Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-09 / 6. szám

Az így megtisztított nyelv adott új életet a magyar nemzetnek s a magyar nemzet öléből, ezen új életének szakában született meg a magyar állam. A magyar nemzetiség lényege, lelke, élete: a magyar nyelv, mindenesetre a reformációnak köszönheti, hogy megtisztíttatott az idegen szók sok holttetemétől és még több fekélyétől. A történeti igazság meghamisítása, elferdítése nélkül nem lehet tehát azt állítani semmiképen sem, hogy a magyar állam a római katholicizmus öléből született meg. Az ilyen állítás valótlanság. Más dolog a római katholicizmus és megint más a katholikus, azaz egy közönséges keresztyén anyaszentegyházhoz tartozó (ide tartozik Jókai, Arany és Petőfi is) nyelvész, tudós, költő, író, államférfiú, hazaíi stb. Ez a két fogalom tehát nem zavarandó össze ezen cikk tartalmának az elbírálásánál sem. Ágya, 1896. Nagy Sándor, ev. ref. lelkész. TÁRCA. A magyar nők feladatairól. Felolvastatott a Lorántffy Zsuzsánna-egylet 1896. január 6-án tartott összejövetelén. A magyar nők feladata valamikor az volt, hogy a férfiakat a magyarság zászlója alá édesgessék s a csüggedt lelkeket meggyőzzék, hogy a nemzetnek, mint nemzetnek virulnia kell s virulni is fog. A költő azt énekelte : Magyar nőnek születtél, Áldd érte sorsodat s azután felszólította a nőt, hogy a korcs apákat szive melegével térítse jobb útra s neveljen gyermekeiből hazafiakat. A nagy feladatot nem a nő oldotta meg egyedül, de annyi bizonyos, hogy a feladat meg van oldva s e tekintetben jó úton járunk. Magyarok vagyunk és hazafiak. ... A magyar nyelv behatolt a grófi szalonokba is, az országgyűlésbe, a tudósok szobáiba, sőt még a vármegyékbe is. Most egy más és nem kevésbbé magasztos feladat áll a nők előtt, t. i. az, hogy a férfiakat az igazi, evangeliumi keresztyénség zászlaja alá édesgessék. Ez az igazi keresztyénség áll szabadságból, szentségből és szeretetből. Erre az igazi keresztyénségre égető szükség van s mivel a férfiak nem érnek rá, hogy vele foglalkozzanak s nincs kedvök arra, hogy gyakorolják vagy épen össze is tévesztik a hamis keresztyénséggel, hát a nőknek kell munkára kelniök. Mikor az apostolok meg kétségbe voltak esve, akkor Mária Magdolna hirdette a húsvéti örömhírt. A férfiak arra nézve, hogy mi magyarok szabad elhatározásból szent életet tudnánk élni s az Isten irgalmasságának erőivel tudnánk orvosolni a társadalom bajait, szintén kétségbe vannak esve. A nők, a gyenge s a Krisztus által mégis oly erős nők menjenek hát el s változtassák a kételkedő férfiakat apostolokká. Először is a szabadság szelleme kell ehhez. Ne tessék sem megijedni, sem nagyon megörülni; nem a nőemancipációról beszélek. Nagyon szeretem én a nőemancipációt, de csak messziről. Nem bánom én, ha a nők, ha már nagyon unják magokat s magoknak való foglalkozást nem találnak, ügyvédekké, bírákká, közjegyzőkké lesznek is. De én mégis azt tartom, hogy ha több nő van is, mint férfi — a gonosz statisztikusok ugyanis majdnem mindenfelé ezt beszélik — hát mégis az a meggyőződésem, hogy a keresztyén családban, a keresztyén egyházban s a keresztyén társadalomban minden nőnek kell találnia oly működési kört, mely a nőnek való. Például, ha a Lorántffy Zsuzsánnaegylet egy nagy hatalmas egylet lesz majd, akkor a család -anyák