Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-21 / 12. szám

érdekelt fél panaszára vagy hivatalból feljelentés esetében az iskolafentartó polgári, vagy hitközség (egyház) ellenében foganatosítandó végrehajtás útján . . . fogja azt behajtatni. (Miniszteri utasítás 16. § 17. lap.) A fentebb érintett egyetemes föllépés, illetőleg az állami segély sürgethetése céljából szükséges tudni a fedezendő korpótlék összegének nagyságát. Erre nézve gyors összeírás szükséges, mely célból a szétküldendő rovatos ív rovatai pontosan betöltendők. Anyaszentegyházunk s gyülekezeteink közjava vezette az egyházmegyei tanügyi bizottságot ezen tájékozás és tanácsló utasítás kibocsátására. Az országos törvény mindnyájunkkal parancsol s az országos törvény végrehajtásából származó mindennemű mulasztásért a felelősség arra fog hárulni, a ki a mulasztást el fogja követni. Atyafiságos üdvözlettel a kecskeméti ev. ref. egyházmegyei tanügyi bizottság s annak nevében: Ádám Kálmán, esperes. TÁRCA. Két anya harea a XVII. században. Felolvastatott a nagyszombati vallásos estén 1896. nov. 29-én. (Vége.) A menyegzői mámor nemsokára elszállt s a két nő: az élemedett anya s az ifjú feleség közt kitört a féltékenység a közös birtokért, Thurzó Imre szeretetéért. Már temperamentumuk, gondolkodásuk különbözött egymástól s ez a különbözőség a kölcsönös érintkezés folytán nem, hogy enyhült volna, de még inkább élesedett. Az ifjú menyecskét nem érdekelték a vallási viták, mikért az öreg matróna lelkesedett^, magába vonult s midőn férje a háztól távol harcolt Bethlen lobogója alatt, a természet kebelén halászgatásban, gombaszedésben keresett orvosszert az elhagyottság ölő mérge ellen, vagy a csendes magány óráin naplójába jegyezgetett. Gyakran kellett éreznie az egyedüllét terhét és unalmát; özvegy volt özvegyi fátyol nélkül. Csak első leánykája, Erzsébet születése után enyhült némileg sorsa. A két asszony viszonya épen nem volt bizalmas; ritkán laktak együtt s érintkezésük udvarias volt, de minden melegség és ragaszkodás nélkül. Leplezett idegenkedéssel nézték egymást s folyton versenyeztek azért hogy kié legyen az ifjú Imre szivében az elsőség. A fiatal nőt nagyon bántotta az, hogy férje mindig anyjával levelezett s róla csak az utóiratokban tudakozódott; naplójában gyakran elárulja elégedetlenségét a miatt, hogy anyja kedvéért mellőzi s országos ügyekben csak anyjával tanácskozik, terveit csupán vele közli. Az özvegy nádorné neheztelt »halvánvképű« menyére azért, hogy nem vett részt időtöltéseiben, keveset törődött a vallás ügyeivel, e helyett horgászott a Zsilinka patakban s gombát szedegetett a rajeci hegyek lejtőin Tény, hogy Krisztina nem igen járt az özvegy kedvében, hozzáintézett levelei szerfelett hidegek, alig tudósítja valamiről, ámbár néha, de nagy néha látszik soraiban némi alkalmazkodó szándék. Egy ízben pl. a hricsói pap betegségéről tudósítja napát, midőn Lietaván időzött s elismerőleg teszi hozzá, hogy »kár érte, mert jól tudott prédikálni*. Míg a két viszálkodó fél szeretetének közös tárgya, Thurzó Imre élt, elfojtották mély gyűlöletüket. Czobor Erzsébet hatalma tudatában kíméletlen volt gyenge akaratú menye iránt s Nyáry Krisztina tűrt, remélve, hogy sorsa változi fog. Azonban Thurzó Imre rövid fényes pályafutás után 1621. őszén 23 éves korában meghalt s benne kidőlt a család és az egyház legfőbb támasza. A két nő még egyszer utoljára találkozott egymással a közösen szeretett halott koporsójánál, azon túl mindinkább elváltak egymástól útjaik. Midőn Krtsztina második gyermeke, a ki atyja halála után született, szintén leány lett, Czobor Erzsébet elkeseredése nem ismert határt; gyűlölte, utálta gyenge testalkatú menyét, hogy egyetlen fiának nem tudott fiörököst adni. A fiatalon, özvegyen maradt asszony nem tartózkodott többé, nyíltan kimutatta ellenszenvét napa iránt. Egyszer elhagyta a Thurzó várat, hazament anyjához Kisvárdára; nemsokára eldobta az özvegyi fátyolt, eldobta a tisztelt Thurzó nevet s felesége lett Eszterházy Miklósnak, az ellenreformatio vezéralakjának. Érdekes ez a levél, melyben Czobor Erzsébetet eljegyzéséről tudósította. Hideg, udvarias levél ez, melynek minden sora elárulja, hogy íróját inkább a kötelességérzet vezette, mint a figyelem. »Mivel hogy az Úristen három dolgot magának választott, azok közt egyiket az szent házasságot, mivel hogy ezért az Úristen rendelésének akaratjának senki ellene nem állhat; azért hogy mivel szerelmes asszonyom anyámnak tetszett az az én szerencsém, kit az én Istenem az én gyámoltalan, árva állapotomban nekem mutatott: kötelezem azért magamat a szent házasságra az tekintetes és nagyságos gróf Eszterházy Miklós úrnak, mely szerencsémet, állapotomat, hogy Nagyságod is megértse, nem mások, hanem magam, levelem által akartam Nagyságodnak mentül hamarább lehet, értésére adni*. Valamivel utóbb megtagadta hitét s áttért a katholikus vallásra. Az öreg Thurzóné, a ki belátott a menye lelkébe, a ki a hithagyást a legszörnyűbb bűnnek tartotta, nem bízhatta reá a leánykák nevelését, magánál tartotta őket Lietaván-Hricsón, e hozzáférhetetlen sziklafészkekben s lelkökbe plántálta egyháza szeretetét. Lelkiismeretén kívül elköltözött kedveseinek emléke is kötelezte őt erre; fiának utolsó szava — titkára feb jegyzése szerint — az volt: »én igaz ágostai hitvallású vagyok*. Roppant haragra gyuladt, midőn Nyáry Krisztina újabb nászáról értesült, indulata első kitörésben vissza akarta tartani hozományát, csak öcscse Czobor Mihály tanácsára enyhült meg annyira, hogy a gyűlölt asszony »holmiját* elvitette Lietaváról. Haragjába félelem is vegyült. Érezte, hogy Nyári Krisztina követelni fogja gyermekeit s Eszterházy az árvák örökségét. Azonban nem csüggedett el, a támadókkal szemben védőket keresett; hogy annál könnyebben ellenállhasson, elfoglalta az árvái örökös főispánságot, mely a Thurzók birtoka volt s körlevelekben kérte a vármegyék támogatását. Lelkét megdöbbentette az a gondolat, hogy szerette unokáit elveszíti, anyjuk katholikusokká neveli őket s egykor majd pirulva