Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

sággal s a jövőben vetett bizalommal. Braun, Richárd, Ritschel és Fricke beszédein olvasva is épül az ember. Az egyesület megütközését fejezte ki egy szászországi hercegnek a papságba való belépése miatt, ki egyik beszédjében az ősi prot. Szászországot, a római egyházba való áttérésre szólította fel a dresdai udvari templomban. Az egyesület szeretetműködéséből kiemeijük, hogy az utolsó évben a fiókegyletek száma 1832-ről 1849-re, a nőegyletek száma 526 ról 538-ra emelkedett. Évi jövedelme 2,056.193 márka, az előző évinél 355,356 márkával több. A főegvletek között első helyen áll Württemberg évi 95,086 márka bevétellel; azt követi a rajnai tartományegyház 94.934, i Lipcse 78,401, s Biandenburg 73,203 márka évi bevétellel. 51 templomot, nyolc paplakot és 15 iskolát befejezett. Facta loquuntur! A 19 ezer márkából álló nagy szeretetadomány a steyri-ausztriai gyülekezetnek jutott ; Hedderbeim és Kotusch egyenként hét ezer márkát kapott. A nagygyűlésen az örmény kérdés is előkerült. Megbotránkozással vette az örmény mészárlások hirét, a melyeknek a politika ürügye alatt Armenia keresztyén lakossága oly irtóztatóan megszenvedett. Az örmény keresztyének sorsa iránt mind nagyobb és nagyobb az érdeklődés Európa ker. államaiban, csak a politika igazán Pilátus módjára mossa a kezeit. Bosszantó e nagygyűlésről Beyschlag tanár bennünket közelről érdeklő tudósítása a >Deutsch-Evangelische Blátter* legújabb füzetében. Sajnálom, hogy ily nagy tudós a mi dolgaink körüli tájékozatlansága miatt több ízben adott felvilágosításaim dacára ily nagyot tévedett. A dessaui nagygyűlésről szórói-szóra így referál: *A nagygyűlést bizonyos diplomatikus eljárás jellemzi. Miután a magyar református egyház (sic!), mely évről évre adományokat kér és kap az egyesülettől, a jövőben a kért y kormánysegély fölemelése fejében a tótok és németek erősebb magyarosítását Ígérte meg, helyén lett volna annak Dessauban való komoly megrendszabályozása (»ernste Zurechtweisung«), a mint arra a rajnai főegylet javaslata célozni is látszott. A javaslat (bizonyára Fricke elnök tapintatos közbenjárására) visszavonatott, a melylyel azonban aligha javult a magyar chauvinismus, a mely előtt — sajnos — a németség erősen kapitulál«. Mennyi hiba és tájékozatlanság ily rövid tudósításban! Pedig még csak nem régen is az erdélyi szászok támadásai s egy nagyobb könyvadomány vétele alkalmából ezt írtam Beyschlagnakí »Nagyon sajnálom, hogy a hű magyar tanítvány a német mesterrel összetűzött, sőt a tanár úr — mint írja — az igazságért ellenségünkké is vált. Mi magyar protestánsok a hazai lutb. tótok és szászok részéről sok szidalmazásnak vagyunk kitéve a külföldön, mely a magyar állameszméhez való erősebb ragaszkodásunkat már a nemzetiségek elnyomásával azonosítani hajlandó. Nem a nemzetiségek, hanem azoknak lelketlen agitátorai ellen irányul helyes állami érdekek által vezérelve a magyar protestantismus küzdelme, mely a reformáció óta a legszervesebb összefüggésben van a magyar állam constitutionalismusá_ val. Mint történetismerő, a magyar egyháztörténet mind-AH^egyik lapján meg fogja találni e küzdelmet. Hogy pedig ^^^a magyar nyelv az állam hivatalos nyelve s annak tudása minden művelt magyar állampolgártól megkívánható, azon ép oly kevéssé lehet csudálkozni, mint Posen ú. n. germanizálásán. Különben bennünket megnyugtat az a tudat, hogy egy Fricke és Pank a mi viszonyainkat személyesen ismerik s remélhetőleg fog nekik sikerülni a Gusztáv Adolf-egyesület jóindulatát a magyar ev. egyházzal szemben a jövőben is fentartani