nem bírják magok egyedül a betegek és szegények látogatását s hozzá kell látnunk, hogy e feladatok végzésével, a szegényekkel való foglalkozással, a betegek ápolásával, jó iratok terjesztésével, a gazdagok felszólításával, az egyesület céljai érdekében való agitálással néhány buzgó, élő hittel és sok szeretettel meg önmegtagadással bíró nőt bízzunk meg. Egy ily nőt legalább, ha találhatnánk, jó volna minél előbb megbízni, s az őskeresztyén diakonisszaintézményt így feleleveníteni. Tehát — mondom — nem a nőemancipációra gondoltam, a mikor a nőknek e szabadságot ajánlottam figyelmökbe. Hanem kérem a baj az, hogy a keresztyénséget jóformán szokássá tettük. A mi szokás volt, azt végre is hajtottuk, mert a törvény is úgy rendelte, vagy ha az nem úgy nem rendelte is, a régi öregek úgy állapították meg. Pl. pap nélkül nem lehetett házasságra lépni. Mivel pedig minden időben találkoztak olyanok, a kik házasságra akartak lépni, hát elmentek a pap elé. így aztán legalább háromszor mindenki oda került a pap elé. Egyszer, mikor még semmit sem értett a keresztség alkalmával, azután mikor már nem értett, mert halott volt, s végre a házasság alkalmával, a mikor meg nem vigyázott a beszédre. Most azonban a törvény jóformán felszólítást intéz a lelkészekhez, hogy ugyan akarják-e szokásukat gyakorolni? Mit feleljünk? Magas álláspontra kell emelkednünk, a szabadság magaslatára. Meg kell győznünk az embereket, hogy szabadság, szabad elhatározás nélkül nincs igazi keresztyénség. Szabad elhatározásunkat azonban úgy kell intéznünk, hogy a Krisztusban éljünk s egész életünket isten szolgálatára szenteljük. Egész életünket s nemcsak annak egyes mozzanatait. Isten áldását kérjük tehát a kis gyermekre s a Jézus karjaiba helyezzük, hogy ez a jó pásztor kisérje a kis báránykát az élet zivatarain át. Esküvőre is elmegyünk — én ugyan már nem — mert a házas élet Isten nélkül igazán boldog nem lehet. A koporsó mellett is Isten vigasztalasát kérjük, tehát nem a halott elbúcsúztatását, mert az már a temetés előtt két nappal elbúcsúzott tőlünk. De nemcsak ekkor és nemcsak így fordulunk az Istenhez. És itt van szükség, látod, hivő és szeretetteljes nőkre. Mert kérem alázatosan, mikor mi a keresztyénséget úgy értelmeztük, hogy munkálkodjunk az Isten országában nem annyit, a mennyit a földi törvény parancsol, hanem a mennyire a Krisztus szerelme késztet, hát a helyett,hogy azt mondták volna: követünk benneteket, vagy a mit még jobb szerettünk volna: elibétek vágunk : azt mondták, hogy fel akarjuk forgatni az egyházat. vagy hogy képzelődök, vagy hogy valami titkos haszonra lesünk. De annyira egy elme sem tévedt meg, — hiszen udvarias nép a magyar — hogy a nőkre haragudott volna meg, a miért imádkoztak, énekeltek, varrtak, szegényeket látogattak, keresztyén könyveket terjesztgettek akkor is, a mikor — jó magyarán szólva — nem lett volna muszáj. Nosza, tehát hívják a nők a nőket a zászló alá. Ne csüggedjünk el. A szabad elhatározásból folyó keresztyénség, az hat e világra, nem az, a mit bottal kell kergetni. Mutassák fel a nők a nők előtt, a Krisztus világot megváltó, isteni szerelmét követeljék, hogy e nagy csudaszeretet előtt nyissa meg szivét mindenki. Majd meglátják a nők, hogy ily módon a férfiak is megunják a sok tanakodást, töprenkedést, kérdések nagy és alapos