Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. Szerkesztőség-: IX. kerület, Pipa-utca 33. szám, hová. a kéziratok eimzendök. Kiadtf-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laplulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZIvY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr; egész évre : 9 frt. Egyes szám ára 30 kr. Hitünk nagy hőse, Brettennek szülötte, Fölvetted az Igének fegyverét; Imádkozó anyád könynyel füröszte — Imáddal az ellent mind megveréd. Bölcsödhöz jöttünk, bölcs, kegyes Magiszter, Istent imád, ki téged áldva tisztel. Négy századéve immár, hogy születtél, S évezredeknek sarkcsillagja lettél. Rémséges éj borítá a világot, Elmére vak, fojtó köd nehezült, A pusztaságban harsány szó kiáltott, S alvó kor ébredt, tetszhalott felült. Halld, új időnek langy szellője lebben! Nézd, újra fénylik Isten a szivekben! Siralomvölgvén források buzognak, Az elalélt, eltikkadt vándoroknak. Luther! csak áss a mélyre, a fenékig! Melanehton! a forrásból csak meríts! Hit temploma, emelkedjél az égig, A munka emberé — Isten segíts! Isten segített. Ha Isten velünk, Melanehton esd — ki lehet ellenünk?! Kősziklán épül Krisztus szentegyháza, S áll, bár viharnak forgatagja rázza. Légy «Praeeeptor Germaniae» köszöntve, Honi egyházunk s Luther jobbkeze! Egész világra lőn bőven kiöntve A böleseség, fény s áldás özöne. A böleseségnek örök kútfeje Ismét az Istenfélelem leve. A fény, az áldás, kérdők, merre, hol van? Ti szóltatok: az Evangyéliomban. A trón előtt Ágostában megállva, A hitvallásban Krisztus tündököl; Igazság van pecsétül ütve rája, Lélek, mely éltet s nem betű, mely öl. Pazaron szórod elméd gyöngyeit, E gyöngyök: »Loei eommunes«-eid. Neved, Melanehton, csillagként ragyog, Nem rejtik el enyésző századok. Luther, lánglelke wittenbergi várnak, Szelíd Melanehton, Kálvin, Zwingli mind: Köröttünk lengtek itt, mint fényes árnyak, Érzem, a mint halk szárnyatok legyint. Óh, ti dicsők, új hajnal harsonái, Hogyan merjünk előttetek megállni? Ha fel, hozzátok, a magasba nézünk, Veszszük csak észre gyönge törpeségünk! Sarumegoldva nézek föl reátok, Isten küldötti, reformátorok! S fagyos közöny éjében újra látok, Látom, hogy a pünkösdi tűz lobog. Emlékezet a multat visszahozza, Felhőidet, jelen, megaranyozza ; Kisüt a nap, szivárvány rezg az égen: Jövőnk ragyog a könyben s hit tüzében. A tűz meggerjedt: Krisztus tudománya, E tűz folyvást ég s el nem ég soha. Hajónkon vész a habot habra hányja, De biztatónk az Isten mosolya. Isten mosolyg az égből s az Igéből, S a hithősök feltört sírüregéből, S ez ünnepnapból, melyen égi részem: Munkálni nittel, híven és merészen! Sántha Károly.