Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-11 / 15. szám

kalmazkodás, a gyakorlat, az elsajátítás, az ismétlés, a halmozás, az elegendőség, a fegyelem, az okmagyarázat, az autonómia, az útmutatás és a formák simulásának törvényei. Röviden összefogva a következő szabványok fűződnek ezen elvek érvényesítéséhez. A tanító mütana feltárgyiasítsa azt a tárgyat, melyről akarja, hogy tudomást szerezzenek, vagy annak hiányában utánzását, graphikai rajzát, leírását. A tanító specificálja vagyis különböztesse meg azon tárgycsoportokat, melyeket meg akar ismertetni. Segítse ki a csoportokat logikai rendben. Sorozza azokat úgy és ebben a rendben, a melyben a tények oka, hatása vagy egymásutánisága kitűnik. Ez elrendezésben legyen folyamatosság. Rendezze és ossza be a tárgyát úgy, hogy a tanítvány egyszer a tényeket és tüneményeket lássa, másszor azokat osztályozza, harmadszor törvényeiket kutassa, negyedszer pedig az ismereteit alkalmazza. Kombinálja a tanító az oktatást oly tárgyakkal, melyek összevetve könnyebben megtanulhatók, mint szétkülönítve. Minden esetnél az a képesség alkalmaztassék, melylyel természetszerűleg sajátítunk el valamely ismeretet, vagy az az orgánum, melylyel bizonyos dolgot természetszerűleg hajtunk végre. Alkalmazzunk minden képességet a megismerendő tárgyhoz természetszerűleg illő methodus szerint. Legyenek maguk a növendékek azok, kik a képességeket alkalmazzák s a megfelelő módokat megfigyelik. A tanítványok ismételjék leckéiket. A leckeismétlés akkor történjék, mikor még az előbbi leckék hatása el nem mosódott. A leckék sora addig tartson, míg csak az elérni vágyott nevelési vagy oktatási eredmény el nem éretett. A tanítványok figyeljék meg az általok kifejtett testi vagy értelmi munkát. A tanító serkentse tanítványai szorgalmát oly okokkal, melyek alkalmasok a jellem erkölcsi átalakítására, valamint a gyakorlati kritérium formálására. A tanító szoktassa hozzá tanítványait, hogy autonóm módon dolgozzanak és fékezzék magukat. Irányozza tanítványai instructió magaviseletét. Érintkezzék növendékeivel úgy, hogy beszédmódja alkalmazkodjék a kitűzött célhoz. Az oktatás szervezésének alapjául vett hármas gondolatot Berra a társas formában, a fejlettségben és együttességben nevezi meg. A tanítványoknak collective kell tanulniok. A tanulók csoportjait eszerint kell megalkotni, hogy mindegyik magába foglalhassa azokat, kik ugyanazon fokú fejlettséggel bírnak, minden csoportot együttessen kell oktatni. Elegendőség, váltakozóság és folytonosság a föltételei a leckeidők tartamának. Minden lecke, szorgalmi idő vagy tanév legyen instructiv, tartson addig, míg sikere lehet. A leckeidő megszakítandó, ha a tanítványok kimerülnek, de a pihenés ne tartson addig, hogy az oktatás elveszítse eredménye folytonosságát. Végre a fegyelemnél négy szempont igényel szem előtt tartást. A jól érzés, az autonomia, az aránymutatás s az okozatosság. Érezzék a tanítványok magukat jól, nyugodtan és elégedetten. Élvezzék szabadságukat a munkában s az iskola kormányzatában. Irányozza a tanító a gyermekek autonóm cselekvését úgy, a mint az az oktatás és nevelés céljának megfelel. Irányozza oly okokkal, melyek erkölcsileg és sikeresen folynak be növendékei elhatározására. Ez a rendszere Berra nagy müvének. Talán szükséges sok benne a kategória s nem elég egyszerű a paedagogia. Bármint legyen is, bizonyos, hogy egy rendszeres tudományos egész, mely elejétől végig öntudatosan van feltárva. —r. TÁRCA. Omár Chajjám. (Bodenstedt.) Omár Chajjám, a híres asztronom, Vizsgálta az égboltot behatón. De hajh, hiába, szeme bár bejárta A mindenséget, Istent nem találta. S mert csalódását el nem titkolá, Görbén néztek a jó papok reá. Tanácsba gyűltek, elveszejtni őt S szent szorongásban a birák előtt Imígy beszélve léptek fel könyörgőn: Oh Maleksah! hatalmas úr a földön, Egy ember, Omár Chajjám a neve, Igaz hitünknek esküdt ellene, Mint nisaburi csillagismerő A természetben Istenünkre ő Nem bírt akadni. Romlásunk ez ember. Óh nagy király ! Az éltét még ma vedd el. Felel a sah: Ha eljön perce itt lenn, Úgyis magához szólítandja Isten. Sok szép időt hagyott kutatva hátra, Kereste Istent s eddig nem találta. Legyen. De ám ki az, ki jót mer állni, Hogy ezután sem fogja megtalálni ? Eddig csak az Ész szemével kereste, Ám ez kevés még Isten-ismeretre. Ki tudja, a hit mily csodát mivel, Ha látni kezd majd a sziv szemivel ? Közel s távolból nézte a világot, De csak burok s nem mag, mit benne látott. Ezért tudása sohsem volt elég, De hátha úgy intézi majd az ég, Hogy bölcs fejére fáradalmi bérül A hitnek koronáját kapja ékül ? Nem, nem, ez embert hagyjátok, hogy éljen, Lelkén a fényt hadd váltsa fény szivében. S vezesse át az útra őt, a melyre . Minket vezérelt Isten nagy kegyelme. Szavát a papok némán hallgaták, S mély főhajtással állottak odább. Várnai Sándor.