a hol Baross Gábor merész kezdeményezéséről és a nemzet hatalmas alkotásáról egy szó említés sincsen. »A kazáni-szorulatban, az aldunai szoros ezen ieg.festőibb részében, a Duna mintegy 170 méterre szorul össze. Orsován alól, a vaskapui szoros a hajózásra nézve legveszélyesebb. E helyen a Duna medréből kiálló, hatalmas sziklák alacsony vízálláskor szabadon láthatók és ilyenkor csak kis hajók járnak rajta; magas vízálláskor pedig e sziklák örvényeket alkotva, a hajózást megnehezítik^ Megnehezíti az ilyen földrajztanítás a disciplinát is, a discipulust is, főleg, ha » bemagoltató* módszerrel és úgy tanítják, hogy még ez a tisztán szemléleti tantárgy sem alapul, a térképen kívül semmi szemléleten; a menynyiben a földrajzzal összekötött természetrajznak sem állat-, sem növény-, sem ásványvilágából egy darabot sem mutatnak be a növendékeknek, sem képbe, sem természetben. Tisztelet ott, a hol másképen járnak el! 4. Iskolai Magyar Nyelvtan mondattani alapon. Irta Szinnyei József dr. egyet, tanár. VI. kiad. Budapest, 1896. A lehető legszélesebb inductióra helyezkedik, de minden szerves összeköttetés nélkül. Ezt a tankönyvet talán a legjobban úgy lehet jellemezni, hogy »a sok fától nem látja az ember az erdőt*. A minutiákig apró részletezésekben hajszálfinom megkülönböztetések tömege nehezedik a nyelv-philosophálásra még egyáltalában képtelen tanuló gyenge vállára. A nyelvtudomány még ki nem forrt vívmányait is meg lehet találni »kicsiben« emez összezsúfolt tankönyvben, a melyben olvasmány, elemzés, szabály, paradigmák részint beszéd, részint grammatikai, részint mondattani tárgyalásokkal vegyítve fordulnak elő. Egy másik hasonlattal élve, azt is lehet e tankönyvről mondani, hogy »sokat markol, keveset szorít«. Ezen állításunkat majd minden fejezetnél bizonyítani tudnók. Legyen elég csak az ötödik lapról felhozni a hangtanból, hogy midőn a hangokat két osztályba (magas és mély) beosztja: ebből önként következnek a magas és mélyhangú szavak. Ámde a következő pontban az e, é, i, í hangokról, a melyeket az imént magas hangoknak tanított, azt állítja, hogy azok egyszersmind középhangok is. Ez által a kezdő gyermek már confundálva van, mert az iménti egyszerű meghatározás (magas és mélyhangú szók) a középhang miatt bonyolódottá válik ezen folytatólagos, de az iménti logicus menetet zavaró szabály következtében : »Az olyan szó, a melyben valamely középhang magas hanggal vagy hangokkal van együtt, magashangú; az olyan pedig, a melyben valamely középhang mély hanggal vagy hangokkal van együtt, mélyhangú«. Ilyenforma szemelvényt több helyről lehetne felhozni annak Idmutatására, hogy tankönyvíróink sokszor egy és ugyanazon dolgot többfélekép tractálván, a világosság és egyszerűség ellen munkálnak. Ha a fennebbi négy betű a nyolcadik pontban magashang: akkor a 10-ik pontban miért vedlett át középhanggá? A subtiliáknak helye lehet a nyelv magasabb rendszerében, vagy helye lehet a tanárképzőben, de nem az első gimn. osztályban, a hol a gyermekeknek az igazságot csak egy/él<; adagban lehet beadni. (Ilyenforma »kettős* igazsága van írónknak a mondat bővítő részei: tárgy, jelző, határozó és állítmányi kiegé-