Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-07 / 10. szám

profántörténészek száma. A legtöbb egyháztörténeti cikket maga Hauck írta meg vagy dolgozta át. Mindegyikében felismehertő.az ő finom objektiv kritikája és rövid, de velős mesteri jellemzése. Mellette kiemeljük még Harnack (főleg az apostoli hitvallásról és a Didachéról írt) és Achelis (az apostoli konstitutiók és kánonokról írt) patristikai, Krüger (különösen Apollinarisról szóló) és Loofs (az úrvacsorai tan történetéről írt) dogmatörténeti, Zöcklemek a rendek és a szentek, Nitzsch-nek és Kunze-nak a scholastika történetére (amaz Abaelardra, emez Canterbury-i Anselmre) vonatkozó, Kolde (Albrecht mainzi érsek és Andreae Jakab, a formula concordiae mestere), Kawerau (az antinomista Agricoláról és az antinomista vitákról, Amsdorfról írt) Brieger és Bossert reformáció-történeti cikkeit. Említendők még Bertheau, Deutsch, Benrath, Tschakert, Mirbt, Arnold, Uhlhorn, Zahn s mások cikkei. Ha meggondoljuk, mily lázas a modern történet terén a források tanulmányozása és feldolgozása, érthető, hogy ezen cikkek legnagyobb része egészen új alakot nyert. Ehhez járul, hogy az egyes cikkeket az illető korral vagy tárgygyal behatóan foglalkozó szaktudósok írták, úgy hogy majdnem minden egyes cikk egy-egy elsőrangú termék, és egy-egy teljes monographia, a melynek alapján — idézve lévén a források és az irodalom — az illető tárgy legmélyébe bele lehet hatolni. Hasonlóan áll a dolog a theol. tudomány többi ágaiban. Az ószövetségi cikkek közt kiválnak Buhl, Orelli, Lotz, Baudissin, Benzinger mellett különösen Köhler cikkei Ábrahámról és Amosról. Az újszövetségi cikkek közt Gremer (az úrvacsoráról szóló írástan) és Zahn (agapéról), nemkülönhen Schmidt K. (főleg az apostoli konventről írt) és Haussleiter cikkei tűnnek ki. A rendszeres theologia terén Köstlin (az apokatastasisról) Hofmann (babonáról stb.) és Lemme (alamizsna, apologetika) írtak jó cikkeket, míg Hermann egy cikke (az ájtatosságról) teljesen belevarázsol az új-ritschli irány erőltetett gondolatkörébe. A gyakorlati theologia cikkeit Ritschel (úrvacsora kiszolgáltatása), Caspari (abrenunciatió, advent stb.) és Herold (hymonologiaiakat), az egyházjogiakat Friedberg és Hinschius írták meg. A magyar tárgyú cikkek megírására csak két munkatársnak t. i. Balogh és Révész nevével találkozunk a munkatársak névsorában. Még meg lehet említeni egyes orientalista cikkeket Steindorftól (Egyptom), Socintól (Arabia) stb.] Amint ezen rövid áttekintésből láthatni, ezen első kötet tartalma igen gazdag és előnye, hogy a mai tudomány színvonalán áll. E mellett még a legtöbb cikk arról is tanúskodik, hogy az igazi tudományosságnak nem kell a szigorúan vett egyháziasság teréről lelépnie, mert merő tagadás és tudomány nem azonos fogalmak. >A valódi tudomány — mondja a kiadó előszavában — nem rombol, hanem épít«. Persze mondanunk sem kell, hogy egyes radikálisabb cikkek is foglalnak benne helyet. Ez azonban talán nem olyan nagy baj, mint ama másik hibája vagy inkább hiánya a műnek, a melyet a >Prot. Szemlé«-ben Sz. M. is kiemelt. Az tudniillik, hogy az encyklopaedia a magyar protestáns ügyekkel nagyon mostohán bánik el. Ha részletkérdésekbe nem is megy, de fel kellene ölelnie a magyar prot. egyház és theol. irodalom általános kérdéseit, mire nézve egyes tudósaink, ha erre fölkéretnének, bizonyára nem tagadnák meg közreműködésöket. A mű kiállítása elég csinos. Az idézés megkönynyítésére szolgál a sorolvasó, melylyel minden lap el van látva. A nyomás is jó, de nem épen hibanélküli. A 800. oldalon feljegyzett sajtóhibákon kívül mi legalább még egy jó csomót fedeztünk fel. Az egész munka 18 kötetre van tervezve, melyekből évente kettő fog megjelenni, úgy hogy részletfizetéssel lassankint az egész művet meg lehet szerezni, a mi főleg könyvtáraknál nagy előny. Hazai könyvkereskedésekben is bizonyára meg lehet így rendelni. Mindezen előnyöknél fogva a művet legmelegebben ajánlhatjuk lelkészeknek és oly mívelt laikusoknak is, a kik theologiai és egyházi kérdések iránt érdeklődnek. Dr. D. Gy. MISSZIÓÜGY. Egy napom. Látva e címet, lehetnek, kik előre azt hiszik, hogy ismét a belmisszió egy hívének valamely szerénytelen hivalkodásával, öndicsőítést sejtő cikkel van dolguk. És mégis mert önzetlen szeretet készt szólani, jól esik e napomról szólanom, különben is a belmisszió és cura pastoraíis miatti ecclesiasticus gúnyt — mondhatom -t- évek óta tanulom tűrni. Igaz, hogy magamról, illetve saját tényeimről kell szólanom, de épen annak feltüntetése végett, hogy a belmisszió s cura pastoraíis terén gyakorlott előző működés, miként vezeti rá s viszi bele a lelkészt olyan ténykedésekbe — többről-többre — minőkre a nélkül sem alkalma, sem impulsusa nem lett volna s mennyit építhet a szívek-lelkek világában, de mennyit tanul is az igehirdetés aktualitása — intensivitása tekintetében oly tanulással, minőnek holtig való cultiválására elhíva van. Miután — teljes őszinteséggel szólva — az ily ténykedésekre előkészítőül sem tanárunk, sem principálisunk nem volt s ha működni készt égő vágyunk a belmisszió s cura pastoraíis terén, mélyen érezhetjük, mennyire előpéldák nélkül vagyunk a gyakorlati egyházi élet terén: részemről világért sem nvilvánítnám hivalkodásnak, ha egyesek ily téren szerzett észleleteikről, sőt elért eredményeikről, sikereikről szólnának. Nem hivalkodás az s nem methodistás — mint egy lelkésztársam véli, mert a cél a kölcsönös épülés volna, mire égetően nagy szükségünk van. Tehát azon napról legyen szabad a következőkben szólanom. Ha szeretet — egyesületünk s egy s más belmissziói működés hatására éledező, gyülekezeti közszellem által befolyásolt olyan presbyteriumunk nem volna, a milyen van s ha ily úton meg nem valósul a szükséges költségek megszavazása s utánjárások után a pusztai s tanyai konfirmándusok asyluma, nem lett volna alkalmam tegnapi napomat a harminc ily elhagyatott gyermek tanításával kezdenem s azok elbocsátása után azon három buzgó s nem presbyter egyháztaggal beszélgetnem, kik többekkel együtt segédkeznek e munkában nekem, pedig e beszélgetés igen épületes volt reám a még az nap történtekre nézve is.