Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

van elhíva s a kik testvéri egyetértéssel, mindegyik a maga módja és Istentől nyújtott adománya szerint, ugyanazon ügynek szolgálnak. így tartoznak Luther és Melanchthon együvé elválaszthatatlanul, egymást kiegészítve és egyik a másiknak kiegészíthetlen lett. Luthernek talán nem sikerült volna a reformáció a tudományosság azon gazdag kincsei nélkül, melyeket Melanchthon rendelkezésére bocsátott, de egyedül Melachthon sem vitte volna keresztül a nagy müvet Luther bajnoki lelke nélkül. »A hatalmas Luther, így ír Melanchthon egy életírója, ki a néphez beszélt, a fejedelmekkel és tudósokkal jutott ellenkezésbe, a nyugodtabb, finomabb és nagyobb klasszikai műveltséggel biró Melanchthon ismét kibékítette őket, közreműködése folytán a prot. tan szilárdabb alakot nyert s nem úgy tünt föl, mintha az pusztán a régi és megszokott rend ellen való ellenszegülés volna*. Huszonhét évig élt a két férfiú a kölcsönös tisztelet kötelékével égvmáshoz fűzve, a legönzetlenebb barátságban, a melyet csak egyszer-kétszer zavart meg az emberi gyarlóság, de akkor sem a magán-, hanem tisztán a közügyek miatt. Luther halála után is hű maradt Melanchthon Wittenbergjéhez, habár Németország nem egy városa, továbbá Dánia és Angolország is hívták őt körükbe. Melanchthon munkás életének nagyjelentősége abban áll, hogy egyfelől Luther mellett az evangéliumi egyház megalapításában és szervezésében kiváló része volt, másfelől, hogy tanári működésével és tudományos dolgozataival, különösen tankönyveivel, Németország tanítója, praeceptor Germaniae lett. Nem lehet ily rövid időre szabott ünnepélyen Melanchthon életének e két irányát kimerítően rajzolnom, de mégis meg kell említenem azt, hogy az egyház benne már azért is tiszteli a reformátort hálás szívvel, mert a biblia németre való fordításánál az oroszlán rész az övé. Luther ugyanis Melanchthont az újtestamentum és a theol. tudományok tanulmányozására bnzdította s azokba elmélyedve csakhamar kijelentette: nincsen keresztyén, a ki köteles volna valamit elfogadni, ha csak az írásban nincs nyoma; a szentírással kezében vizsgálta meg az egyház intézményeit és támadta' meg visszaéléseit. »Az írás csodálatos gyönyörrel tölti meg a lelket, kiált fel, a mennynek eledele az«. Luther viszont azt mondja: »Ez a kis görög ember felülmúl engemet a theologiában is; ő a sátán leghatalmasabb ellensége; van ereje és sokat fog elbirni.« S midőn Luther 1522-ben visszatért Wartburgból, magával hozva az újtestamentum kész fordítását s később az egész szentírást német nyelvre fordítva, Melanchton azt átnézte, Luthert szóval, tettel buzgón támogatta, mit ő készséggel be is vallott, hogy szívesen hallgatja meg barátja tanácsát s teszi magáévá e téren helyesebb nézeteit s hogy Fülöpje valóságos adománya az Istennek a biblia fordításánál. Az újtestamentum fordítása előtt kevéssel adta ki Melanchthon az első evang. tudományos hittant, melyben szerzője kimutatja, hogy miként Pál apostol tanítja, csak a Krisztusban való hit által üdvözül az ember, azaz ama benső életközösség által, a melynél fogva élünk többé nem mi, hanem a Krisztuséi mi bennünk és nem a külső cselekedetek által, a melyek a belső életközösség nélkül semmit sem érnek. Az ev. hitnek ezen első tankönyve nagy hatással volt korára és az utódokra s számtalan kiadást ért, mely — úgymond Luther — méltó a halhatatlanságra. Ugyancsak Melanchthon írta meg az első öszszefüggő népies hittant, az ú. n. egyházlátogatási könyvecskét, »Visitations Büchleint«, melynek elvei szerint rendeztettek az egyházak és iskolák ügyei 1527-ben. S hogy végül Melanchthon volt ama hitvallásnak