és biztosítani*. Valóban sajnálatos, hogy hazai rosszakaratú denunciálások alapján még ily jóhírű tudós is ily természetű kérdésekre s igaz> talan ítélkezésekre ragadtatja el magát! Itt tennünk kellene valamit. A hazai püspöki kar s Dianiska jóakaró információja ellensúlyozhatná a német testvéreinknél rólunk táplált igaztalan véleményeket! A XIX. század épen nem szegény meglepetésekben. Ilyen meglepetés az idők pápás jele Ilona a montenegrói hercegnőnek a római kath. hitre való áttérése. Politikai természetű aktus volt az, csak hogy olasz trónörökösné lehessen. Valóban a vallásos hitnek megvetésére vezethet a népek előtt az ilyen áttérés, mely egy házasságnak saját hitét hozza áldozatul. A »szent atyának* egyenes kívánságára történt az áttérés, a melynek még az esküformáját is közli az óka'h. »Deutscher Merkúr«. A helyett, hogy a pápa, mint jó lelkipásztor, azt mondotta volna: maradj a te hitednél, még maga erőltette az áttérést. E konvertita láttára teljesen feledte a pápa azt, hogy csalatkozhatlan elődje az olasz királyi családot exkommunikálta. s hogy abban egyházi esketésről szó sem lehet, De mi lehetetlen a pápaságra nézve, különösen ha politikai előnyökről van szó. Hisz a pápai hatalom a legfőbb s a legszentebb cél, a mely tehát szentesíti az ezközöket. A Máriadogma. óta (1854) ugyancsak erősödik a római égyházban a marianismus a valódi keresztyénség rovására. A Krisztust vallásos tudatára nézve megközelíthetlennek tartja, azért fordul a közelebb eső szent protektorokhoz, különösen azok fejéhez, Máriához. Korúm trieri érsekségének területén megjelenik a »Paulinusblatt.*, a melyben következő pápás csudás legendákat olvashatunk : »Mária, az ördög ellensége, a második mennyei Éva, az emberiség isteni anyja. Krisztussal együtt gyökere és alapköve egy új isteni teremtésnek. A mint a bűn egy férfi s egy nő útján lépett föl a világban, úgy az üdv is az új Ádám s az új Éva: Krisztus és Mária műve. . . Mária tisztelete a szent szűz sírjánál kezdődik. Egy ősrégi zsidó traditió (?) azt tartja, hogy a szent családhoz tartozó több száz keresztyén életével lakolt azért, hogy Mária sírjánál emléket akart emelni. Mária tiszteletére legtöbbet tett századunkban Pius pápa, a midőn az egyházban mindenkor hitt (?) tant, a mely szerint az Isten anyja szeplőtlenül fogantatott s így mentes az eredendő bűntől, az egész világnak istenileg kijelentett tannak jelentette ki stb. A ki az új-szövetséget ismeri s benne a keresztyénség történeti okmányát látja, az itt nem a történet, hanem a legendák világában találja magát, s komolyan azt kell kérdeznünk, hogy ezt a modern római Máriavallást megilletheti-e még a keresztyénség neve? Mig az új-szövetség szerint Jézus anyjának egyik kérését elutasítja s annak hivatásába való beavatkozásától hallani sem akar, míg továbbá az ő apostolai mindenütt kizárólag az ő nevéhez s személyiségéhez kötik az üdvöt s anyjának állítólagos vallásos jelentőségéről mit sem tudnak, addig ez a modern Máriavallás a megváltás müvét felében Máriának tulajdonítja. FIol marad az a kijelentés: »És nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott ... más név, mely által kellene megtartatnunk, mint az ember Jézus Krisztus ?« Tehát Jézus valótlant mondott akkor, a midőn magát tartja »út, igazság és életnek« ! Az esztelenséggel határos a szent Liguori ama káromlása, hogy nehéz a Krisztus, de könnyű a Mária által üdvözülni! Ez hát az a pápás vallás, a mely előtt ma fejedelmek és kormányok, írók és demokraták lépten-nyomon hódolnak s a melyért oly gyakran Canossába is indulnak! Eperjes. Dr. Szlávit Mátyás.