is szerzője, melyet egészen a neki sajátos bölcs mérséklet és szelídség leng át s melyet az ev. rendek az 1530-ikévi Agosta városában tartott birodalmi gyűlésnek nyújtottak át, ki ne tudná azt. Szóval a két nagy férfiú a legszebben kiegészité egymást, mint azt Luther maga oly találóan jelzi midőn azt mondja: »Én azért születtem, hogy gonoszokkal s ördögökkel háborúskodjam, azért az én könyveim nagyon viharosak s harciasak; nekem tuskókat s fatörzseket kell irtanom, útat kell törnöm s egyengetnem; de Fülöp mester szép csendesen lépdel, épít s ültet, vet és öntöz nagy kedvvel, azon adományoknál fogva, melyeket Isten adott neki oly bőségesen «. Azonban Melanchthon reformátori egyházi munkássága csak felét képezi az ő érdemeinek; mi benne egyszersmind az evang. iskola fő megalapítóját tiszteljük. Már az említett »Visitations Büchlein«-ban inti a szüléket arra, hogy a gyermekek iskolába járjanak, miután az egyház és a világ kormányzására derék emberekre nagy szükség vagyon. Benne egy iskolai rendtartás foglaltatik, az első evang., melyben behatóan tárgyalja az alsó és középiskolai intézményét, mely e téren sokáig példakép volt, melyet utóiérni minden áron törekedtek. E rendtartás Luther hatalmas szavainak tettleges kiegészítése volt, melyeket a német polgármesterek és tanácsosokhoz intézett, hogy ker. iskolákat állítsanak s tartsanak fenn, miután évenként utakra fegyverekre és földmunkálatokra oly sokat költenek, az Isten szerelmeért legalább is annyit fordítsanak a szűkölködő szegény ifjúságra, hogy egy vagy két értelmes, jó iskolamestert is nyerjenek. Valóban Melanchthon hajlamánál fogva egész életén át leginkább vonzódott az iskolákhoz. »Az ifjúság szellemét képezni, szivét az erkölcs és erény iránt való szeretettel gazdagítani, ez — kiáltott föl — a leghasznosabb, legboldogítóbb és legszentebb hivatás. Oh vajha e nehéz idők soha ettől el ne választanának !« Ugyanazon szellem, mond más helyen s ugyanazon ihlet, melv a templomot lengi át, uralkodjék az iskolában is! így történt, hogy az ő előadásai, a melyek minden tudományágat felöleltek, a melyeket sokszor több mint 2000 tanítvány látogatott a világ minden országából s kik közül sokan éveken át házában laktak s asztalánál étkeztek, így az történt, hogy az ő tanítása számtalan ifjút képzett, lelkesített s készített el a magasztos tanítói hivatalra. Azon század leghíresebb és legbefolyásosabb iskoláit oly férfiak alapították és vezették, a kik mindnyájan Melanchton tanítványai valának, szellem az Ő szelleméből, vér az ő véréből. A legmélyebb hatással valának végül számosnál számosabb tankönyvei, telve világossággal. Hellén és latin nyelvtanát majdnem két századon át használták az iskolában. A hellén és latin remekírókról írt magyarázatait, szónoklattani, gondolkozástani, természettani, lélektani, történeti tankönyvei, mennyiségtani, csillagászati és zenészeti értekezései nemcsak nagy míveltségéről és komolyságáról tanúskodnak, melylyel szakmáját szolgálta, hanem azok egy emberöltőn át a legkitűnőbb és majdnem egyedüli taneszközei voltak az iskolának s annak szellemére rendkívüli módon hatottak s lényegesen rászolgáltak arra, hogy szerzője igazán kiérdemelte azon tiszteletet, a melynél fogva praeceptor Germaniae lett. Világos, hogy számos magyar ifjú tanítványa révén Magyar- és Erdély hon iskoláira is nagy befolyással volt Melanchton áldott munkássága. Említettük már, hogy Melanchton Wittenbergjéhez hű maradt mind haláláig, itt találta meg élete hű társát is 1520-ban Krapp Katalint, a város polgármesterének leányát vezetvén oltárhoz. Luther volt különösen az, a ki őt e lépésre buzdította. Bövid, tréfás latin disztichon for-